„Nyitott ajtók” és közös küldetés – generális káptalant tartottak a segítő nővérek

0
514
Segítő Nővérek Kongregációja

A Segítő Nővérek Kongregációja 22. generális káptalanján új nemzetközi vezetőséget választott. Az új nemzetközi elöljáró Maria Pidello olaszországi nővér, a négy tanácsos pedig Franciaországból, Japánból, Mexikóból és Svájcból származik.

Az előző nemzetközi elöljáró, az osztrák Gudrun Bohle nővér új küldetése Magyarországra szól. Gudrun nővér hat év nemzetközi tanácsosság után tizenkét éven át vezette a rendet. Így összesen tizennyolc év párizsi szolgálat után tér vissza a Közép-Európa Tartományba, amely négy ország – Ausztria, Németország, Magyarország és Románia – nővéreit egyesíti és amelynek ő korábban tartományfőnöknője is volt. Fiatal nővérként pedig részt vett a rend első magyarországi közösségének alapításában és Budapesten szerzett teológiai doktorátust.

A generális káptalan, amely augusztusban a párizsi anyaházban közel négy héten át tartott, két rekollekciós nappal kezdődött. Ezt követően a 19 ország képviselői, valamint a nemzetközi vezetőség az ajtó metafóráját használva összefoglalták azokat a helyi lehetőségeket, gazdagságokat, „nyitott ajtókat”, amelyeket a helyi közösségi, apostoli, egyházi és társadalmi életben tapasztalnak, valamint a kihívásokat, nehézségeket, „a bezáruló vagy még kinyitásra váró ajtókat”. Ezek után a küldöttek a szinodális módszert használva tanácskoztak azokról a témákról, amelyek a tartományi káptalanok munkája alapján különös jelentősséggel bírnak jelenleg a rend életében, mint például: a szerzetesi élet alapjai napjainkban, a karizma időszerű megfogalmazása, a közösségi élet, a küldetés a mai világban, a képzés nemzetközi kontextusban, a nemzetközi szolidaritás és vezetés.

A káptalan egyben a testvéri összetartozás ünnepe is volt.

Bereczki Silvia tartományfőnöknő