Életünk során különféle meghívásokat kapunk: amikor eljön az ideje, csatlakozunk óvodai, majd később iskolai, illetve munkaközösségekhez, időközben meghívnak egy-egy bulin, esküvőn való részvételre, szüleink, nagyszüleink felkérnek minket fejlődésünkre szolgáló tevékenységek elvégzésére, de mindezeket megelőzi az első és legfontosabb, Istentől jövő felkérés, ez pedig nem más, mint az életre való meghívás.
Valószínűleg sokan közülünk feltettük már legalább egyszer azt a kérdést, magunkban, vagy akár hangosan kimondva: miért éppen én születtem meg, miért pont most, miért lánynak vagy fiúnak? Isten akaratából jöttünk a világra mindannyian, ugyanis valamennyiünkkel terve van, s ezen tökéletes tervét kizárólag rajtunk keresztül valósíthatja meg: „Én kezdettől fogva kijelentettem a jövendőt, és előre megmondtam, amik meg se történtek még. Azt mondom: Tervem valóra válik, és amit akarok, mindent végbeviszek” (Iz 46,10).
Emberi hajlamainknak megfelelően törekszünk kézben tartani a dolgokat annak érdekében, hogy minden a „terv(ünk)” szerint alakuljon, semmi se kerülje el figyelmünket, s mivel mindez tökéletlenségünkből eredően egyszerűen lehetetlen, könnyen csalódottá, reményvesztetté, elcsüggedtté válunk. Ámde nem szabad szem elől tévesztenünk azt a tényt, miszerint életünk hajóját nem mi irányítjuk, hanem a Mindenható Isten. Kálmán Áron, a dunántúli református egyházkerület lelkipásztora is arra int minket, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, hisz ő életünk, nemkülönben megkötözöttségeink, félelmeink hajójának az ura, és minden problémánkra ő tudja egyedül a megoldást felkínálni. Függetlenül a minket körülvevő hullámok nagyságától, Istennek semmi sem minősül reménytelen, kilátástalan helyzetnek, mert meg tud menteni minket bármekkora gondban is lennénk. Mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy amikor bajba sodródunk, elkezdjünk saját terveket kitalálni, hogyan is vészeljük át az adott problémát, holott csak annyit kellene tennünk, amit a tanítványok tettek: felébresztenünk Jézust.
Ha élő kapcsolatban vagyunk vele, nem bátortalanodunk el, nem félünk, hanem őt hívjuk segítségül, hisz hitünk éppen erről tesz tanúbizonyságot, hogy bízunk a mi Urunkban. Ne csak vészhelyzetben forduljunk hozzá, mintegy segélyhívásra szolgáló pánikgomb megnyomása által, hanem akkor is, amikor jól alakulnak dolgaink, amikor beszélgetni szeretnénk valakivel, aki mindig elérhető, mindig meghallgat, megvigasztal, s felemel. Alapozzuk meg a vele való kapcsolatot, hogy legyen mire építenünk, majd pedig az óceán mélységéhez mérten elmélyülnünk.
Merüljünk ma el Isten szeretetének hullámaiban a Hillsong United Oceans (Where Feet May Fail), magyarul Meghívtál, hogy vízre lépjek című, lelkünkhöz igencsak közel álló keresztény dal szövege által, s engedjük, hogy ezen mélységes kegyelem nyomot hagyjon szívünkben.
Csákay család
