Szolgálat a személyes előmenetel előtérbe helyezése helyett. Merry del Val bíboros

0
252

Rafael Merry del Val bíboros vatikáni diplomata volt, kényes ügyekben szolgált a 20. század elejének négy pápája mellett. Rangja, hivatala sosem tette fellengzőssé, alázatát egy litániában fogalmazta meg. ,,Hogy másokat magasztalnak, míg engem észre sem vesznek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el! Hogy másokat nálam jobban előnyben részesítenek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!”, fogalmazta meg imájában.

Leó pápa fogadta a Rafael Merry del Val bíborosnak szentelt tanácskozás résztvevőit

Isten szolgája, Rafael Merry del Val születésének 160. évfordulóján XIV. Leó pápa találkozott egy tanulmányi csoporttal, akik az 1865-ben Londonban született néhai bíborosról tanácskoznak. A pápa hosszasan elmélkedett Merry del Val bíboros küldetéséről és örökségéről, „a Szentszék diplomáciai szolgálatának engedelmes eszközének” nevezve őt egy olyan időszakban, amelyet nagy kihívások jellemeztek.A későbbi bíboros spanyol diplomata apától és angol anyától született. Az egyetemesség légkörében nőtt fel, amit a későbbiekben az egyház saját hivatásának ismert fel. XIII. Leó pápa Kanadába küldte apostoli delegátusaként, hogy mozdítsa elő a katolikus oktatást. A Pápai Egyházi Akadémián tanult, amelynek később a vezetője lett. Az intézmény most ünnepli fennállásának 325. évfordulóját. „Ott értette meg – és saját példájával közvetítette –, hogy az Egyház diplomáciája akkor virágzik, amikor papi hűséggel élik meg, olyan szívvel, amely tehetségét Krisztusnak és a Péter utódjára bízott küldetésnek ajánlja fel” – mutatott rá Leó pápa.Fiatalon, mindössze 38 évesen Szent X. Piusz pápa bíborossá kreálta, és vatikáni államtitkárrá nevezte ki. „Ami ezután következett” – mondta a pápa –, „az a hűség, a diszkréció és az elkötelezettség útja volt, amely a 20. századi pápai diplomácia egyik legjelentősebb alakjává tette.” Még államtitkárként is Merry del Val bíboros a római Trastevere negyed gyermekeivel és fiataljaival foglalkozott, és atyaként illetve barátként vált ismertté azok számára, akiket hittanra tanított és elkísért.

XIV. Leó pápa ezután Merry del Val bíborosnak Az alázatosság litániája című imádságáról elmélkedett, amelynek fohászai szerinte modellt állítanak a Szentszék diplomatái elé. „A vágytól, hogy dicsérjenek, szabadíts meg, Jézusom! A vágytól, hogy tanácsomat kérjék, szabadíts meg Jézusom! A félelemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézusom! A vágytól, hogy elfogadjanak, szabadíts meg Jézusom!”

A pápa méltatta ezen vágyaknak a kifejezését, amelyek az egyház szolgálatát helyezték előtérbe a személyes előmenetel helyett, mondván, hogy a bíboros tudta, hogyan kell hátralépni államtitkári megbízatása után, hogy Péter szolgálatát minden személyes érdek fölé helyezze. „Aki az egyházat szolgálja, az nem a saját hangjának érvényesülésére törekszik, hanem arra, hogy Krisztus igazsága szóljon” – emlékeztetett Leó pápa. „És ebben a lemondásban fedezte fel az igazi szolga szabadságát.” A szentatya ezután felidézett két rövid kifejezést, amelyek Merry del Val bíboros életét jellemezték. Csak püspöki mottója (,,Da mihi animas, cetera tolle”) „Adj nekem lelkeket, a többit vedd el” volt felvésve a sírjára, amely a Szent Péter-bazilika kriptájában található. „A kupola alatt, amely az apostol emlékét őrzi, a bíboros azt kívánta, hogy a neve erre az egyszerű kérésre redukálódjon” – állapította meg a pápa. „Semmi kitüntetés, sem cím, sem életrajz – csak egy pásztori szív kiáltása.”

A bíboros litániája a következő mondattal zárul: „Mások szentebbek, jobbak nálam, és én csak olyan szent leszek, amilyen a te kegyelmedből telik tőlem”.

Merry del Val bíboros tudta, hogy a szentséget nem összehasonlítással, hanem szeretetközösséggel mérik. „Szűz Mária, akit Rafael Merry del Val gyengéd gyermeki odaadással szeretett, tanítsa meg családjainkat, a Szentszék diplomatáit és mindazokat, akik az egyházat szolgálják, arra, hogy egyesítsék az igazságot és a szeretetet, az óvatosságot és a bátorságot, a szolgálatot és az alázatot, hogy mindenben csak Krisztus ragyoghasson.”

Rafael Merry del Val bíboros: Az alázatosság litániája

Az alázatosság litániája, amelyet X. Szent Piusz államtitkára fogalmazott meg, és amelyet Teréz anya nővérei naponta imádkoznak.

A vágytól, hogy megbecsüljenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy szeressenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy népszerű legyek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy fölemeljenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy tiszteljenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy dicsérjenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy előnyben részesítsenek, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy tanácsomat kérjék, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy igazat adjanak nekem, szabadíts meg Jézusom!

A vágytól, hogy elismerjenek, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy megaláznak, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy lenéznek, vagy leráznak, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy megvetnek, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy korholnak, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy megütnek, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy megrágalmaznak, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy kigúnyolnak, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy mellőznek vagy elfelejtenek, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy igazságtalanság ér, szabadíts meg Jézusom!

A félelemtől, hogy meggyanúsítanak, szabadíts meg Jézusom!

Hogy másokat nálam jobban szeretnek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy másokat nálam többre becsülnek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy a világ szemében más növekszik és én kisebbedem, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy az erényt másokban dicsérik és a jót bennem nem veszik észre, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy másokat magasztalnak, míg engem észre sem vesznek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy másokat nálam jobban előnyben részesítenek, add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!

Hogy mások szentebbek, jobbak nálam, és én csak olyan szent leszek, amilyen a te kegyelmedből telik tőlem add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel ezt is elviseljem!

Devin Watkins / Somogyi Viktória – Vatican News