A szeptember 19–21. között Vácon tartott Katolikus Társadalmi Napok keretében színvonalas konferenciával ünnepelték a tízéves Laudato si’ enciklikát. A konferenciát dr. Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Konferencia Caritas in Veritate bizottságának elnöke nyitotta meg egy igen sokatmondó előadással, majd végig részt vett a rendezvényen. A konferencia után ezekhez a témákhoz kapcsolódóan beszélgetett vele Ozsváth Judit.
Székely János püspök mélyen elkötelezett a teremtésvédelem mellett, szemléletét, a területen való tájékozottságát konferenciákon és képzéseken tartott előadásaiból, írásaiból is ismerjük, és azt is látjuk, hogy egyházmegyéjében több konkrét lépést szorgalmaz az elmélet gyakorlatba ütetése érdekében, és ezekben sokszor ő jár elől jó példával.
A teremtésvédelem – annak minden irányával együtt – kiemelten fontos kell legyen egyházmegyéink, egyházközségeink és minden keresztény ember számára. A sokezer ártatlan ember életének kioltását követelő háborúk, a magzatgyilkosság legitmizálása és gyakorlata, a javak igazságtalan elosztása, az ember kizsákmányolása, a szegényekkel, öregekkel és betegekkel szembeni közömbösség, a minket körülvevő és éltető természet folyamatos sebzésével és kizsigerelésével együtt égbe kiáltó bűnök, amelyek az isteni rend törvényei szerint a „büntetést” is maguk után vonják. Jól látszik, hogy a 24. órában vagyunk. Annak is a legvégén. Nagyon oda kellene figyelni… Székely János püspökkel a Laudato si’ konferencia után ezekhez a témákhoz kapcsolódóan beszélgettünk.
Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája, sajnos, egyre aktuálisabb. Hála Istennek, XIV. Leó pápa folytatja az ebben meghirdetett „átfogó ökológia”-programot, ő is a természet és a kiszolgáltatott emberek védelmére buzdít. Hozzájuk hasonlóan Püspök atya is nagyon ott áll a teremtésvédelem mellett. Rendkívül fontos, hogy az egyház is mutassa a kifelé vezető utat, mert letértünk a jó Isten által nekünk kijelölt útról és nagyon eltévedtünk…
A természetpusztítás mértéke óriási. Ennek fájdalmas tanúi az egyre gyakoribb és hosszabb hőhullámok, a sokfelé növekvő szárazság, fajok kipusztulása, a termőföld kimerülése, a sarki jégtakaró nagyobbik részének eltűnése, az energiahordozók és fémek kifogyása, az óceánokon úszó szemétszigetek… Az emberiség paradicsomkertet kapott Istentől – nehogy sivatagként adjuk tovább a következő nemzedékeknek!
A teremtett világ végsőkig való kizsigerelésének az egyik legfőbb oka az a haszonelvű gazdasági rendszer, amelyről Ferenc pápa azt mondta: „Ez a gazdaság öl!” A világ magántulajdonvagyona egyre kevesebbek kezében koncentrálódik. Becslések szerint a Föld leggazdagabb nyolc emberének körülbelül akkora vagyona van, mint a Föld lakossága szegényebbik felének, azaz több mint négymilliárd embernek összesen. A néhány tulajdonos legfőbb célja az, hogy ez a vagyon minél több profitot termeljen. Amíg az emberiség nem találja meg az útját annak, hogy ezt a vagyonkoncentrációt megfordítsa és a gazdasági folyamatokat az igazságosság és a szolidaritás erkölcsi elvei szerint szabályozza, addig alig-alig elképzelhető a természet korlátlan kizsigerelésének megállítása. Egy véges erőforrásokkal és véges anyagmennyiséggel rendelkező bolygón végtelen mennyiségi növekedés, a GDP állandó növelése nem lehetséges. Az emberiségnek nem mennyiségben, hanem minőségben kellene növekednie: emberi kapcsolatokban, művészetben, tudásban, élményekben, spiritualitásban, játékban, örömben.
Ferenc pápa enciklikája nem pusztán ökológiai, de szociális tanítás is. Az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium egy, a teremtett világ megőrzéséért bemutatandó szentmiseszöveget szerkesztett, ezzel is erősítve az ökoszociális dimenziót is. Püspök atya hogyan látja ennek a miseszövegnek a magyar nyelvterületen való implementálását? Milyen alkalmakkor, milyen programokhoz kapcsoltan érzi „leghatékonyabbnak” a szentmisének ilyen szövegekkel való imádkozását?
