Kardos Gyula 1857-ben látta meg a napvilágota magyarországi Baján. Tanulmányait a Budapesti Mintarajziskolában, majd 1877 és 1883 között a müncheni Képzőművészeti Akadémián végezte, ezzel megalapozta művészeti ismereteit. Végül visszaköltözött Budapestre, ahol a Benczúr Gyula mesteriskolájának tagjaként folytatta tevékenységét. Munkásságát tekintve a portréfestészetben ért el kiemelkedő eredményeket részletgazdag kidolgozottságával és remek személyiségábrázolásával. A következőkben egy olyan alkotását szeretnénk bemutatni, ahol szintén erőteljesen ragadta meg az emberi érzelmek mélységeit.
Az istenfélő Jób címet viselő alkotása egy olyan ószövetségi személyt mutat be nekünk, aki mindenét elveszítette, igaz volta ellenére. A mű a szenvedés misztériumát keresi, bár nem adja meg a konkrét választ. A történetben szemben áll Isten mindenhatósága és szabadsága az ember gyengeségével és szűklátókörűségével, amelyet végül Jób őszintesége és kitartása old fel. A festményen azt a jelenetet láthatjuk, amikor Jób mindenét elveszítve teljes meztelenségében és kiszolgáltatottságában a földön hever, miközben barátai tanácsokkal látják el. Jób a meg nem értettség és magány kínjait átélve Istenhez kiált, és kitart saját igaz volta mellett. Amelyet végül maga Isten fogad el, bár szembesíti Jóbot azzal, hogy csak a Teremtő lehet mindenek tudója, és minden élet hozzá tartozik.
Jób a festmény központi részén látható, elhatárolódva a barátaitól és a környezettől. Testtartása meggörnyedt, kifejezve a testi-lelki terheket, amelyeket átél. Az alkotás egyszerre tekinthető vallásos és egzisztenciális üzenetűnek, hiszen nemcsak ábrázolja az ószövetségi eseményt, de egyúttal egy általános emberi tapasztalatot is bemutat. Mindannyiunknak felteszi a kérdést, hogy mi a saját szenvedésünkben hogyan keressük Istent.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelent a Vasárnap 2025/38-as számában.
