Miként hívja be az egyház a periférián élőket saját életébe, hogyan bontakozik ki a helyi egyházak kreativitása és miben áll a szinodalitás gyógyító ereje? Erről kérdezte Gelencsér Katalin és Gianone Péter Nathalie Becquart XMCJ nővért, a Vatikán egyik legmagasabb pozíciót betöltő női vezetőjét és a globális szinodális folyamat kulcsszereplőjét annak apropóján, hogy október közepén a budapesti Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia által a szinodalitásról szervezett konferencia egyik főelőadója volt. A szinodalitás a Szentlélekre figyelő, egymás meghallgatására épülő közös gondolkodás és cselekvés – fogalmazták meg az egyházban megkezdett folyamat eredményeiről és kihívásairól szóló konferencia résztvevői.
A konferencián a periféria teológiájáról tartott előadást. Mit tesz az egyház azért, hogy a periférián élőket befogadja közösségébe? Tapasztalatai alapján mennyire nyitottak a periférián élők az egyház közeledésére?
Az egyház jelentős erőfeszítéseket tesz. A szinodális folyamat során nagyon sokan, különösen azok, akik gyakran kirekesztettnek érzik magukat, úgy fogalmaztak, a mostani volt az első alkalom, hogy az egyház kérte a véleményüket, és valóban azt érezték, meghallgatják őket. Tanúja voltam sokak egyértelmű vágyának, hogy lépjenek a perifériák felé, amit Ferenc pápa egész pápasága alatt hangsúlyozott. A szinódus záródokumentuma is kiemeli e meghívás jelentőségét Isten népe sokféleségének radikális befogadására, beleértve azokat is, akik már most a peremen érzik magukat. A Szentlélek arra hív, hogy tágítsuk ki a saját sátrunkat, a szinódus pedig felismerte, hogy meg kell hallgatnunk azokat, akik családi állapotuk, identitásuk vagy szexualitásuk miatt kirekesztve érzik magukat. Az első, 2023 októberi püspöki közgyűlés folytatásaként tíz munkacsoport alakult, amelyek közül az egyik témája éppen a szegényekhez való odafordulás. Természetesen még nagyon sok a tennivaló ezen a területen. A leghatékonyabb út rendszerint az, ha a már meglévő közösségeken keresztül kapcsolódunk a kitaszítottakhoz, és partnerséget, együttműködést építünk olyan szervezetekkel, mint a Karitász, a Jezsuita Menekültszolgálat, más katolikus karitatív szervezetek és mozgalmak, börtönlelkészi szolgálatok stb. Amint Ferenc pápa és XIV. Leó pápa hangsúlyozza, a kereszténység nem egy tudás, hanem Isten szeretetének megtapasztalása és a krisztusi élet megélése a szinodalitás mentén, ahogy azt az evangéliumokban is látjuk. Jézus mindenkihez odalép, különösen a szegényekhez, a betegekhez, a leprásokhoz, és az asszonyokhoz, akiket abban a korban elnyomtak. Ezért kell meghallanunk a szegények és a társadalom, a gazdaság, sőt az egyházi hatalmi struktúrák peremén élők hangját. Látom, hogy a Szentlélek nagy kreativitással munkálkodik mindenütt a helyi egyházakban. Afrikában és Ázsiában egyes helyeken kifejezetten olyan alkalmakat szerveznek, ahol kisebbségeket – például őslakos népeket – hallgatnak meg. A fogadókészség változó, de ha az emberek valóban úgy érzik, hogy meghallgatják és elfogadják őket, akkor remény ébred bennük.
Sokat utazik a világban. Véleménye szerint mely kontinensen vagy országban gyakorolják, fogadják el és támogatják legaktívabban a szinodalitást? Hol látja a legerősebb választ?
