Felújítási munkálatok zajlanak a Korona épületében, a Szeretetkonyhán. Október elsejétől a Szent Márton Alapítvánnyal partnerségben a Gyulafehérvári Caritas működteti a gyergyószentmiklósi „szegénykonyhát” – hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón.
Az alapítvány elnöke, Portik-Hegyi Kelemen főesperes elmondta, a Caritas nagyobb tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik, így a partnerség többféle nélkülözőnek a javára lehet. Péter György, a Caritas ágazati igazgatója vázolta a terveket: a felújítás időszakában a csíksomlyói Jakab Antal Házban készül az étel, onnan szállítják adagonként csomagolva, ott ismerkedik a szakácsnő a naponta akár ezer menüt is elkészítő munkafázisokkal. A tervek szerint az új konyhának is nagyobb lesz a kapacitása. Jelenleg 90 személynek biztosít ételt, ezt a lehetőséget terjesztik ki, hogy a gyergyószéki falvak lakói is hozzájuthassanak a meleg ebédhez. Számukra kiszállítják majd az ételt, de a Koronában kialakított étterem részen lesz napi menü is, melyhez bárki hozzájuthat. Bővítik az alkalmazottak számát is, elsősorban sérülteknek kívánnak így munkahelyet biztosítani.
Aki nem tud az ételért fizetni, ezután is ingyen kapja, akinek jövedelme van, belepótol lehetősége szerint. Jelentkezni továbbra is lehet a Szent Miklós-plébánián, illetve mostantól a Caritas munkatársai is megkereshetőek ez ügyben. A fenntartáshoz szükséges összeget állami és önkormányzati támogatásból, adományokból és a kedvezményezettek hozzájárulásából próbálja előteremteni a működtető, reménykedve abban, hogy a helyi vállalkozók és gazdák is tovább pártolják a Szeretetkonyha működését.
„Induljatok el, és írjátok össze a város szegényeit!”
Két évszám jelenik meg a gyergyószentmiklósi Szeretetkonyha születése kapcsán: 1997 és 1999. Megosztó az emlékezet, pedig a közelmúltról van szó. 1997 mellett szól egy cáfolhatatlan bizonyíték: a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet regiszterében ez évhez jegyezték fel a beosztást, hogy ki, mikor vállal önkénteskedést a Szeretetkonyhán. Gyergyószentmiklóson van olyan személy, aki pontosan emlékszik a Szeretetkonyha születésére, ő az, aki e nevet is adta. A nyolcvanhárom esztendős Molnár Margittal idéztük fel a múltat.
„Induljatok el, és írjátok össze a város szegényeit! – mondta Hajdó István főesperes rögtön a fordulat után nekem és Bencze Katinak, aki már nincsen köztünk. Én negyven évet tanítottam, a várost ismertem, az embereket is. Kértünk még másokat is, ha tudnak olyanról, aki rászoruló, nincs amit megennie, jelezze. Kilencszáz ember került fel az első névsorba.”
Kilencszáz ember a kevesebb mint tizenkilencezerből. Többségüknek az 1990-es évek elején a katolikus egyház juttatott a segélyekből, de sokuknak a napi betevő is kérdéses volt. „Mondogattuk, hogy kellene a városban egy szegénykonyhát nyitni olyanoknak, akiknek nincs amit megenniük. Aztán az esperes egy kapcsolata révén valami nyugati pénzt kapott, a Koronában rendbe tettek egy részt, konyhát képeztek ki, és harminc emberrel indult 1997 szeptemberében a Szeretetkonyha. Ezt a nevet én adtam, mi, a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylettel önkéntesen vállaltuk a rászorulók felkeresését, a főzést, a felszolgálást, az alapanyagok segélyekből lettek, Hajdó kipótolta a hiányzó költségeket. Szent Miklós napjára ünnepi ebédet rendelt a főesperes, azt tekintjük a Szeretetkonyha hivatalos megnyitójának, mondta is Hajdó István, ha a város névadójának ünnepén nyílik, hosszú életű lesz, sokáig megmarad.”
