A kolozsvári Szentegyház utca katolikus kiállítótere ismét nívós kiállítással várja látogatóit. A korábbi híradásnak megfelelően kedden, szeptember 16-án délután öttől került sor a vernisszázsra, amelyre végül harmincnégy művész eltérő anyagnyelven megfogalmazott alkotása érkezett be.
A kiállítás hivatalos megnyitója előtt megkérdeztük a kurátort, Sabău-Trifu Cristinát, mennyi időt vett fel megalkotni a beérkezett alkotásokból a kiállítást. A kurátor elmondta, az alkotások kicsomagolása után Valovits Lászlóval közösen gondolkodva nagyjából egy nap alatt találták meg mindenik műnek a helyét, majd körülbelül ugyanennyi időre volt szükség arra, hogy Starmüller Géza segítségével a kiszemelt helyükre is kerülhessenek az egyes képek.
Később Valovits László elmondta, a műalkotások végső elhelyezése mindig kihívás, mivel idén harmincnégy alkotó legalább ugyanennyi stílusú, színvilágú és koncepciójú alkotásának kellett úgy megtalálni a helyét, hogy a környezetével is harmóniában legyen, ne ríjon ki és ne is halványuljon el. Látogatóként megállapíthatjuk, hogy nem csupán az egyes alkotások, hanem azok összhangja is megragadja a tekintetet, és el is gondolkodtat.
Felszabadító látni, ahogy a tehetséggel megáldottak újrakoncepcionálják például Jézus siratását, vagy Mária arcát, az ikonfestészet szigorú megkötéseit alkalmazva újszerűen láttatják a Szűzanyát és Jézust, de a zarándoklatok kerámiában, jelesül japán raku stílusban megfogalmazott alakja, akárcsak a célhoz irányuló zarándoklépések agyagba szilárdult formái is meglódítják a képzeletet, gondolatokat. Ahogy a látogatók közül néhányan mondták is, amíg tart a kiállítás, vissza fognak térni és nyugodt körülmények között ismét megszemlélik az alkotásokat – velük egyetértve ajánljuk megtekintésre a Szentegyház u. 4 szám alatt megnyílt kiállítást.
A kiállítást ezzenel megnyitjuk!
A vernisszázson az előzetesen kiadottaktól eltérően, egészségügyi okokból nem tudott részt venni László Attila főesperes-plébános, az esemény fővédnöke. A megnyitó beszédet Fábry Szabolcs János kolozsvári konzul mondta, aki kiemelte a művészetek és a mecenatúra valamikor áldásos, napjainkra nyomokban fellelhető kapcsolatát, amelynek köszönhetően monumentális alkotások is elkészülhettek.
Rámutatott, Kolozsvár kincses jelzőjét az egyházi kiállítótérben is megtapasztalhatta, amikor betért oda, hiszen az állandó kiállítás mind olyan tételeket vonultat fel, amelyek ezt támasztják alá, akárcsak az időszaki kiállítás most megtekinthető darabjai. Az egyházi művészeteket méltató beszéde végén a konzulátus és a magyar állam mindenkori eszmei és lehetőségei szerinti más természetű támogatásáról biztosította a jelenlévőket.
Sabău-Trifu Cristina kurátor és képzőművész megnyitó beszédében köszönetet mondott a Szent Mihály-plébániának a kilenc éve tartó töretlen támogatásáért, a kiállító művészeknek a részvételükért, az évről évre tanúsított nyitottságukért, illetve a látogatóknak a kollekció és a vernisszázs iránti érdeklődésükért.
A kiállítást Kiss Imola művészettörténész méltatta, aki beszédében rámutatott, az egyházi, szakrális művészet évtizedekig nem tartozott a támogatott területek közé, és a rendszerváltás után is el kellett telnie némi időnek, amíg végbe mehetett a terület „rehabilitációja”.
néhány fontosabb szimbólum történetébe és értelmezési lehetőségeibe.
„A katolikus egyház tanította meg Európa népeinek azt, hogy a Teremtő és a Megváltó által adott kinyilatkoztatás perspektívájában mivé képesek válni, illetve mivé kell válniuk. A kereszténység a szeretet gyakorlását tűzte ki céljául és ennek fényében és szellemében születtek meg a művészek által megálmodott alkotások, felismerve az emberi értékek felkarolásának fontosságát is.” – fogalmazott a művészettörténész, aki beszéde második felében néhány szimbólum, például a hal, a szem, az alma, a kígyó eredetét és értelmezését, esetenként pedig újraértelmezését tárta fel, végezetül pedig pápai megnyilatkozásokat idézett az egyház és a művészetek kapcsolatáról.
A kiállításmegnyitó a korábbi években megszokottak szerint teret biztosított a többi művészeti ágaknak, úgy mint az irodalomnak és a zenének is. Bodó Márta válogatásában az idei tárlat hívószavává emelt szentévi téma mentén a reményről szóló, kevésbé ismert magyar költészeti alkotásokból készült válogatás hangzott el. Kányádi Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Vörösmarty Mihály és József Attila sorait hallhatta a közönség, egyféle irodalmi kvízként, ugyanis az összeállító és előadó az egyes alkotások/részletek kapcsán nem mondta meg, ki a szerző, hanem arra hívta a hallgatóságot, próbálják előzetes ismereteik alapján megtippelni, kinek a tollából származhatnak az elhangzottak.
A zenei részt a Molnár Árpád, Márton Szabolcs, Geréd István és Potyó István alkotta Quattuor Cantores Ecclesiæ formáció biztosította, akik a különböző beszédek között szólaltattak meg eltérő korokból és szerzőktől származó műveket, többek között a szentévi himnuszt és egy Salve, Regina-feldolgozást is hallhatott a nagyérdemű.
A hivatalos megnyitót kötetlen hangulatú tárlatnézés, beszélgetés követte. A hangulatról árulkodjanak továbbiakban a fotók.