A teremtésvédelmi világnap (szeptember 1.) és Szent Ferenc ünnepe (október 4.) közötti időszakban (Teremtés időszaka – Season of Creation) egyre több keresztény/keresztyén közösség helyezi a figyelem középpontjába a teremtett világ megóvásának fontosságágát. Az időszak utolsó hetét a Teremtés hetének is nevezik. Ez az időszak kiváló alkalom az új miseszöveg használatára. Használhatjuk azonban az új miseszöveget nyári táborok, lelkigyakorlatok, más egyházi összejövetelek alkalmával is.
A miseszöveg bemutatásakor Michael Czerny bíboros a felületes ökológia veszélyére is figyelmeztetett, mely szerint azt hisszük, hogy csak ökológiai problémát kell megoldani, és hogy ezt az emberek kárára is megtehetjük. A közömbösségen, felületességen túl ez a másik kihívás, amivel számolni kell. Püspök atyának milyen gondolatai vannak az ilyenfajta „felületes ökológiáról”?
Sokan elsősorban a fejlődő országokat, a legszegényebbeket hibáztatják a környezet károsításáért. Őket igyekeznek a termelés és a fogyasztás visszafogására kényszeríteni. Elfelejtik azt, hogy a Föld lakosságának szegényebbik fele a széndioxid kibocsátásnak csak mintegy tíz százalékáért felelős, míg az emberiség tíz százalékának – a leggazdagabbaknak – a fogyasztásához kötődik a széndioxidkibocsátás csaknem 49 százaléka. Az igazi problémát a gazdagok túlfogyasztása jelenti.
A föld kiáltásában nagyon erőteljes a szegények hangja. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöki tisztségébe választása utáni első videóüzenetében Püspök atya kiemelt helyen beszélt róluk. Püspöki és konferenciaelnöki tisztségében milyen víziója, közelebbi terve van a szegények kiáltásának megválaszolására?
XVI. Benedek pápa több alkalommal szólt arról, hogy mi lehetett a titka annak, hogy az első három évszázadban a kereszténység képes volt meghódítani, kovászként átjárni az egész Római Birodalmat. Három fő okot, három erőforrást említ meg, amelyek a mai megújulás oszlopai is lehetnének. Először is a keresztények „hitték, amit hittek”. Szemernyi kételyük sem volt afelől, hogy Isten létezik, a világ nem magától van, hanem Isten alkotta; hogy a Biblia nem csak emberi mű, hanem valóban isteni sugallatra született; hogy Jézus nem csak egy nagy tanító, hanem benne és általa maga az élő Isten lépett be a világba, ajándékozta önmagát az emberiségnek; hogy Jézus feltámadt és ezért a szentségeink hatékonyak; hogy az erkölcsi parancsok jók, nem akadályok, hanem a hiteles emberi kiteljesedés és boldogság útjelzői; hogy van örök élet. Az ókor végén, amikor a mitikus vallások óriási krízisben voltak, a kereszténység úgy jelent meg, mint egy gyönyörű, végtelenül logikus és hihető világnézet az egyetlen Teremtő Istenről, a szeretetparancsról, a megváltásról, az örök életről. A mai kereszténység ezt az intellektuális erőt és biztonságot nagymértékben elveszítette. Rengeteg keresztény van, aki a keresztény hit legalapvetőbb igazságaiban gyökeresen kételkedik. Megmagyarázni, hitelesen és bátran hirdetni ezeket az igazságokat pedig végképp nem tudja. Vissza kellene nyernünk a hit mély megértését, a keresztény világkép egyben látását, a mély meggyőződést.
Másodszor: Az első keresztényeknek hiteles volt az élete. Így mutogattak rájuk: „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Segítették a szegényeket. Csak Rómában a 3. század közepén kb. 1500 szegényt láttak el rendszeresen. Nem voltak sokan, nem voltak dúsgazdagok, de ez számukra létkérdés, a hitük elengedhetetlen következménye volt. Ha kellett, bátran vállalták a vértanúságot is. Mennyire nagy szükség volna ma is hiteles, szeretetben élő közösségekre! Az atomizálódó modern társadalmainkban a kereszténység nagy kincsei az élő szeretetközösségek. Mennyire fontos volna, hogy ezekben a közösségekben legyen helye a szegények, a gyöngének, a lenézettnek, az idősnek, a betegnek! Amelyik közösségben nincs helye a szegénynek, ott nagyon hamar nem lesz helye Krisztusnak sem.