Hangsúlyos válaszokat tapasztaltam a világ nagyon különböző közegeiben. Ami megragad, az a helyi egyházak kreativitása, és az, ahogy mindenhol másként bontakozik ki a szinodalitás a kulturális és regionális sajátosságok alapján. Minden kultúrában megvannak a szinodalitás csírái, de az akadályok is, bár ezek nem ugyanazok mindenhol. A szinodalitás konkrét helyzetekből indul. Nem neveznék meg egy legaktívabb kontinenst, sokkal fontosabb, hogy tanuljunk a különböző helyi egyházak tapasztalataiból. Mivel a szinodalitás megértésének és megélésének kulcsfogalma egymás megajándékozása, minden helyi közösség egyedi ajándékokat hoz az egyetemes egyházba e kölcsönös megosztás által. A szinóduson, amint azt a záródokumentum kifejti, arra jutottunk, hogy a szinodalitás több inkulturációra hív a kontextusok és kultúrák sokféleségének figyelembevételével. Ugyanakkor együtt haladunk, mint egyetlen globális egyház, erősítenünk kell a helyi egyházak közötti kapcsolatokat, elő kell mozdítanunk a párbeszédet és a találkozókat az egyház különböző szintjein, regionális szinten (egyházmegyék), nemzeti szinten (püspöki konferenciák) és kontinentális szinten (például az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa vagy a Latin-Amerikai és Karibi Püspöki Tanács).
Milyen gyümölcsöket lát beérni a szinodális úton a világegyházban?
Az egyik gyümölcs, amit személyesen megtapasztaltam, azok átalakulása, akik bevonódtak a szinódusba. A szinódus valóban átalakító folyamat volt, a megtérés útja számomra és sokak számára, akik csatlakoztak. Az egyik legfontosabb eredmény biztosan a Szentlélekben folytatott párbeszéd módszerének elterjedése. Ezt a szinódus kezdetén javasolták az egyházmegyei konzultációkhoz, majd a kontinentális szinódusokra is ajánlották. Ahol kipróbálták, ott pozitívak voltak a visszajelzések, és átvették. Ezért emeltük be ezt a módszert mindkét római közgyűlésre, 2023 és 2024 októberében. Egy másik jelentős gyümölcs az ökumenizmus. Szép volt látni, hogy a római közgyűléseken tizenhat különböző egyházból érkező testvéri küldött jelenlétével, valamint az út során tartott számos konferencián és találkozón lehetőség nyílt tanulni és eszmét cserélni a szinodalitás más egyházakban és keresztény közösségekben megélt gyakorlatáról. Ez a szinódus pedig hatással van más egyházakra és keresztény közösségekre, és ott is gyümölcsöket terem. Saját tapasztalatom és kutatásom alapján a szinodalitás a kiengesztelődés és a gyógyulás útja nők és férfiak, valamint a klérus és a laikusok között is. A szinódus segít abban, hogy a klerikális egyházból szinodális egyházzá váljunk a laikusok erősebb bevonásával. Ez valóban átalakító erővel bír az egyház jövőjére nézve, mert segít újraformálni kapcsolatainkat az egyházban és az egyházon kívül, hogy a testvériség fogalmát gyakorlatra váltsuk a mindennapokban. Meg kell értenünk, hogy a különbözőségeinken túl mindannyian egyek vagyunk, mint Krisztusban megkeresztelt testvérek, és mint az emberiség tagjai, akiket arra hívnak, hogy együtt haladjunk az úton.
A katolikus egyház Afrikától Ázsián és Európán át Amerikáig nagyon különböző társadalmi és kulturális közegben mozog. Ön szerint mik a legfontosabb mai kérdések, témák a világegyház számára?
