Tudtad, hogy létezik olyan varázserő, amit minden gyerek birtokol, csak épp nem veszi észre? Az Őrkői Nappali Foglalkoztató Központ munkatársai és az oda látogató gyerekek két héten át nyomoztak ezek után a láthatatlan, mégis nagyon is valós szuper-képességek után, és csodák történtek! A Hétköznapi varázserőink című tematikus nappali táborról Tibodi Ferenc számolt be a Gyulafehérvári Caritas honlapján.
Augusztus 18–29. között varázserők nyomába eredtünk egy különleges tematikus nappali táborba, ahol az őrkői gyerekek felfedezhették, hogy mennyi szuper-képességgel rendelkeznek, még ha azok elsőre hétköznapinak is tűnnek. Az első héten a kisebbeket (0–4. osztály), a második héten pedig a nagyobbakat (5–8. osztály) láttuk vendégül.


A tábor címe A hétköznapi varázserőink volt, mert hiszünk abban, hogy az olyan képességek, mint az együttérzés, a kreativitás, a figyelem vagy az alkalmazkodási készség legalább olyan fontosak, mint bármely varázslat. Mindkét hetet egy közös varázsszerződéssel indítottuk: mindenki lenyomta a festékes tenyerét a varázserő-falra ahhoz az erőhöz, amit leginkább magáénak szeretett volna tudni. Ezek voltak például a Macskaszemek, a Szeretetlöket, a Barátság Pajzs, a Nagy Ész, a Kreatív Mágia, az Akadályugrás és még sok más. Emellett minden nap alkottunk valamit, hogy fejlesszük a kreatív mágiánkat: Én Mint Varázslény-vászonképet, Vágyaim Üvegcséjét, Álomfogót, Varázsgömböt, amiben az ideális világunkat képzeltük el, és sok hasonlót.
Meséltünk, játszottunk, beszélgettünk, és minden nap más-más varázserő köré szerveztük a tevékenységeket, hogy a gyerekek felismerjék, mennyi érték lakozik bennük. A hét végén mindenki megkapta a saját Hétköznapi Varázsengedélyét, amely felsorolta az erősségeiket és egy olyan képességet is, amit még lehet fejleszteni. A tábort három csodás önkéntes kísérte végig, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre, ezért hálás köszönet nekik!


Köszönjük ezt a varázslatos két hetet és reméljük, hogy a gyerekek hazavitték magukkal a felismerést: már most is rendelkeznek minden fontos varázserővel, amire csak szükségük lehet.
Tibodi Ferenc
Forrás: caritas-ab.ro










