Remény, közösség és szinodalitás: megnyitották a Lelkipásztori Napokat Temesváron

A temesvári püspökség és a pasztorációs irodák szervezésében október 2–4. között a temesvári Kolping Házban tartják az egyházmegyei Lelkipásztori Napok második évadát. A konferencia témái: remény, közösség és szinodalitás. Az eseményen papok, diakónusok, megszentelt személyek és világiak vesznek részt, az előadások pedig a felnőtt hívek számára szervezett kurzus részét képezik.

A Lelkipásztori Napok megnyitója október 2-án, csütörtökön 16 órakor volt. A Kolping Ház konferenciatermében helyet foglaló résztvevőket Szilvágyi Zsolt pasztorális helynök köszöntötte. Ezt követően Pál József Csaba megyés püspök ismertette a 2025–2026-os pasztorális év kiemelt témáit, amelyek a közösség és a szinodalitás.

A közösség és a szinodalitás időszerűsége

A megyés püspök beszédében hangsúlyozta, hogy ez a két téma rendkívül időszerű, hiszen a szinodalitás csak közösségben élhető meg. „Miért van szükség közösségekre, és miért jó egy közösséghez tartozni?” – tette fel a kérdést előadása elején az egyházmegye főpásztora, majd felsorolta a közösség néhány jellemzőjét: tagjai ismerik egymást, segítik egymást, imádságban élnek, fontos számukra az eucharisztia ünneplése, tudatosan élik karizmáikat, gondoskodnak az idősekről, a betegekről és a rászorulókról. „A nagy plébániai közösségeknek kis közösségekből kell állniuk, különben hol tudnánk megélni a szinodalitást, hol hallhatnánk együtt a Szentlélek hangját? És hogyan vinnénk tovább a küldetést?! A legutóbbi szinódus is váltakozó ritmusban zajlott: kis csoportos találkozók és nagy közös gyűlések váltották egymást. Először kis csoportokban beszélgettünk, megpróbáltuk megélni, amit megvitattunk, és csak ezután osztottuk meg a beszélgetések eredményét a gyűlés többi tagjával. Szervezési szempontból is előnyös, ha a plébániák kisebb közösségekre oszlanak. Amikor panaszkodunk, hogy kevesen járnak templomba, könnyű azt mondani: a többiek elvándoroltak. Ez csak az igazság egyik része. Valóban sokan külföldre vagy nagyvárosokba költöztek, de sokan még mindig itt vannak – csak éppen »elvándoroltak« a templomtól vagy a közösségtől. Gyakran első okként említjük azt, amire nincs ráhatásunk: az elvándorlást. A kérdés az: mit tehetünk azokért, akik itt vannak, jelen vannak, hogy egyre mélyebben gyökerezzenek Krisztusban?” – fogalmazott a megyés püspök.

A remény a Szentírásban

A második előadást Tarciziu Șerban lelkész, a Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye szóvivője, az egyetemi lelkészség vezetője és a teológiai kar docense tartotta. Előadásának címe: A remény a Szentírásban. Bevezetésként Tarciziu Șerban felsorolt néhány olyan valóságot és helyzetet, amelyek kiolthatják vagy meggyengíthetik bennünk a reményt: a világjárvány, az országunkat sújtó súlyos gazdasági válság, a társadalmi feszültségek, a szomszédos Ukrajnában zajló háború, illetve más térségek konfliktusai. „A keresztény ember más jövőképpel rendelkezik – tudja, hogy az élet nem ér itt véget. A remény forrása lehet az Ószövetség sajátos logikája is: az a meggyőződés, hogy az atyák Istene a mindenható Isten. Ez a tulajdonság önmagában kiüresedhet, de talán nekünk is meg kellene győződnünk Isten mindenhatóságáról, ahogyan azt például a zsidó nép tette. Ez a látásmód akkor kristályosodik ki a zsidó teológiában, amikor bekövetkezik az elképesztő fordulat, amelyről a Királyok második könyvének 18–19. fejezetei számolnak be. Ha azt mondjuk, hogy Isten mindenható, akkor abban bízunk, hogy ha az Úr velünk van, legyen bármilyen is a helyzet, nem történhet velünk semmi rossz. A bibliai szövegek sajátos szókincset használnak. Például a qavah héber szó feszültséggel teli, aktív várakozást jelent. A yachal türelmes és reményteljes kitartást, míg a batach bizalmat, biztonságérzetet fejez ki. Ezeket a kifejezéseket azért osztom meg, hogy lássuk a remény különböző árnyalatait – mert néha türelemre és várakozásra van szükség. Ezek főként a Jelenések könyvében fordulnak elő. Az Ószövetségből említésre méltó a Makkabeusok könyvében szereplő hét testvér meggyőződése, valamint a 37. zsoltár 25. verse, ahol a zsoltáros egy élet tapasztalatát foglalja össze: »Fiatal voltam, most öreg vagyok, de sohase láttam, hogy elhagyott lett az igaz, vagy hogy gyermekei kenyeret koldultak.« Az Újszövetség reményforrásai: maga Jézus, aki a megváltás reményeként jön el, ahogyan beszél hozzánk, példát ad, de legfőképp azáltal, hogy önmagát adja áldozatul: »hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« Összegzésként: ha ma reményt akarunk közvetíteni, nem elegendőek a jelszavak és szlogenek – fontos, hogyan és milyen meggyőződéssel mondjuk. Ha valaki az arcunkon olvassa ezt a meggyőződést, hinni fog nekünk. Először nekünk kell hinnünk és remélnünk, és csak ezután fogjuk meglátni az Úr csodálatos tetteit” – zárta előadását Tarciziu Șerban.

A nap programja a vesperással folytatódott, majd kiscsoportos beszélgetésekkel zárult. Szombaton a résztvevők előadásokon, párbeszéden, szentmisén és tanúságtételeken vesznek részt.

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája