Requiem – Egyházzenei áhítat a Szent Mihály-templomban

0
242

November 1-én , szombaton este 8 órától a Szent Mihály-templomban egyházzenei áhítatra kerül sor a Szent Cecília-kórus és -zenekar közreműködésével. A zenei imát a kórus és a zenekar az elhunytak lelki üdvéért ajánlja fel, illetve a Szent Mihály-templom egykori karnagyának Magyari Zitának az emlékére. 

Az áhítaton felcsendül Morten Lauridsen O sacrum convivium és John Rutter Requiem művei. A hét tételből álló rekviemet, pontosan 40 évvel ezelőtt komponálták, egyszerűségével, tömörségével és gazdag kórushangszerelésével Fauré Requiemjét idézi. 

A Szent Mihály-templom falai között különleges zenei élmény ígérkezik: a koncert zenei vezetője Vincze-Dallos Csilla koncertmester, a szólót énekel Kovács Eszter, a zenekart pedig Potyó István vezényli. A művészek ezúttal is arra hívják a közönséget, hogy közösen élhessék át a zene lelki erejét és imádságos hangulatát.

Szeretettel várják mindazokat, akik szombaton este 8 órától részt kívánnak venni ezen a bensőséges, lélekemelő zenei fohászon a Szent Mihály-templomban.