Az október 28-án kiadott pápai dokumentum a Gravissimum Educationis zsinati nyilatkozat hatvanadik évfordulóját ünnepli. Ebben XIV. Leó pápa megerősíti és kibővíti a dokumentum elképzeléseit, azt a jelen kor kihívásaira alkalmazva.
A több millió gyermekre gondolva, akik még mindig nem jutnak hozzá az alapfokú oktatáshoz, és azokra a nevelési válságokra, amelyeket a háború, a migráció, az egyenlőtlenség és a szegénység okoz, a pápa felteszi a kérdést: hogyan reagálhat ma a keresztény nevelés ezekre. Az október 27-én aláírt és a Gravissimum Educationis zsinati nyilatkozat 60. évfordulója alkalmából kiadott Rajzoljuk meg a remény új térképeit című apostoli levelében megjegyzi, hogy a Gravissimum Educationis meglátásai továbbra is időszerűek a mai széttöredezett és digitalizált környezetben, és továbbra is arra inspirálja a nevelés közösségeit, hogy hidakat építsenek és kreatív módon polgári és szakmai képzést nyújtsanak. Ez az irány, amelyet először a II. vatikáni zsinat jelölt ki, a tevékenységek és a karizmák gazdag tárházát teremtette meg, amelyek továbbra is lelki és pedagógiai kincset jelentenek az egyház számára.
Nevelési karizmák mint élő válaszok
A levél hangsúlyozza, hogy a nevelői karizmák nem rögzített formulák, hanem élő válaszok minden kor szükségleteire. Felidézve Szent Ágoston tanítását az igazi nevelőről, aki felébreszti az igazság és a szabadság iránti vágyat, a pápa áttekinti azt a hagyományt, amely a szerzetesi közösségektől a koldulórendeken át a Ratio Studiorumig terjed, ahol a skolasztikus gondolkodás találkozott az ignáci lelkiséggel. Felidézi olyan nevelők hozzájárulását, mint Kalazanci Szent József, De La Salle Szent János, Szent Marcellin Champagnat és Bosco Szent János, akik mindegyike sajátos nevelési módszereket fejlesztett ki a szegények és a peremre szorultak szolgálatában. Kiemeli a szerzetesnők és világi nők – köztük Vicenta María López y Vicuña, Francesca Cabrini, Josephine Bakhita, Maria Montessori, Katharine Drexel és Elizabeth Ann Seton – úttörő tanúságtételét is, akik kiterjesztették a lányok, a migránsok és a hátrányos helyzetűek oktatáshoz való hozzáférését.
A nevelés mint közös küldetés
XIV. Leó pápa hangsúlyozza, hogy a nevelés mindig kollektív erőfeszítés, amelyben a tanárok, a diákok, a családok, az adminisztrátorok, a lelkipásztorok és a civil társadalom mind részt vesznek. Emlékeztet Szent John Henry Newman gondolatára – akit ma Aquinói Szent Tamás mellett a nevelés világa társvédőszentjének neveznek –, mint az intellektuális szigorúság és a nagy emberség egységének modelljére. A pápa ösztönöz a nevelési környezet megújítására az empátia és a nyitottság révén, ragaszkodva ahhoz, hogy a nevelésnek az egész embert kell formálnia, a tudást a szívvel és a megkülönböztető képességgel integrálva. A katolikus iskolák és egyetemek pedig legyenek olyan helyek, ahol a kérdésfeltevést vezetik és támogatják, nem pedig elnyomják. A tanítást – teszi hozzá Leó pápa – a szolgálat hivatásaként kell értelmezni, amely időt, bizalmat, kompetenciát és együttérzést kínál, az igazságosságot az irgalmassággal összekapcsolva.
Az emberi személy a középpontban
Az apostoli levél megerősíti VI. Pál figyelmeztetését, miszerint a nevelést nem szabad funkcionális képzésre vagy gazdasági termelékenységre redukálni. XIV. Leó pápa szerint a nevelésnek az emberi méltóságot és a közjót kell szolgálnia. Egy személyt nem lehet mérhető készségek halmazához vagy kiszámítható digitális profilhoz kötni, hanem egyedi, arccal, történettel és hivatással rendelkező egyénként kell felismerni.
A bizalom helyreállítása a konfliktusok közepette
Nosztalgiázás nélkül a pápa határozottan a jelenben helyezi el gondolatait. Az állócsillagok képével írja le a nevelést irányító elveket, és hangsúlyozza, hogy az igazság a szeretetközösségben fedezhető fel, hogy a szabadság felelősséget von maga után, és hogy a hatalmat szolgálatként kell gyakorolni. A katolikus nevelést arra szólítja fel, hogy építse újjá a bizalmat egy olyan világban, amelyet félelem és megosztottság jellemez, ápolva az összetartozásban osztozás érzését, amely elősegíti a népek és nemzetek közötti testvériséget.
