Az állandó diakónusi szolgálatra készülők találkozója Csíksomlyón

0
861

A csíksomlyói Jakab Antal Ház adott otthont annak a találkozónak, amelyen állandó diakónusi szolgálatra hivatást érző házas férfiak vettek részt. A november 7. és 9. között tartott találkozón dr. Kovács Gergely érsek és Ilyés Zsolt plébános, a képzés igazgatója a diakónusi szolgálatot teológiai, történelmi és egyházjogi összefüggésben mutatták be. Felvázolták a főegyházmegye lelkipásztori szükségleteit, amelyekbe a jövendőbeli nős diakónusok szolgálata szervesen illeszkedik.

Az apostoli kortól bizonyítható, hogy az egyházban szolgáltak diakónusok. Míg a keleti rítusban napjainkig megmaradt a diakonátus intézménye, a latin rítusban mindössze az V. századig virágzott, majd lassan lehanyatlott, mígnem csak átmeneti, köztes állomássá vált a papságra készülődők számára.

A II. vatikáni zsinat megfogalmazta annak lehetőséget, hogy helyre lehet állítani a diákonátust mint az egyházi hierarchia sajátos és állandó fokozatát, diakónussá lehet szentelni érettebb korú házas férfiakat is (Lumen gentium 29).

Az állandó diakonátus visszaállításának általános szabályait VI. Pál pápa rögzítette (1967, 1968, 1972), s ezek lényegi elemei bekerültek az 1983-ban hatályba lépett Egyházi Törvénykönyvbe.
Számos püspöki konferencia már a kezdetektől élt e lehetőséggel, s az elmúlt évtizedekben további országok csatlakoztak. A Romániai Püspöki Konferencia 2022. május 6-i plenáris ülésén kifejezte szándékát, hogy megvizsgálja az állandó diakonátus visszaállításának lehetőségét, majd a 2023-as plenáris üléseken megvitatta az állandó diakónusok képzésére és szolgálatára vonatkozó szabályzatot.

A 2025. július 5-én közzétett idei VII. körlevélben, 2458/2025 szám alatt dr. Kovács Gergely érsek – a papi szenátus ismételt meghallgatása után, a főegyházmegye körülményeinek és szükségleteinek figyelembe vételével – elrendelte az állandó diakonátus fölélesztését a főegyházmegyében.

November 7. és 9. között a csíksomlyói Jakab Antal Ház adott otthont annak az első találkozónak, amelyen azok a házas férfiak vettek részt, akik hivatást éreznek az állandó diakónusi szolgálatra, és jelentkeztek az idén induló képzésre.
A találkozó elsődleges célja az ismerkedés volt. Dr. Kovács Gergely érsek és Ilyés Zsolt plébános, a képzés igazgatója, a diakónusi szolgálatot teológiai, történelmi és egyházjogi összefüggésben mutatták be, valamint felvázolták főegyházmegyénk lelkipásztori szükségleteit, amelyekbe a jövendőbeli nős diakónusok szolgálata szervesen illeszkedik. Ismertették továbbá a képzés menetét, és rámutattak a jelöltek családjának, plébánosának és egyházközségének sajátos, támogató szerepére.

A kérdések számára biztosított bőséges időkeret lehetőséget adott a hallottak tisztázására és elmélyítésére. Az együtt ünnepelt szentmisék, a közös imák, valamint a testvéri légkörű beszélgetések tették teljessé ezt az első találkozót, amely egyben az előkészítő időszak, a propedeutikus év kezdetét is jelentette. Ennek végén kerülhet sor a diakónusjelöltek közé való ünnepélyes felvételre.

Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség