„Légy példa a…” jelmondattal szervezték meg immár sokadik alkalommal a bibliatábort Tasnádon augusztus 18–24. között. A hét programjain naponta mintegy 60 tasnádi és környékbeli gyermek és fiatal vett részt.
A tábort a helyi plébániai közösség fiataljai vezették Ozsváth József plébános és Gozner Artúr hitoktató irányításával. Olyan gazdag programot állítottak össze, amelyben az óvodásoktól a kiskamaszokig mindenki megszólítva érezhette magát. Nagy segítséget jelentettek a plébánia keretén belül működő nőszövetség tagjai, számos helyi pedagógus és fiatal önkéntes, valamint a plébániai ifjúsági zenekar Czumbil Bernadette és Hatvani Gizella vezetésével. Ők mind jelentős szerepet vállaltak a hétköznapi programok lebonyolításában.











A Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásának köszönhetően lehetőség nyílt minőségi kézműves foglalkozások megszervezésére, valamint a gyermekek napi étkeztetésének biztosítására is. A tábor első napja szentmisével kezdődött, amelyet Böcskei László nagyváradi püspök mutatott be, aki a nap első felében részt vett a programokon is. Minden nap egy vidám kerettörténettel indult, amely bevezetett az aznapi szentírási történet értelmezésébe. Ezt egy rövid tanítás követte, amely segített elmélyíteni a megértett bibliai üzenetet. A tanításokat Ozsváth József plébános, Gozner Artúr hitoktató és Tatár Zoltán bélteki plébános vezették. A gyermekek énekpróbákon is részt vettek, majd korosztályos csoportokban dolgozták fel a tanultakat. A nap kézműves foglalkozással zárult.
A tábor során a gyerekek megtanulhatták, hogyan lehetnek példák a beszédben, a magatartásban, a szeretetben, a hitben és a tiszta életben – hogy mindezt a tábor után is magukkal vihessék és jó példaként szolgálhassanak társaiknak és családjuknak.










A programban helyet kaptak csoportos játékok, KETT-pedagógiai foglalkozások, drámajátékok is – mind olyan módszerek, amelyek segítségével a szentírási történetek feldolgozása élményszerűen valósulhatott meg, oly módon, ami sokszor az iskolai vagy plébániai hittanórákon nehezebben alkalmazható.
A hét egyik különleges eseménye egy kirándulás volt a Tasnádszántói CIT mezőgazdasági vállalathoz, ahol a gyerekek traktorra ülhettek, különféle mezőgazdasági gépeket próbálhattak ki, és olyan állatokat is láthattak, amelyekkel sok kisvárosi gyermek a mindennapokban sajnos ritkán találkozik. A program célja az volt, hogy a résztvevők Isten csodálatos teremtő művét és gondoskodását ebben a formában is megtapasztalhassák.
A tábor zárónapján ünnepi szentmisét tartottak, amelyet követően a gyerekek és családjaik egy játékos, vidám délutánon vehettek részt.
A szervezők hálás köszönetet mondanak minden kedves segítőnek, önkéntesnek, adományozónak, a helyi Caritas szervezetnek, valamint mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak e gazdag hét lebonyolításához.








Gózner Artúr