A hit, a kultúra és az élet összefonódása
XIV. Leó pápa a perui Chiclayo egyházmegyében töltött évekre emlékezve a nevelésről mint fokozatos növekedési útról elmélkedik, amely odaadáson és kitartáson alapul. A katolikus iskolákat olyan közösségekként mutatja be, ahol a hit, a kultúra és az élet harmonikusan egyesül. A technikai korszerűsítések önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy a kortárs kihívásoknak megfeleljünk, hanem a megkülönböztető képesség és a látásmód koherenciájára van szükség. A nevelő tanúságtétele, mind intellektuális, mind lelki értelemben, ugyanolyan fontos, mint az osztálytermi oktatás. Ezért a tanárok– tudományos, pedagógiai, kulturális és lelki – képzését a katolikus nevelés küldetésének elengedhetetlen részeként írja le a szentatya.
A család mint elsődleges nevelő
A pápa megerősíti, hogy a család továbbra is a nevelés első és alapvető helyszíne. Más intézmények segíthetik, de soha nem helyettesíthetik. A családok, az iskolák és a tágabb közösség közötti együttműködés elengedhetetlen, amely a meghallgatáson, a közös felelősségvállaláson és a kölcsönös bizalmon alapul. Egy összekapcsolódó világban a képzésnek is összekapcsoltnak kell lennie. A pápa a plébániai és egyházmegyei iskolák, egyetemek, szakmai intézetek, mozgalmak, valamint a digitális és lelkipásztori kezdeményezések közötti fokozottabb együttműködésre ösztönöz. Megjegyzi, hogy a módszerek vagy struktúrák közötti különbségeket erőforrásoknak, nem pedig akadályoknak kell tekinteni, amelyek hozzájárulnak egy koherens és gyümölcsöző egészhez. A jövő az együttműködés növekedését és a célok egységét igényli – mutat rá apostoli levelében XIV. Leó.
A társadalmi és környezeti igazságosság összekapcsolása
A dokumentumban hangsúlyozza, hogy az átfogó nevelés egyesíti a személy minden dimenzióját, és a hitet nem egy további tantárgyként, hanem lélegzetként kezeli, amely életet ad minden tanulásnak. Ily módon a katolikus nevelés egy átfogó humanizmus veteményesévé válik, amely válaszolni tud korunk sürgető kérdéseire. A pápa ezt egy konfliktusok és erőszak által megsebzett világba helyezi el. A békére nevelés nem passzív, hanem aktív: elutasítja az agressziót, a kiengesztelődésre tanít, valamint az irgalmasság és az igazságosság nyelvét ápolja. Ezt a küldetést Leó pápa összeköti a társadalmi és a környezeti igazságosság összekapcsolásának szükségességével, emlékeztetve az olvasókat arra, hogy amikor a föld szenved, a szegények szenvednek a legtöbbet. A nevelésnek tehát olyan lelkiismeretet kell nevelnie, amely képes a helyes, nem pedig csupán az előnyös választására, és a fenntartható és egyszerű életmód előmozdítására.
Technológia az emberiség szolgálatában
A II. vatikáni zsinat tanítására hivatkozva XIV. Leó pápa óva int attól, hogy a nevelést a piaci logikának vagy a pénzügyi érdekeknek rendeljük alá. Felszólít a technológia felelősségteljes használatára, amelynek gazdagítania kell a tanulást, nem pedig gyengítenie a kapcsolatokat vagy a közösségi életet. Óva int a pusztán technikai hatékonyságtól, amelyből hiányzik a lélek és a szabványosított tudástól, amely elszegényíti az emberi szellemet. Megjegyzi, hogy egyetlen digitális rendszer sem helyettesítheti azokat az emberi képességeket, amelyek a nevelést teljes mértékben élővé teszik – a képzeletet, a művészetet, a kreativitást, az empátiát, sőt még a hibákból való tanulás hajlandóságát is. A mesterséges intelligenciát és a digitális környezeteket – teszi hozzá – az etikai reflexiónak és az emberi méltóság, az igazságosság és a munka értékének figyelembevételének kell vezérelnie.
A találkozás kultúrája felé
Ferenc pápa és a globális nevelési megállapodás örökségére építve XIV. Leó pápa három jelenlegi prioritást határoz meg: a belső élet ápolása, amely válaszol a fiatalok mély értelem iránti keresésére; egy humánus digitális kultúra kialakítása, amely az embert helyezi az algoritmus elé; és az új nemzedékek nevelése a béke, a párbeszéd és a megbékélés útján. Egy új nevelési kultúrára szólít fel, amelyet az együttműködés jellemez a rivalizálás helyett, és a közös ítélőképesség a merev hierarchia helyett.
A Lélek szimfóniája
A levél végén arra kéri a pedagógusokat, hogy gyógyító nyelvet használjanak, legyen nyitott és megkülönböztető szívük, bátran és nagylelkűen nézzenek szembe a mai kihívásokkal. A pápa elismeri a jelen valódi nehézségeit: a túlzott digitalizáció okozta széttöredezett figyelmet, a törékeny kapcsolatokat, a társadalmi bizonytalanságot és az egyenlőtlenséget. Ezekkel a fenyegetésekkel szemben a befogadás és az evangéliumi ingyenesség szellemét sürgeti, amely az igazságosság és a szolidaritás konkrét cselekedeteiben fejeződik ki. Amikor a nevelés szem elől téveszti a szegényeket elveszíti a lelkét.
Somogyi Viktória / Vatikáni Rádió