Karácsonykor már ötven személyt ebédeltettek minden hétköznap, fél év múlva már száznyolcvanat. „Egymástól hallottak a lehetőségről, és jöttek, volt köztük, aki pénteken nálunk ebédelt utoljára, a következő étkezése hétfőn volt. A város négy péksége mellénk állt az első perctől, az öt napból négyre tőlük volt a kenyér, az egyház, a Kolping behozta nyugati kapcsolatait, jöttek vállalkozók is, segítettek. Emlékszem, egyszer Bencze Attila akkora élelmiszeradománnyal érkezett, hogy csak sírni tudtunk örömünkben. A nőegylet az Anna-bál bevételének egy részét szánta a Szeretetkonyhának, és később ifinapokon, minden évben, a diákok kézről-kézre adták az otthonról hozott élelmiszereket, a gazdák is behozták, ami többletként termett a kertjükben.”
A Szeretetkonyha önkéntesei a kezdetekben mindenről gondoskodtak. Az adományozóknak Manyi néni írta sok éven át a köszönőlevelet, társaival váltásban készítették a környezettanulmányt, hogy eldöntsék, ki az az igénylő, aki ingyen részesül eledelből, és kinek kell hozzájárulást fizetnie. „A sok év alatt egyetlen családnak nem hagytuk jóvá a kérését: ültek a meleg tömbházlakásukban, s nem akartak semmit tenni, csak az ingyen ételt megkapni.”
Az első tíz évben a szakácsnők is önkéntesek voltak. „Gizi és Vera kezdte, ők nézték meg, mi van a raktárban, abból mit lehet főzni, s üzentek nekünk: ha van a kertedben saláta, káposzta, mikor jössz, hozzad. Amikor létrejött a Szent Márton Alapítványt, attól kezdve nem volt gondunk a fára, a fűtésre, a meszelésre, az új kályha vásárlására, a szakácsnők fizetést kaptak. Az alapítvány sokat segített, az önkormányzat is támogatott.”
Sokféle rászoruló volt abban az időben – állítja Manyi néni. „Megérkezett a tűzifa, ott voltak, akik az ebédre vártak, mondtam, emberek, álljunk neki, mert nem megy be a pincébe a fa magától… és voltak, akik úgy elhúzták a csíkot, hogy aznapra ebédet sem kértek.” Ugyanakkor sokan voltak, akik a legnagyobb szegénységben éltek. „Az öntőde tömbházában ami volt, az tragédia, nagyon sok emberünk meghalt ott nyomorban. Aztán sikerült bevonni onnan egy fiatalembert, hogy önkéntesen hordja lakótársainak az ételt, és ezért ő is kapott ebédet.”
Manyi néni tanúja lehetett sorsfordulóknak, talpra állásoknak is. „A megözvegyült férfiakra volt jellemző, hogy egy darabig nem tudták ellátni magukat, nálunk ettek, aztán talpra álltak, nem igényelték tovább a kosztot. Olyan is volt, hogy egy családban meghalt az édesapa, az édesanya öt félárvát nevelt. Közülük az egyik fiú szintén árva lányt vett feleségül, a férfi külföldre jár dolgozni, ami pénzt kap, hazahozza, csinosítják a lakásukat, nő a négy gyermekük, s egyik szebb mint a másik. Főleg rászoruló családok gyerekeinek nagy segítség ma is a Szeretetkonyha, innen megy az ebéd a hajléktalanszállóra, az anyaotthonba, a Böjte Csaba által létrehozott délutáni foglalkoztatóba, ahol a gyermekek esznek és tanulnak, otthon ez nem így lenne. Az egyik családot, ahol a hat gyermek mostanra felnőtt, végig mi tángáltuk. A Böjte-csoport is segített abban, hogy a gyermekeknek szakmájuk van, megélnek, egyikük szülei udvarán építi most a saját házát.”
Molnár Margit, bár betegsége miatt hiányzott két évet a Szeretetkonyha életéből, ma is eljár környezettanulmányokat készíteni, bejár a konyhára, és ha egészsége engedi, folytatni akarja közel harminc év után is az önkénteskedést. „Annak idején imádkozás volt evés előtt, minden szerdán én imádkoztattam évtizedeken keresztül. Mondtam nekik, ha nem imádkozunk, az étel azt hiszi, a kutya kapta be. Sok éven át Szent Miklós napján összehívtuk a kosztosainkat egy kisebb ünnepségre, picivel jobb ételre, édességcsomagra. Jó lenne, ha ez újra szokás lenne, jönnék én is, hívnék még másokat is segíteni.”
Forrás: Balázs Katalin/Gyulafehérvári Caritas
