Eberlein Éva identitáscoach október második felében több brassói programmal is megszólította a fiatalokat és a szülőket egyaránt. A Digitális tükör című diákoknak szóló előadások a tudatos online jelenlétre hívták fel a figyelmet, míg a Kamasz-támasz című est a kamaszkor kihívásait és a szülő-gyermek kapcsolat fontosságát járta körül.
A Kamasz-támasz című előadást október 21-én a Szent Imre Közösségi Házban hallgathatták a résztvevők. A nagy érdeklődésnek örvendő esemény célja az volt, hogy a szülők támogatást kapjanak a serdülőkor kihívásainak megértésében és abban, hogyan tudnak kapcsolatban maradni gyermekeikkel ebben a változásokkal teli időszakban.

Az előadó közérthető és empatikus módon beszélt a kamaszkor sajátosságairól, a jó szülő-gyermek kapcsolat megőrzésének lehetőségeiről, valamint a 21. századi kihívásokról, amelyekkel a fiatalok szembesülnek. Külön figyelmet kapott a szexuális nevelés fontossága, amely kapcsán Éva arra bátorított, hogy legyen ez a családon belüli természetes, őszinte és szeretetteljes párbeszéd része.
A pubertás időszaka szülőt és gyermeket egyaránt próbára tesz: a leválás és az elengedés új feladat, amelyben nem mindig könnyű együttműködni. A párkapcsolat és a szexualitás témája kapcsán az előadó így fogalmazott: „A hormonális változások, a párkapcsolat és a szexualitás olyan dolgok, amelyek mindenki életében jelen vannak, ezért fontos róluk nyíltan és őszintén beszélni. Ha tabuként kezeljük őket, akkor sok félreértés és bizonytalanság alakulhat ki a fiatalokban.”

Az előadó bemutatta, hogy Isten a hormonokat és a testi reakcióinkat milyen különlegesnek teremtette, és hogy milyen hasznosan találta ki, hiszen a férfi és a nő közti kötelék szorosabb lesz, kapcsolatuk kiegyensúlyozottabb lesz, hogy ha a nemi életet a házasságban élik meg, Isten akarata szerint.
A résztvevők számos hasznos tanácsot és gyakorlati eszközt kaptak, hogy szeretettel, őszintén és bátorsággal kísérhessék gyermekeiket ezen az érzékeny, de fontos életúton, az önállóvá válás útján.

Október 22-én Eberlein Éva három előadást tartott Digitális tükör címmel a brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban és a négyfalusi Zajzoni Rab István Középiskolában különböző korosztályú diákok számára. A program célja az volt, hogy a fiatalok jobban megértsék digitális jelenlétük jelentőségét, és tudatosabban használják az online teret. Az előadások során a diákok hasznos információkat kaptak az internethasználat veszélyeiről, a közösségi média hatásairól, valamint arról, hogy hogyan befolyásolja a digitális világ az identitásuk alakulását.

A foglalkozások interaktív jellegűek voltak és a résztvevők gyakorlati tanácsokat kaptak a biztonságos és felelős online jelenlét kapcsán. A program hozzájárult ahhoz, hogy a diákok tudatosabban tekintsenek saját digitális tükörképükre, és felismerjék a technológia hatását mindennapi életükre és önképükre.
Utravalóul Éva bátorította őket, hogy Isten csodálatosnak, egyedinek teremtette őket, ezt tartsák szem előtt.
Péter Hajnal
Fotók: Péter Hajnal, Zakariás Tímea