Végül az első keresztények bátran hirdették az evangéliumot. Nem is elsősorban papok tették ezt, hiszen a kereszténységnek ekkor még nem voltak nyilvános templomai, nyilvánosan prédikálni alig-alig lehetett. Világi keresztények adták tovább az örömhírt: ki-ki a rokonainak, munkatársainak, barátainak, ismerőseinek. Futótűzként terjedt.
Újra kellene tanulnunk ezt a hármat: a mélységében megértett és erős hitet, a hitelességet, különösen is a szerető közösségek és a szegények szeretete által és az evangélium nem erőszakos vagy tolakodó, de bátor és örömteli hirdetését.
Az újonnan kinevezett püspököknek mondott beszédében a közelmúltban Leó pápa hidak építésére és a világgal való megújult kapcsolatra buzdította őket. Külön is kiemelte, hogy a környezeti válságokkal kapcsolatos témát emeljék be a lelkipásztori munkába. Ígéretet is tett rá, hogy az egyház jelen lesz ebben a fontos témában. Milyen átvehető jó gyakorlatokat mutatnak az egyház szívéből ebben a kérdésben?
Szép példája a teremtett világ megóvására való felhívásnak a Castel Gandolfóban, a Vatikán tulajdonában levő területen megvalósított, mindenki számára nyitott ökológiai kertváros. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a világon az egyik legelsőként adott ki körlevelet és oktatási segédanyagokat a teremtésvédelem témájáról (Felelősségünk a teremtett világért, 2008). Minden egyházmegyének van teremtésvédelmi referense és mindenütt igyekeznek ezt a szempontot a lelkipásztori tervezésben (pl. táborok, találkozók szervezése) és az új beruházások, építkezések esetében is érvényre juttatni. Immár három éve Laudato si’ animátorokat képezünk, akik a teremtésvédelem apostolai, motorjai lesznek a különböző plébániákon, közösségekben.
A magyarországi jó gyakorlatok egyike a Katolikus Pedagógiai Intézet és az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága által 2024 októberében elindított Teremtésvédő iskola, óvoda, kollégium című pályázata. Hogyan született ez a kezdeményezés és mit fed pontosan?
A katolikus egyház talán az iskoláin keresztül tud a legtöbbet tenni a teremtett világ megóvásáért. A fiatalok csaknem egynegyede tanul egyházi iskolában. Ha az ő mentalitásuk alakul, akkor van remény arra, hogy egy olyan nemzedék veszi át a világunk alakításának feladatát, akiknek a számára magától értetődő lesz, hogy egy élhető és szép világot kell majd hátrahagyniuk a következő nemzedékek számára is.
A mozgalomhoz való csatlakozás nem kötelező az egyházi iskoláink számára, mégis néhány év alatt az oktatási intézményeink nagy része megtette. A csatlakozás azt jelenti, hogy az oktatási intézmény vállal néhány olyan gyakorlatot (pl. iskolakert létrehozása, faültetés, szemétgyűjtés az erdő elhagyatott részein, biciklitáróló létrehozása, műanyag flakonok használatának teljes elkerülése stb.), néhány évenként megtartott programot, olyan tananyagok, ismeretek átadását, amelyek a fiatalok mentalitását alakítják, érzékenyebbé teszik a teremtett világ megóvásának témaköre irányában. Amelyik iskola teljesíti ezeket a feltételeket, az viselheti a teremtésvédő iskola/óvoda/kollégium címet, amit egy szép, fából készült, Noé bárkáját ábrázoló plakett is hirdet az iskola bejáratánál.
Leó pápa a teremtés világnapja előtti vasárnapi homíliájában hangsúlyozta, hogy „az Egyház legyen mindenki számára az alázat edzőterme, vagyis olyan otthon, ahol mindig szívesen látnak, ahol nem kell harcolni a helyekért, ahol Jézus még mindig szót kaphat, és nevelhet bennünket az ő alázatára, az ő szabadságára”. A Ferenc pápa által indított püspöki szinódus a meghallgatás kultúrájának elsajátítását is fő helyen hangsúlyozta. Alázat, meghallgatás, együttérzés – a másikra való odafigyelés, a segítségnyújtás alappillérei. Milyen „iskolát” mutat(hat) ezekből katolikus egyházunk?
