A máriás lelkiségek október 12-én, vasárnap esedékes jubileuma vigíliáján, szombat este Leó pápa vezetésével imavirrasztást tartottak a Szent Péter téren. Mindenki nagy örömmel köszöntötte a Szűzanya Fatimából érkezett eredeti szobrát, mely immár több mint száz éves történetében milliók és milliók imáit hallgatta meg. A virrasztáson a pápa elmondta: Ma este Máriával, Jézus anyjával imádkozunk, ahogyan azt a jeruzsálemi első egyház is tette az utolsó vacsora termében (ApCsel 1,14). Mindannyian együtt, kitartóan és egyetértésben, soha ne fáradjunk bele a közbenjárásba a békéért, mely Isten ajándéka, de aminek saját szerzeményünkké és elkötelezettségünkké kell válnia.
Hiteles máriás lelkiség
A máriás lelkiség mostani jubileumában hívő tekintetünk Szűz Máriában keresi reménybeli zarándoklatunk vezetőjét, emberi és evangéliumi erényeire tekintve, amelyek követése a leghitelesebb Mária-tiszteletet alkotja (vö. LG 65, 67). Hozzá, a hívők közt az elsőhöz hasonlóan mi is a Magasságos befogadó keble szeretnénk lenni, „mint az Ige alázatos sátra, amelyet csak a Lélek szele mozgat” (Szent II. János Pál, Angelus, 1988. augusztus 15.). Hozzá, mint a tanítványok elsőjéhez hasonlóan, kérjük annak a meghallgató szívnek az adományát, mely a vendégszerető világ egy darabjává lesz. Általa, a fájdalmas, erős és hűséges Asszony által kérjük, hogy szerezze meg nekünk az összes szenvedő testvérünk és minden teremtmény iránti együttérzés ajándékát.
Tekintsünk Jézus anyjára és a kereszt tövében álló, bátor asszonyokból álló kis csoportra, hogy megtanuljuk, miként álljunk hozzájuk hasonlóan a világ végtelen sok keresztje mellett, ahol Krisztust még most is keresztre feszítik a testvéreiben, hogy vigaszt, közösséget és segítséget nyújtson nekünk. Benne, az emberiség nővérében önmagunkra ismerünk és egy költő szavaival mondjuk neki: „Anyánk, te vagy minden asszony, aki szeret; anyánk, te vagy minden anya, aki siratja megölt és elárult gyermekét. Ezeket a gyermekeket szüntelenül megölik” (D. M. Turoldo).
Oltalmad alá futunk húsvéti Szűzanya, mindazokkal együtt, akikben Fiad szenvedése továbbra is beteljesedik.
Tegyétek, amit mond nektek!
A máriás lelkiségek jubileumában a mi reménységünket Mária szavainak szelíd és kitartó fénye világítja meg, melyeket az evangélium említ. Mindezek közül a kánai menyegzőn elhangzott utolsó szavai a legértékesebbek, amikor Jézusra mutatva így szól a szolgákhoz: „Tegyétek, amit mond nektek!” (Jn 2,5) Aztán többet már nem szól. Ezért ezeknek a szavaknak, amelyek mintegy végrendeletnek számítanak, a legbecsesebbeknek kell lenniük gyermekeinek, mint bármelyik anya végrendeletének. Bármit is mond nektek. Mária biztos abban, hogy Fia szólni fog, hiszen szavai még nem értek véget, még mindig teremt, szül, munkálkodik, betölti a világot tavasszal és az ünnep vizeskorsóit borral. Mária, mint egy útjelző, önmagán túlra mutat, megmutatja, hogy a célpont az Úr Jézus és az ő Szava, a középpont, amely felé minden tart, a tengely, amely körül az idő és az örökkévalóság forog. Tegyétek meg a szavait, amit javasol! Tegyétek az evangéliumot, tegyétek gesztussá és testté, vérré és testté, fáradozássá és mosollyá! Hirdessétek az evangéliumot és az élet átalakul, az üres megtelik, ami kialudt, lángra kap.”
Tegyétek, amit mond, vagyis a teljes evangéliumot, az igényes szót, a vigasztaló simogatást, a feddést és az ölelést. Amit megértesz, és azt is, amit nem. Mária arra buzdít minket, hogy legyünk olyanok, mint a próféták: ne hagyjuk, hogy egyetlen szava is kárba vesszen (vö. 1Sám 3,19). Jézus szavai közt, amit nem akarunk figyelmen kívül hagyni, az egyik különösen is visszhangzik ma, a békéért tartott mostani imavirrasztáson, melyet egykor Péterhez intézett az Olajfák kertjében: „Tedd hüvelyébe kardodat!” (vö. Jn 18,11) Lefegyverzi a kezet, de még inkább a szívet. Ahogy más alkalmakkor is volt alkalmam rámutatni, „a béke lefegyverzett és lefegyverző” – utalt Leó pápa a megválasztásakor mondott köszöntőjére. Mondjunk nemet az elrettentésre, s igent a testvériségre. A béke sohasem az ellenségen aratott győzelemként jön el, hanem az igazságosság vetésének és a bátor megbocsátásnak az eredményeként.
