A Szent László-líceum diákjai is bekapcsolódnak a 72 óra kompromisszumok nélkül akcióba

0
238
Fotók: a nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai is bekapcsolódnak a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű szociális önkéntes akcióba, amelyet a történelmi keresztény egyházak szerveznek. Az akció elsősorban a fiatalokat hívja összefogásra, hogy együtt tegyenek másokért, környezetükért.

Világszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, fogyatékkal élők, idősek számára.

A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum X. C osztálya a líceum óvodájában járt. Változatos programokkal lepték meg a kis ovisokat. Egyesek matematikai készségeiket fejlesztették, mások mozgékonyságukat tették próbára. Kedvelt tevékenységek voltak a süteménykészítés, a kézműves foglalkozás, illetve a nyelvi játékok is. A szervezők Kor Erika osztályfőnök és Nilgesz Attila gyakorlatvezető szaktanárok voltak.

A X. B egyházturisztika szakos osztálya Kovács Márta osztályfőnöknő kíséretében a nagyváradi Bonitas Speciális Oktatási Központ jóvoltából játékos, de annál mélyrehatóbb érzékenyítő tevékenységen gyakorolhatta a fogyatékossággal élő gyerekek, fiatalok elfogadását.

A XI. B és a XII. B vallásturisztika szakos diákjai tartós élelmiszereket adtak át a Caritas Catolica Szociális Konyhája és a Szent Ferenc Alapítvány számára. Ezeket a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum Pro Schola Sancti Ladislai Alapítványa által gyűjtött adományokból sikerült megvásárolni.

A Mosoly egy jobb világért projekt keretén belül az iskola diákjai évente több alkalommal adnak át adományokat olyan intézményeknek, ahol a szükséget szenvedőket támogatják. A mostani programot Nagy Jácint spirituális, Zalder Éva-Mária, Kele Tünde és Benedek Ramóna tanárnők koordinálták, ahol a diákok újból  megtapasztalták, hogy jót tenni jó, jónak lenni jó!

Forrás: a nagyváradi egyházmegye Facebook-oldala