Leó pápa ellátogatott az Ágoston-rendiek nagykáptalanjára

0
309
Leó pápa az ágostonos rend nagykáptalanjával az Augustinianum bejáratánál. Fotó: Vatican News

Leó pápa, aki maga is Ágoston-rendi szerzetes, szeptember 15-én, hétfőn délelőtt látogatott el az Ágoston-rendiek nagykáptalanjára, amelyet szeptember elsejétől 18-ig tartanak a Hittani Kongregáció épületével – ahol jelenleg a szentatya lakik – szemben fekvő Augustinianum központi rendházban és Patrisztikus Intézetben. A hivatás, a képzés, a közösség és a misszió témáihoz kiindulópontként Leó pápa azt ajánlotta, hogy mindenekelőtt saját magukban fedezzék fel Isten szeretetét és szeressék azt, amivé válni akarnak.

A szentatya „örömmel vett részt a találkozójukon a lelki megosztás szellemében” és „otthon érzi magát köztük”. Az új elöljáró-választás kapcsán megköszönte a búcsúzó perjel szolgálatát, az újat pedig imájáról biztosította. A nagykáptalan értékes alkalmat kínál a közös imádságra, hogy elgondolkodjanak a kapott ajándékon, a karizma jelentőségén, valamint a közösség előtt álló kihívásokon és problémákon.

A rendi nagytalálkozó a Lélekre való odafigyelést jelenti, ahogy azt az alapító Ágoston mondta: „Ne lépj ki magadból, térj vissza önmagadhoz: az igazság a belső emberben lakozik” (De vera religione, 39, 72). Másrészt a bensőségesség nem menekülés a személyes és közösségi felelősségünk, az Úr által az egyházban és a világban ránk bízott küldetés, a sürgető kérdések és problémák elől – pontosított Leó pápa. Önmagunkba fordulunk azért, hogy aztán még motiváltabban és lelkesebben forduljunk küldetésünk felé. Az önmagunkba fordulás megújítja lelki és lelkipásztori lendületünket: visszatérünk a szerzetesi élet és a megszentelt élet forrásához, hogy fényt tudjunk adni azoknak, akiket az Úr az úton elénk állít. Újra felfedezzük kapcsolatunkat az Úrral és testvéreinkkel a szerzetesi családunkban, mert ebből a szeretetközösségből inspirációt meríthetünk, és jobban megválaszolhatjuk a közösségi élet kérdéseit és az apostoli kihívásokat. Leó pápa ezután négy olyan témát érintett röviden, amelyekkel a rend az utóbbi évek során egyébként is foglalkozott.

Álljon mindennek a középpontjában a szeretet

A hivatások és a kezdeti képzés kapcsán Szent Ágoston buzdítását idézte: „Szeressétek, ami lesztek”. Ez a tanács segít különösen annak elkerülésében, hogy a képzést betartandó szabályok és tennivalók összességeként értelmezzék, mint egy kész ruhadarabot. Álljon mindennek a középpontjában a szeretet! A keresztény hivatás és főként a szerzetesi hivatás csakis „valami nagy” vonzerejében születik meg, egy olyan szeretetben, amely táplálja és kielégíti a szívet. Ezt kell megláttatni a fiatalokkal, hogy megpillantsák a hivatás szépségét, és megszeressék azt, amivé hivatásuk elfogadásával válhatnak.

Ejtsen ámulatba Isten nagysága

A szeretet, amely Ágoston lelki keresésének középpontjában állt, a teológiai tanulmányoknak és az intellektuális képzésnek is alapvető eleme. Istent soha nem lehet pusztán csak az értelmen keresztül elérni, ezzel szemben meg kell engedni magunknak, hogy ámulatba ejtsen minket az ő nagysága. A tanulóknak Ágoston nagylelkűséget és alázatot javasol, amelyek éppen ebből a szeretetből fakadnak: a nagylelkűséget, hogy megosszuk kutatásainkat másokkal, hogy azok a hitük javára váljanak; illetve az alázatot, hogy elkerüljük azok hiúságát, akik a tudást önmagáért keresik, és akik a tudás birtoklása miatt felsőbbrendűnek érzik magukat másokkal szemben.

Hűséges maradni az evangéliumi szegénységhez

Ugyanakkor az isteni szeretet kimondhatatlan ajándékaként kell rátekintenünk a közösségi életre és az apostoli tevékenységre, emlékezve a rendszabály tanítására: „Ahogy egy éléskamrából táplálkoztok, úgy egy ruhatárból öltözködjetek” – folytatta a pápa. Maradjanak hűségesek az evangéliumi szegénységhez, és gondoskodjanak arról, hogy ez döntsön arról, amik ők maguk és amit birtokolnak, beleértve az eszközöket és építményeket is, hogy minden az apostoli küldetésüket szolgálja.

A missziós szellem nem aludhat ki

Végül ne feledkezzenek meg a missziós hivatásukról sem! Az 1533-as első misszió óta az Ágoston-rendiek szenvedéllyel és nagylelkűséggel hirdették az evangéliumot a világ számos részén, gondoskodva a helyi keresztény közösségekről, miközben az oktatásnak és a tanításnak, valamint a szegények megsegítésének szentelték magukat, egyéb társadalmi és karitatív tevékenységek végzése mellett. Ez a missziós szellem ki nem aludhat, mert ma is nagy szükség van rá! Leó pápa arra buzdítja a nagykáptalan tagjait, hogy élesszék fel újra ezt a missziós lelkületet, emlékezve arra, hogy az evangelizáció egy küldetés, amelyre mindannyian meghívást kaptak, és ami megköveteli az alázatos és egyszerű öröm tanúságtételét, a szolgálatkészséget és azoknak az embereknek az életében való osztozást, akikhez küldetést nyertek. Fogadjátok be a Lélek sugallatait! – kérte a szentatya. Imádkozom értetek, hogy az Úr szeretete ihlesse gondolataitokat és tetteiteket, tegyen benneteket apostolokká és az evangélium tanúivá szerte a világon. Szűz Mária és Szent Ágoston közbenjárása kísérjen benneteket! – zárt beszédét Leó pápa, majd apostoli áldását adta az Ágoston-rendi nagykáptalan tagjaira.

Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News