A szinodalitás mindenekelőtt azt jelenti, hogy az egyház egy szeretetközösség, Isten népe, a Mennyi Atya nagy családja. Isten szándéka az, hogy ne csak az Ővele való kapcsolatunkat, hanem az egymással való kapcsolatunkat is helyreállítsuk, megtöltsük szeretettel. Ha hiteles egyház akarunk lenni, akkor elengedhetetlen, hogy egymást ismerjük, meghallgassuk, segítsük, szeressük.
A szombathelyi egyházmegyében nagyon szép alkalmak az atyákkal, a hitoktatókkal, a fiatalokkal, az idősekkel, a családokkal és a szegényekkel való rendszeres, szinodális találkozások. Az ilyen alkalmak során meghallgatjuk az egyes csoportok örömeit, nehézségeit, kéréseit, javaslatait. Mindig gazdagodva jövünk el egy-egy ilyen alkalom után, később pedig ismerősként köszöntjük egymást a különféle rendezvényeken, ünnepeken. Ezáltal is egyre családiasabbá válik az egyházunk.
Az elmondottaktól nincs messze az emberi méltóság kérdése. Talán kevesebb lenne a sérülés, ha hangsúlyosabb lenne a tanítás ezzel kapcsolatosan… Egyházunk mit tesz/tehet ennek érdekében?
Minden ember Isten képmása, az ő remekműve, ezért végtelen érték. Az élete szent és sérthetetlen a fogantatástól kezdve a természetes halálig. Az egyház igyekszik hangja lenni azoknak is, akiknek a hangját a mai ember olyan gyakran nem akarja meghallani: a még meg sem született kicsi gyermek hangját az édesanyja szíve alatt, a sérült, a beteg ember hangját, az idős, a magatehetetlen, de szeretetre vágyó ember sóhajtását. Nem csak és nem is elsősorban szavakkal tesszük ezt, hanem főként tettekkel. Azzal, hogy a keresztény családjainkban igent mondunk a megfogant, kicsi gyermekre, azzal, hogy időt szánunk az idős, a beteg emberre, hogy testvérnek, kincsnek tartjuk a sérült embert.
Az MKPK elnökeként első külföldi útja a moldvai csángókhoz vezetett. Ennek a döntésnek a hátterében a Fratelli tutti pápai enciklika üzeneteit is kihallani lehetett… Valójában mi vezette oda Püspök atyát? Milyen „ajándékokat” vitt és mikkel tért vissza a Csángóföldről?
Az erdélyi magyarság és a Csángóföldön élő magyar közösségek óriási kincseket hordoznak. A hitükhöz és az anyanyelvükhöz, kultúrájukhoz való ragaszkodás, a vendégszeretet, a jég hátán is megélni tudó talpraesettség és bátorság, a derű, a mély emberség olyan értékek, amelyeket mindig ámulva néztem, csodáltam, amikor Erdélyben vagy a Csángóföldön jártam.
A pusztinai szentmise legszebb pillanatai azok voltak, amikor felcsendült a csángó asszonyok éneke, a szív legmélyéből jövő gyönyörű, ősi dallamok és szövegek.
A Szeretetláng mozgalom meghívására érkeztem, a meghívást Josif Păuleț püspök és Anton Diac plébános is megerősítette. Nagyon nagy szeretettel fogadtak. Délelőtt sok beteget, idős embert látogattunk meg az otthonában, azután pedig a közös szentmise, a Szeretetláng mozgalomról szóló előadás, a rózsafüzér elimádkozása, majd pedig az agapé következett. Rózsafüzéreket és imakönyveket vittem ajándékba, de sokkal többet kaptam, mint amit adni tudtam: az ott élők mély hitét és szeretetét.
A szombathelyi egyházmegyében nagyon természetes, hogy horvát, szlovén, német, sőt néha cigány nyelven is mondunk szentmisét. Azt kívánom, hogy ez Pusztinán, a Csángóföldön is így legyen, sokak örömére, a Teremtő Isten dicséretére, akinek kedves minden nép és minden nyelv.
A szerző felvételei
