Napsugaras szeptembervég… – Háló-találkozót tartottak Nagybányán

A Háló Mozgalom tagjai szombaton, szeptember 27-én Nagybányán, a Szentháromság-templomban tartották a találkozójukat. A rendezvény kapcsán Ozsváth (Szeibel) Krisztina személyes hangvételű beszámolóját és versét olvashatják.

Szeptember utolsó gyönyörű hétvégéjén Nagybánya napsugarai köszöntötték a Háló-találkozót, ami létre jött Uglár Sándor főszervező és  fantasztikus csapata jóvoltából. Vártak minket,fogadtak, bőségben, szeretettel.

Kapcsolódtunk. Találkoztunk. Örvendtünk. Töltődtünk. Emlékeztünk.

Emlékeztünk a nagyszerű előadás és kiscsoportos beszélgetések által, hogy mi vagyunk az élet sója. Fő témája a tegnapi napnak is ez volt: ,,Ti vagytok a föld sója… A világ világossága” (Mt 5,13–14). Az élet sója nem más mint a hit, remény és a legfontosabb, a szeretet. Nagyon sok probléma tud ezek által megoldódni, ha félre tudjuk tenni a büszkeséget, az egót, ha meg tudunk bocsátani, hiszen mindennapi kenyerünket is kérjük, de valahogy a megbocsátásról szóló részen hamar túl futunk.

A feltétel nélküli szeretet gyakorlása nem csupán egyesek számára létezik, hanem mindannyian rendelkezünk ezzel a képességgel. Ez az egyetlen ami gyógyulást hozhat mindenki életébe. A lélek szeretet által gyógyul, a hit pedig gyógyulás útján erősödik és mélyül. A világosság pedig ezek által lesz teljes életünkben. Az életünk Isten medrében folyik. Folyamatosan változik, de ami a legfontosabb, hogy előre halad. Ha mi ennek a változásnak az ellenirányába akarunk tartani, akkor viszont sok szenvedéssel találjuk magunkat szemben, legyen az magány, harag, depresszió, bármi. Ezek csak példák, a lényeg, hogy akarjunk hitben, szeretetben élni, mert az élet ajándék, ha hagyjuk Isten akaratát érvényesülni.

Ezek a gondolatok az előadásnak köszönhetőek, amelyet Daly Attila tartott.

Aztán a partiumi Háló régióvezetője, Konrád Katalin szavai a bennünk lévő hitet erősítette. Szeretettel fordult felénk, hogy mi is szeretettel forduljunk mások felé. Emlékeztetőül adta nekünk, hogy bizony a láthatatlan szemüveget jó látásra használjuk. Lássuk a szépet, a szívet. Van, aki nem akarja magát láttatni, van, aki túlragyog, a lényeg szeressünk.

Töltődtünk. Töltődött a szív, test, lélek. Szemünk is gyönyörködtető festményeken pihent és fülünket-lelkünket Tesileanu Katalin gyönyörű orgonajátéka töltötte el.

Én csak egy hal vagyok a Hálóban, de egyet tudok biztosan, hogy nekem van hitem, én föl nem adom!

Kívánom, mindenki ragyogjon és szeressen! Èljen!

Ozsváth (Szeibel) Krisztina 

Nekem van hitem!

Nekem van hitem
Én föl nem adom!
Elestél az élet kövében
Pihentél eleget a düh
Hevében.
Az élet megy tovább!
Érezd, ki szeret téged,
Rossz és jó egyaránt csak benned ébred.
S ha bánt a sok gondolat,
Lenyúl Isten érted.
Azt kérded,
,,Mit beszélsz, hát nem érted
Mi éppen nyomja létem,
Nagyobb a térben!!” –
Nem hiszel!
Válaszom eme:
Ökle
Csapja eszed lényét,
Szíved fényét
Két kezeddel teszed
Be az árnyba!
Én, te, ő,
Mi és senki
Nem vághat
Szárnyadba!
Nézd, mit engedtél eddig az árnyaknak!
Seperd el, állj fel,
Isten húz, emel, tart!
Enged hited fel-
Lobbani!
Engedd szíved
Érezni, szeretni!
Bocsáss, és élj!
Élj hittel, élj szívvel,
Élj magadèrt, ennyit
Kell megtenni!
Élj, és Isten is él benned!
S nem fáj majd semmid!
Hiszen láncod
Már nem szól.
A szálka már nem szúr.
Az árnyék már nem fúr.
Lehull a lepel, és ellep a vágy, s azt mondod:
„Nekem van hitem
Én föl nem adom!!”
                                        Ozsváth Krisztina