Izgalmas közösségi élményben volt részük a szatmári egyházmegye ministránsainak, akik Nagyszokondon gyűltek össze egy kétnapos kalandtúrára, amelyet az ifjúsági iroda munkatársai szerveztek. A program célja az volt, hogy a fiatalok játékos formában erősítsék hitüket, közösségi szellemüket és szolgálat iránti elkötelezettségüket. A rendezvényen kilenc plébánia összesen harmincegy ministránsa vett részt, akik november 8–9. között változatos kihívásokkal, közös imával és tartalmas beszélgetésekkel töltötték az időt.
A IV–VII. osztályos diákok az ismerkedés nyitottságával, jókedvvel vágtak neki a hétvégének. Sokan már otthonosan mozogtak a Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központban, ezért örömmel segítették az „újoncokat” a hely felfedezésében. Az őszi napsütés és a kellemes idő lehetővé tette, hogy a programok többsége a szabadban legyen.




A változatos, mozgalmas játékok mellett a ministránsok liturgikus ismereteiket is bővíthették, valamint a közös imádságban is elmélyülhettek. Mayer Nándor ministránslelkész a szentmise részeiről, a liturgikus tárgyak, színek és mozdulatok jelentéséről beszélt a résztvevőknek. A szombati nap középpontjában a szentmise állt, amelynek előkészítésében minden ministráns aktívan közreműködött.



A ministránslelkész bátorította a ministránsokat, hogy legyenek kitartóak szolgálatukban, mert Jézusnak szolgálnak. Példájuk és kiállásuk segíthet másokat is abban, hogy figyelmesebben és összeszedettebben vegyenek részt a liturgiákon. A gyerekek ünnepélyesen megújították ministráns ígéretüket, ezzel is kifejezve elköteleződésüket, hűségüket Jézus és az egyház iránt.






A visszajelzések alapján a hétvége tartalmas és lélekemelő élményt nyújtott mindenki számára. A résztvevők már most várják a következő találkozást, hogy ismét együtt lehessenek: vidáman, közösségben, Isten szolgálatában.
Forrás: Szatmári Egyházmegye Ifjúsági Irodája










