A piarista misszió kezdeményezésére zsolozsmával egybekötött szentmisét mutatnak be szeptember 16-tól kezdődően a kolozsvári Szent Mihály-plébániához tartozó piarista templomban, hétfő és csütörtök között, esténként 7 órától – tájékoztatott László Attila főesperes-plébános.
A zsolozsma az egyház Istent dicsérő imája, jelen esetben az esti dicséret (vesperás) zsoltárait imádkozzák, fűzik bele a szentmisébe, amelyre mindenkit szeretettel várnak. Ne feledjük, az egyház kezdettől fogva mint imádkozó közösség jelenik meg – hangsúlyozta Molnár Lehel piarista misszióvezető szerzetespap, tanár, egyetemi lelkész.
Lehet-e bármi is boldogítóbb annál, mint már itt a földön utánozni az angyalok Teremtőnket magasztaló karát?! Kiemelt hangsúlyt ad a zsoltározásnak, hogy maga Jézus is rendszeresen imádkozta, egyedül vagy övéi körében. Miközben a zsolozsma liturgiáját végezzük, csatlakozunk a zarándok anyaszentegyház hangjához, engedve, átérezve, hogy szívünk megegyezik szavainkkal.
Az utolsó szövegegységesítő és -rövidítő zsolozsmareformot a II. vatikáni zsinat nyomán vezették be.
Fodor György










