Huszonharmadik alkalommal szervezték meg a Gyulafehérvári Caritas önkénteseinek szóló képzést, amelynek során a szeretetszolgálat huszonöt önkéntese kapott hasznos útravalót ahhoz, hogy a munkájában és magánéletében egyaránt felmerülő harcokat különböző megküzdési stratégiákkal felvértezve tudja megvívni.
A Maros, Hargita és Kovászna megyében tevékenykedő önkéntescsapatok október 24–25. között találkozhattak egymással a festői szépségű Tusnádfürdőn, a Szent László Gyermekvédelmi Központban. A Bilibók Anita trénerrel eltöltött két nap során interaktív tanulás zajlott, amelynek programpontjai a Maszkjaink mögött című előadásra épültek. Olyan fontos témák kerültek terítékre és alapos kiértékelésre, mint például: az életük során rájuk erőltetett vagy önként vállalt szerepkörök, e szerepekben való helytállás, az önazonosság vagy éppen a mentális egészség.
Kiscsoportos foglalkozások, helyzetgyakorlatok, ötletbörze, önismereti társasjáték és sok érdekesség jellemezte az együtt töltött időt. Gyakran nevettek, viszont voltak komoly, érzelmi mélypontokat is taglaló foglalkozások, amelyek során igyekeztek közösen átbeszélni és feltárni a résztvevőket érő kihívásokat, valamint az ezekre adott válaszaikat.



Szimbolikus maszkokról és az általuk hordozott – vélt vagy valós – szerepekről, a nekik tulajdonított hatalomról, hasznosságukról és elnyomó jellegükről, az általuk előidézett kényelem-, biztonság- és bizonytalanságérzetről egyaránt szó volt. Igyekeztek tudatosítani a maszkjaik pozitív és negatív minőségeit. Azt, hogy hatalmuk van fölöttük mindaddig, amíg ők ruházzák fel őket a nekik tulajdonított mágikus erővel. A szimbolikus maszkokon túl a résztvevők elkészíthették saját fizikai maszkjaikat is, és kézbe vehették az általuk élt szerepek anyagi megnyilvánulásait. Miközben megszemélyesítették és egyedivé tették e maszkokat, mindannyian ráismerhettek saját gondolataikra, illetve azok fizikai kivetüléseire.
Az esemény végeztével nem csupán huszonnégy új barátra tehetett szert mindegyik önkéntes, hanem egy huszonötödik személyt is sokkal jobban megismerhetett: önmagát.
Forrás: Brassai Hunor önkénteskoordinátor/Gyulafehérvári Caritas