A „Tedd el a kardodat!” a világ hatalmasaihoz, a népek sorsát irányítókhoz szól: Legyetek bátrak a lefegyverkezéshez! De szól mindnyájunknak, hogy egyre inkább tudatosítsa bennünk: Semmiféle eszme, hit vagy politika jegyében sem ölhetünk. Először a szívet kell lefegyverezni, mert ha nincs béke bennünk, akkor nem tudunk békét adni.
Köztetek ne így legyen!
Hallgassuk újra az Úr Jézust: a világ nagyjai hatalommal és pénzzel építenek birodalmakat (vö. Mt 20,25; Mk 10,42), de „köztetek ne így legyen!” (Lk 22,26) Isten nem ezt teszi: a Mesternek nincs trónja, hanem kendővel övezi fel magát és mindegyikünk lábához térdel. Országa az a pici hely, mely ahhoz szükséges, hogy megmossa barátai lábát és gondoskodjon róluk. Ez egyben egy meghívás is egy másfajta látásmódra, hogy alulról, a szenvedők szemével nézzük a világot, ne a nagyok szemszögéből; hogy a történelmet a kicsik szemszögéből nézzük, és ne a hatalmasokéból; hogy a történelem eseményeit az özvegy, az árva, az idegen, a sebesült gyermek, a száműzött, a szökevény oldaláról értelmezzük. Egy hajótörött, egy szegény Lázár tekintetével, akit a gazdag ember ajtajába vetnek. Különben semmi sem fog megváltozni, és az új korszak, az igazságosság és a béke országa nem fog felemelkedni. Ezt teszi Szűz Mária a Magnificat énekében, amikor tekintetét az emberiség töréspontjaira emeli, ahol a világ eltorzul, az alázatosak és hatalmasok, a szegények és gazdagok, a jóllakottak és az éhezők közötti konfliktusra. Ő pedig a kicsiket választja, a történelem legkisebbjei mellé áll, hogy megtanítson minket elképzelni, vele együtt megálmodni az új eget és új földet.
Boldogok vagytok!
Tegyétek, amit mond nektek! És kötelezzük el magunkat, tegyük magunkévá, saját szenvedélyünkké, saját történelmünkké és saját cselekedetünkké az ő nagy szavait: „Boldogok a békességszerzők” (vö. Mt 5,9). Boldogok vagytok! Isten örömet ad azoknak, akik szeretetet teremtenek a világban, örömet azoknak, akik az ellenség feletti győzelem helyett inkább a vele való békét részesítik előnyben. Bátorság, előre, az úton, ti, akik a béke jövőjének feltételeit teremtitek az igazságosságban és a megbocsátásban; legyetek szelídek és határozottak, ne adjátok fel! A béke egy út, és Isten veletek jár. Az Úr békét teremt és elterjeszti azt megbékélt szívű barátai által, akik viszont béketeremtőkké, az ő békéjének eszközeivé válnak. Ma este imádságra gyűltünk össze Mária, Jézus anyja és a mi Édesanyánk körül, mint az első tanítványok az Utolsó Vacsora termében. Hozzá, a mélyen megbékélt asszonyhoz, a Béke Királynőjéhez fordulunk: Imádkozz velünk, hűséges Asszony, az Igének szent méhe!
Taníts minket meghallani a szegények és az anyaföld kiáltását… Taníts minket arra, hogy melletted álljunk a számtalan sok keresztnél, ahol Fiadat még most is keresztre feszítik, ahol az élet a leginkább veszélyben forog; hogy keresztény szeretetet éljünk és tanúskodjunk róla azáltal, hogy minden emberben testvért fogadunk be; hogy lemondjunk a fénytelen önzésről és kövessük Krisztust, az emberiség igazi világosságát. Béke Szűzanyja, biztos remény kapuja, fogadd el gyermekeid imáját! – zárta a szombat esti imavirrasztás során tartott elmélkedését Leó pápa, majd aranyrózsát helyezett a Szűzanya szobra elé és a máriás lelkiségű híveket az Oltáriszentséggel áldotta meg.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ, Vatican News
