Megállni, ünnepelni az életet – Százegyedik születésnapján köszöntötték Erzsike nénit

0
348

A lemhényi Gál Erzsébet 101. születésnapját ünnepelte szeptember 21-én vasárnap, aki amellett, hogy a község, talán az egész Felső-Háromszék legidősebb polgára is. E jeles nap alkalmából a hétvégén a rokonok, hétfőn a település előjárói, míg kedden a Kovászna megyei otthoni beteggondozói csapat nagy része köszöntötte fel a matuzsálemi korú asszonyt, aki mosolygós arccal és mérhetetlenül sok szeretettel, derűvel és életörömmel fogadta a vendégeket.

„Megjöttek a lányaim” – mondta boldogsággal a hangjában a 101 éves Gál Erzsébet, amikor megérkeztek hozzá a Caritas pirosba öltözött ápolói, hogy felköszöntsék a szépkorú asszonyt e jeles nap alkalmából. A látogatók nem érkeztek üres kézzel: virággal, tortával és énekkel lepték meg Erzsike nénit. A mindig mosolygós arcú hölgy 2015 óta a Kovászna megyei Caritas ellátottja, akit munkatársaink a hét minden napján felkeresnek.

Gál Erzsébet (született: Molnár) 1924. szeptember 21-én látta meg a napvilágot Lemhényben, egy roppant dolgos család gyermekeként, és három testvére van. Még húsz esztendős sem volt, amikor 1943. március 13-án házasságot kötött Gál Gáspárral: frigyükből sajnos nem született gyermek, de öt keresztgyermeke volt. Erzsike néni harmincnégy éve özvegy, és a felsőlemhényi házában él, a mindennapjait sokáig a mezőgazdaság, az állatok, valamint kis kertjének gondozása töltötte ki. Az ünnepelt büszke arra, hogy még most is el tudja látni magát, és a rögtönzött születésnapi bulin elmesélte, hogy még mindig tudja, miként kell elkészíteni a vadrózsadzsemet.

„A Caritasnál már régóta hagyomány, hogyha valamelyik ellátottunk eléri a századik életévét, akkor velünk együtt is megünnepli ezt a napot. Tavaly is itt voltunk, idén is felköszöntöttük Erzsike nénit, és bízom benne, hogy a jövőben is lesz alkalmunk örvendezni. Fontosnak tartjuk ezt, hiszen mind a mi, mind a gondozottjaink életében különleges eseményről van szó, amely jó alkalmat ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra és együtt ünnepeljük az életet. Számunkra ez egy érzelmi csapatösszerázó, hiszen ilyenkor lehetőség nyílik a találkozásra, a kötetlen beszélgetésre és egy pár órás, rövid együttlétre” – nyilatkozta Istók Katalin, a háromszéki otthoni beteggondozói szolgálat vezetője.

Tibodi Ferenc
Forrás: Gyulafehérvári Caritas