Az istenes versek ma is időszerűek – szavalóverseny a marosvásárhelyi katolikus líceumban

0
455
Fotók: Molnár Miklós Csaba, Tuzson Attila

A marosvásárhelyi katolikus líceum védőszentje Szent Imre herceg, ezért november 5-én minden évben ünnepel az iskola. Ebben az évben már az ünnepet megelőző napon rendhagyó programokat szerveztek, ezúttal a szépirodalom jegyében.

A délelőtti órákban Marosán Csaba Ady Endre verseiből összeállított előadásán vettek részt a XI. és XII. osztályosok. Délután az iskola diákjai számára meghirdetett szavalóversenyre került sor a Deus Providebit Tanulmányi Ház nagytermében. A szavalóversenyre istenes versekkel lehetett benevezni, két korosztályban: az V–VIII., illetve a IX–XII. osztályosok korcsoportjában. A szervezők, az iskola magyarszakos tanárai – Brandner Judit Emőke, Kusztos-Bálint Etelka és Mózer Brigitta – azzal a céllal szervezték meg a versenyt, hogy ezáltal is segítsék az irodalomhoz való közeledést, hogy a diákok elmélyüljenek a magyar irodalom vallásos ihletésű verseiben.

A versenyre 22 diák jelentkezett, akik nagy gonddal válogatták ki a verseket, elhangzottak klasszikus művek, de kortárs szerzők alkotásai is.

A szavalóversenyt Tuzson Attila iskolalelkész nyitotta meg, aki biztatásképpen Pilinszky János Átváltozás című versét mondta el a versenyzőknek.

A kisebb és nagyobb diákok egyaránt őszinte átéléssel, szívüket-lelküket beleadva mondták el a választott költeményeket, megmutatva, hogy az istenes versek üzenete ma is ugyanolyan időszerű, mint keletkezésük idején. A versenyzőket háromtagú zsűri értékelte, figyelembe véve a vers kiválasztását, a szövegértelmezést és az előadásmódot. A nyertesek oklevelekkel, könyvjutalmakkal és ajándékutalványokkal gazdagodtak.

A rendezvény zárásaként a zsűri elnöke, Kilyén Ilka színművész a kezdeményezés folytatására biztatta a szervezőket és a versenyzőket, hasznos tanácsokkal látta el őket, és válaszolt a diákok kérdéseire.

A szervezők reményüket fejezték ki, hogy a következő évben is sor kerülhet az istenes versek szavalóversenyére.