Jézus szeret minden kicsi gyereket – megáldották a Szent Imre-óvoda gyerkőceinek táskáit

0
722
Amikor a táskákat áldják meg, a gyermekek életére kérik Isten áldását. Fotók: Szász István Szilárd

Izgatottan gyülekeztek a kisgyermekek szeptember 12-én, pénteken a kolozsvári Szent Imre Római Katolikus Óvoda udvarán. Az első óvodai hét lezárásaként a táskáik megáldására indultak el, hogy Isten oltalmát kérjék a tanév minden napjára. A Szent Mihály-templomban László Attila főesperes-plébános gitárral, énekszóval és történetekkel szólította meg a bölcsődéseket és óvodásokat. Arra hívta fel a kicsik figyelmét, hogy amikor a táskájukra áldást mond, valójában magukra a gyermekekre kéri a mennyei Atya oltalmát.

Az ünnepség kezdetén a főesperes gitárt ragadott és belekezdett a sokak által ismert énekbe: „Ha csak egy mustármagnyi hitetek is volna…” – hangzott fel, majd a főesperes kérdésekkel és szemléletes példákkal vonta be a gyerekeket. „Ki látott már gólyát vagy fecskét?” – tette fel a kérdést. Elmagyarázta, hogy a vándormadarak azért tudnak elrepülni messzi földekre, mert követték szüleik útmutatását és kellően megerősödtek. A gyerekek is olyanok mint a fecskék és a gólyák: három évig erősödnek az óvodában, hogy később szárnyalni tudjanak az iskolában, az egyetemen, majd az életben – magyarázta a gyerekeknek.

A főesperes hangsúlyozta: a templom az Isten háza, ahol a mennyei Atya áldását kérte a gyermekekre, szülőkre és nevelőkre. Az Isten áldása olyan, mint a szülő puszija, fogalmazott képszerűen. A táska is szimbólummá vált: amikor azt áldják meg, azzal valójában a gyermekek életére kérnek oltalmat.

A szertartás során a gyerekek kezükbe vették táskáikat, amelyeket a főesperes szenteltvízzel hintett meg, majd tömjénfüsttel is körbejárt. Imádságban ajánlotta őket Isten oltalmába, kérve, hogy a Szentlélek világosítsa meg szívüket, hogy a tanév során növekedjenek hitben, szeretetben, ismeretben és bölcsességben. Az ünnepi pillanatot a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária közös elimádkozása tette teljessé. Ezt követően László Attila főesperessel közösen a gyerekek elénekelték a Jézus szeret minden kicsi gyereket dalt.

Az ünnepségen az óvoda igazgatónője, Péter Tünde is köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta: gazdag élményekkel és programokkal várják a gyerekeket. A nagyobbak bizonyára izgatottan várták a visszatérést, a kicsiknek viszont komoly kihívást jelenthet az új kezdet. „A tapasztalt óvodapedagógusok kitűnő társai lesznek a szülőknek” – hangsúlyozta. A céljuk, hogy a szülőkkel együttműködve a lehető legjobb feltételeket biztosítsák az óvoda és a bölcsőde gyermekközösségének. Hozzátette: az intézmény legfontosabb értékei a szeretet, az élménynyújtás, a játék.

„Aki gyermekkorában megtanul látni, az sok-sok év múlva is szépnek látja majd a világot” – fogalmazott az igazgatónő, majd Véghelyi Balázs gondolatával zárta beszédét: „Akkor jó a világ, ha jó benne gyermeknek lenni.”

A szertartás különleges színezetet kapott azzal, hogy egy turistacsoport is betért a templomba, akik bekapcsolódtak az ünneplésbe. Péter Tünde angol nyelven köszöntötte őket, így a közösség öröme a távolról érkezettek számára is érthetővé és átélhetővé vált.

Az ünnepség végén a gyerekek lelkesen rohantak szüleikhez köszönteni őket, sokan közülük viszont az ovis társakkal közös játékba, szaladgálásba kezdtek a templom előtti téren. Felszabadultan, otthon érezték magukat.