Október 22-én, szerdán este 19 órakor a kolozsvári egyházművészeti kiállítótérben mutatják be Gagyi Katinka új interjúkötetét, amelyben szerzetesekkel és papokkal készült mély, személyes beszélgetéseit gyűjtötte egybe. A könyvbemutatón a szerzővel Bőjte Csongor, a Verbum Egyesület igazgatója, valamint Homa Ildikó SSS, a Szociális Testvérek Társaságának romániai elöljárója beszélget.
A Te szavadra című kötet nemcsak hivatásokról és hitről szól, hanem emberekről – arról a bátorságról, ami akkor is újrakezdi a halászatot, amikor az reménytelennek tűnik. Gagyi Katinkával beszélgettem arról, hogyan született meg az interjúsorozat ötlete, mikor érezte, hogy az online rovat túlnőtt önmagán, és miért tartja fontosnak, hogy az egyház emberi arcát is megmutassa.

Hogyan született meg az ötlet, hogy szerzetesekkel és papokkal készüljenek beszélgetések?
Ezeknek az interjúknak a nagy részét már korábban leközölte a Nőileg online portál, és azt egészítettem ki, úgyhogy egy kicsit visszakanyarodnék ide a kérdés megválaszolásával. Két oka volt annak, hogy elindítottam az interjúsorozatot, az egyik az, hogy mivel elég sok papot, szerzetest ismerek, néhánnyal közülük baráti kapcsolatot is ápolok, azt éreztem, hogy olyan sok nagyszerű ember van a környezetünkben, akit lehet, hogy csak egy szűkebb közeg ismer. Én pedig szívesen megismertetném őket egy szélesebb közönséggel. A másik oka meg az, hogy számos olyan kérdés van, ami a mai embert foglalkoztatja, lelki, spirituális kérdések, amelyek azt gondolom, hogy mindannyiunk számára érdekesek lehetnekfelekezettől függetlenül, vagy akár olyanok számára is, akik keresők, akik az egyháztól eltávolodtak. Ezt a két motivációt próbáltam összehozni.
Mikor érezte azt, hogy ez az interjúsorozat túlnőtt egy online rovat keretein és könyvként kell megjelennie?
Három éven keresztül folytattam az Oltári nők, oltári férfiak című rovatot. A harmadik év vége fele a visszajelzésekből azt éreztem, hogy nagyon sok emberhez eljutnak az interjúk, elég széles az a közönség, aki olvassa őket, illetve az oldal adminisztrátora különféle olvasottsági mutatókat is megosztott velem. Sokaktól hallottam azt, hogy hiánypótló. Innen jött ez az ötlet, majd láttam neki annak, hogy kiadót keressek.

Mit gondol, miért fontos, hogy az egyház emberi arcát is megismerjük?
Az emberekben él egyfajta misztikus köd, ami körüllengi a papokat, szerzeteseket, és emiatt sokszor valami földre szállott, tőlünk távol lévő lényekként tekintenek az emberek rájuk. A másik végletes viszonyulás meg az, hogy szidják őket, mert éppen az egyháztól valamilyen sebet kaptak, valamilyen sértettségük van az egyházzal szemben. Ezért gondoltam azt, hogy olyan jó lenne megmutatni a szerzetesi habitus vagy a reverenda mögött lévő érző embert, aki ugyanolyan örömökkel, reményekkel él, mint mi átlag emberek, de ugyanolyan csalódásokkal, kísértésekkel, félelmekkel is kell szembenéznie.
Hogyan fogadták a könyvnek a megjelenését?
Eddig egy könyvbemutató volt, az udvarhelyi, és Jézustól származik a mondás, miszerint a saját hazánkban egy kicsit nehezebb prófétának lenni, de én ezt nem tapasztaltam ebben az esetben. Azt éreztem, hogy az ismerősi, baráti, tágabb családi környezetemben nagyon örültek neki. Néhány hozzám közelebb állóval már akkor megosztottam ezt a gondolatot, amikor még tényleg csak ötlet szintjén állt, és olyan kíváncsian követték végig ennek a folyamatnak a különböző fázisait. Úgyhogy azt mondhatom, hogy eddig nagyon pozitív a fogadtatás.

Ha egy mondatban kellene megfogalmazni azt, hogy miről szól ez a könyv, melyik lenne az?
Belekapaszkodok a címbe, ugyanis A Te szavadra, egy sokak számára ismerős evangéliumi szakaszból származik, mikor Péter és társai egész éjszaka halásznak legjobb tudásukat is latba vetve, és nem fognak semmit. A kudarc ellenére, amikor Jézus azt mondja, vesd ki a hálót, akkor ő azt válaszolja, hogy a te szavadra mégis kivetem. Ez egy nagyon karakteres üzenete lehet a könyvnek, hogy azok az emberek, akikkel beszélgetek az interjúkötetben, bizonyára számtalanszor érezték azt, hogy szembemennek az árral, hogy kudarcos az ő történetük, de a Jézus szavára még egyszer és még egyszer kivetik a hálót.












[…] Aki lemaradt a könyvbemutatóról, néhány vonatkozó információt megtudhat a Gagyi Katinkával készült interjúból. […]