Új harangok érkeztek Kápolnásfaluba, advent első vasárnapján szólalnak meg a katolikus templom tornyában. A harangok cseréjére azért volt szükség, mert a nagyharang megrepedt, a kisharang elöregedett.
Megmutatkozott a közösség ereje Kápolnásfaluban, a helyi önkormányzat és a hívek együtt teremtették elő a három új harag öntéséhez szükséges anyagiakat. Az összefogás eredményeképpen a három új harangot november 3-án szállították a templomkertbe. Az új harangokat november 10-én szenteli fel Kovács Gergely érsek a délután 3 órakor kezdődő szentmise keretében.
,,Nagy eseménynek vagyunk a részesei és tanúi. Izgatottan készülünk a nagy ünnepre, a harangok megszentelésére. Úgy gondolom, hogy felejthetetlen ünnep lesz közösségünk számára. Hálás vagyok Istennek a közösségi összefogásért, hogy ezt meg tudtuk valósítani” – közölte Major Sándor, Kápolnásfalu plébánosa.
A régi harangokat a templomkertben állványra helyezik, hogy továbbra is a falu és az egyházközség múltját idézzék. Az új harangokat a székelyudvarhelyi Lázár Imre harangöntő műhelyében készítették. A három harang áfa nélküli ára 46 ezer euró volt, a helyi önkormányzat 10 000 euróval járult hozzá a költségekhez, a fennmaradó összeget pedig a hívek adományaiból fedezték.
Tankó Eliza
Forrás: Hargita Népe










