Elkezdődött az egyetemi év a 300 éves piarista templomban

0
244

Ősz van: a levelek mozgásával megkezdődött a továbbtanulni vágyók mozgása is, és Kolozsvár utcáit egyetemisták tömege lepi el. Egyetemi és szabadidős programok tekintetében csak nagyon bölcsen kell válogatni, hogy a szellemi fejlődés mellett a társas, az érzelmi, a lelki és a fizikai haladat is jól megvalósulhasson.

A Katolikus Egyetemi Lelkészség ebben próbál segítséget nyújtani: közösségeket kínál, ahol hasonló értékrendű fiatalokkal lehet találkozni, önkéntes szolgálatba kapcsol be, ahol a diakóniát lehet gyakorolni, munkacsoportokba hívja azokat, akik a szakma és a hit összeegyeztetésén fáradoznak, és beszélgetési lehetőséget kínál mindazok számára, akik valamilyen területén az életüknek megosztós szünidőt igényelnek.

Kiemelkedő szereppel bír ezek elindításában a Veni Sancte Spiritus tanévnyitó szentmise, amelyet október 12-én tartottak, s amely egyházi könnyűzenés műfajával meghívás is: közösséghez tartozni, az eucharisztiát közösen ünnepelni, megpihenni, vagy éppenséggel együtt munkálkodni egy-egy projekten, folyamaton, szolgálaton. Teszi ezt annak a 300 éves templomnak a szomszédságában, amelyet 1725. május 13-án szenteltek fel a Szentháromság tiszteletére, és amely barokk jegyeivel meditációs objektumokat biztosít a vasárnap esti szentmiséken vagy más imaalkalmakon.

Májusban missziós jellegű szentségimádással ünnepeltük a három évszázados templomot, nyáron minikonferencia keretében emlékeztünk meg az évfordulóról, a tanév beköszöntével, október 19-én pedig jubileumi kamarakoncert segített újra az ünnepre hangolódni Back to Baroque 300 címmel. A koncerten a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanárai és diákjai léptek fel, utóbbiak voltak a koncert szólistái György Hunor-Dávid és Sara Maria Vădan személyében. A 300 éves templomhoz 300 éves darabok illenek, így a liturgikus tér Bach és Vivaldi műveitől csengett.

Az év megannyi fejlődési és szabadidős lehetőségével elkezdődött: maradjon ez és a következő 300 esztendő is a Szentháromság oltalmában!

Lengyelfi Emőke

Fotó: Tekse Dóra (Veni Sancte), György Levente (barokk koncert)