A szinódus egyik fő kérdése a nők szerepe, valamint a férfiak és nők közötti, az egyenlőségen és a kölcsönösségen alapuló közös felelősségvállalás missziós szükséglete az egyház minden szintjén. Ez nem csupán a nők szerepéről szól az egyházban, hanem arról, hogy mennyire tisztelik egymást, és osztják meg a vezetést a férfiak és a nők az egyházban és a társadalomban, hogy az egyház sikeresebben beteljesíthesse küldetését. Sokan aggódnak a szexuális visszaélések okozta folytatódó krízis, az egyházon belüli polarizáció, valamint különböző csoportok, mint például a bevándorlók, a szegények, az etnikai kisebbségek, a fiatalok, az LMBTQ+-közösség marginalizálódása vagy a nők helyzete miatt. A legnagyobb probléma ugyanakkor az erőszak és a konfliktusok: számos országban háború dúl, életek tömegeit fenyegeti az erőszak és a fegyverek. Megértettük, hogy az Egyház elsődleges küldetése a béke keresése és szolgálata, ahogy XIV. Leó pápa legelső, a Szent Péter-bazilika erkélyéről elmondott beszédében is hangsúlyozta. Ezért kell szinodálisnak lennünk, erősítve az egységet és a közösséget a sokféleségben. A pápa szavai világos irányt adnak a mai kihívásokkal szembenézve: szinodális egyház szeretnénk lenni, olyan egyház, amely előre halad, amely mindig a békére és szeretetre törekszik, és mindenekelőtt azokhoz akar közel lenni, akik szenvednek. Kiemelt kérdés ezen felül bolygónk és közös otthonunk számára a klímaváltozás. Meggyőződésem, hogy az ökológiai megtérés, amelyre a Laudato si’ hív, és a testvéri világ építése, ahogyan azt a Fratelli tutti leírja, szinodális Egyházat igényel. Bizonyos értelemben az ökológiai és a szinodális megtérés összefonódik, ezt az Amazonasszal foglalkozó szinódus külön is megvilágította. A Laudato si’ víziója az átfogó ökológia, amely a szegények és a Föld kiáltásának meghallásából indul ki. E vízió megvalósításának útja a szinodalitás. Tapasztalatom szerint a Laudato si’ kezdeményezésekben részt vevőktől is tanulhatjuk a szinodalitást.
Ön az első nő, aki ilyen magas hivatalt tölt be a Vatikánban – püspököket és bíborosokat támogat a döntéshozatalban, és hozzájárulhat az egyház stratégiai irányainak alakításához. Hogyan fogadják ebben a környezetben nőként?
Ezt a kinevezést a nőkbe, a szerzetesnőkbe és tágabban a laikusokba vetett bizalom jelének tekintem, válaszként arra, amit a legutóbbi szinódusok során megfogalmaztak, és amit Ferenc pápa annyira hangsúlyozott, hogy fontos bevonni a nőket az egyházi döntéshozatalba és a megkülönböztetésbe. Noha szimbolikus, hogy elsőként kaptam szavazati jogot nőként, számomra nem az a legfontosabb, hogy a döntéshozatal csúcsán legyenek női szavazók. A legfontosabb az, hogy a nők már a folyamat elejétől részt vegyenek. Hozzák be a nézőpontjukat, vegyenek részt a megkülönböztetésben és a szövegek megfogalmazásában. Jó volt látni, hogy a szinódusi közgyűléseken végül ötvennégy női tag rendelkezett szavazati joggal, úgy, hogy a szinóduson a tagok kétharmada volt püspök és egyharmada nem püspök. Az egyik nagy kihívás az, hogy új módon, szinodális stílusban gyakoroljuk a vezetést mint szolgálatot, férfiak és nők egyaránt. Ez a vezetési stílus együttműködő, és él a megkülönböztetés erényével, meghallgatja, és bevonja azokat, akiket a döntés érinteni fog. A hatalmat arra használjuk, hogy az általunk szolgált emberek javát és szabadságát szolgálja, és csapatként dolgozunk, nők és férfiak egységben. Nem létezem azok nélkül, akiket szolgálok, ez pedig a kölcsönösség látásmódját eredményezi, amely valóban szinodális. A szinodalitás felől nézve mindannyian Krisztus testének tagjai vagyunk. A vezető nem a közösség fölött vagy attól elkülönülten áll, hanem az egység és harmónia szolgálatában gyakorolja a szolgálatát, ahogyan azt a szinódus záródokumentuma is hangsúlyozza.
Forrás: jezsuita.hu
