Felebarátok – a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébánia és a tihanyi plébánia ministránsainak tábora Tihanyban

0
346

A közel 25 éves testvérkapcsolat ápolásának szándékával 2025. augusztus 17-én a zarándokcsapatunk részt vett a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomban a nyitó szentmisén, majd áldással indultunk a testvértelepülésre. Másnap 30 (ministráns) gyerek öt felnőtt társaságában délelőtt érkezett a balatoni félszigetre, ahol a tihanyi gyerekek Csizmazia Zsolt főszervező, a Tihanyi Római Katolikus Plébánia sekrestyése vezetésével nagy szeretettel, magyar és székely zászlókkal már vártak bennünket. Tartalmas napok állnak mögöttünk, amelyek középpontjában a találkozás öröme és közösségünk megerősödése állt. Az első napon ünnepélyes hangulatban indultunk a Tihanyi Bencés Apátság felé. Az apátsági templomban megelevenedett előttünk az intézmény gazdag múltja, ahol Mogyorósi Ányos bencés plébános szívélyesen köszöntött. A hely minden szegletében érződött a szerzetesi lelkiség nyugalma és ereje.

A történelmi bemutatót követően a Balaton partján tettünk sétát, miközben felfedeztük a félsziget látnivalóit. A Visszhang-dombon játékosan kipróbáltuk a híres visszhangot, majd betértünk az Illatok Háza Manufaktúrába. Az apátság falai között közösen fogyasztottuk el ebédünket, amely különleges hangulatot kölcsönzött a napnak. A délután a helyi gyerekek társaságában hajókirándulással folytatódott Balatonfüredre, ahol városnézés várt ránk. Az estét régi emlékek felidézésével, baráti beszélgetésekkel és vidám ismerkedési esttel zártuk. Másnap, 19-én Majkra utaztunk, ahol megcsodáltuk a kamalduli remeteséget.

Tatán ebédeltünk, majd meglátogattuk az Esterházy-kastélyt. A nap fénypontja a tatai Öreg-tavon tartott sárkányhajózás volt, amely felejthetetlen élményt nyújtott mindannyiunknak.

Augusztus 20-án, szerdán részt vettünk az ünnepi szentmisén, amelyet erdélyi gyerekeink szolgálata tett különösen meghitté: az oltárnál való részvételük és felolvasásaik emelték a liturgia szépségét. Délután a Balaton hűsítő vizében csobbanhattunk, majd a kisvonattal tettünk egy vidám körutat. Este bekapcsolódtunk az ünnepi programokba: jelen voltunk az új kenyér megáldásán, megcsodáltuk a templom falára vetített látványos történelmi képsorokat, és a napot tűzijáték koronázta meg. A következő nap Győrbe vezetett utunk, ahol a Püspökvár mellett megtekintettük a szépen felújított Boldog Apor Vilmos emlékkiállítást, a Nagyboldogasszony Székesegyházat, valamint a Legenda Aurea – Ereklyék vonzásában és a Jaurinum – a Győri Székesegyház kincstára című kiállításokat. A délutánt a Rába Quelle élményfürdőben töltöttük. Augusztus 22-én Bakonybélben jártunk, ahol a templom megtekintése után játékos feladatok és kézműves foglalkozások vártak ránk a bencés szerzetesek és munkatársaik vezetésével. Ebéd után ellátogattunk a Pannon Csillagdába és Planetáriumba.

Az esti program igazi színes kavalkád volt: néptánc, vidám jelenetek, találkozás a tihanyi családokkal. Régi emlékek, barátságok keltek életre, több mint nyolcvan fiatal ropta a táncot, és meghatott szívvel énekeltük: „egy vérből vagyunk…”. Szombat hajnalban közös imával és Mogyorósi Ányos bencés plébános, valamint Mihályi Jeromos perjel áldásával indultunk haza.

Nagyváradon még megálltunk: felkerestük a püspökséget, a múzeumot és imádkoztunk a székesegyházban, Szent Lászlóra emlékezve. Este már a szülők aggódó, de boldog várakozással fogadtak bennünket. Gazdag élményekkel, hitünkben és magyarságtudatunkban megerősödve tértünk haza. Hosszú távú célunk is teljesült: a két plébánia közötti testvérkapcsolatot tovább mélyítettük, és meghívtuk a tihanyi fiatalokat, akiket jövőre Székelyudvarhelyen fogadunk. Ez a látogatás és a találkozások nemcsak a lelki és szellemi összetartozást erősítették, hanem a két egyházközség, a testvértelepülések és mindenekelőtt a gyerekek közötti kapcsolatokat is. Azóta is tartják egymással a kapcsolatot: a fiatalok a világhálón leveleznek, néhány szülő is rendszeresen beszélget. Az évek során több barátság elmélyült, és nem egyszer családi látogatásokra is sor került, amikor a vendéglátó családok saját otthonaikba hívták meg egymást. Köszönetet mondunk Csizmazia Zsolt „főszervezőnek”, a Tihanyi Római Katolikus Plébánia sekrestyésének, aki két és fél évtizede hű barátunk, aki időt nem kímélve megszervezte és végig velünk volt a színes programokon. Hálásak vagyunk a támogatóinknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a csodás zarándoklat, találkozás, kirándulás: Tihanyi Bencés Apátság, Tihanyi Római Katolikus Plébánia, Magyarország Kormánya – Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt (projekt száma: EKCP-KP-1-2025/5-000072), Tihany Község Önkormányzata, tihanyi családok, ismerősök, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia, táborozó gyerekek szülei. Kiemelt köszönet a Magyar Falu Program – Falusi Civil Alapnak, amelynek jóvoltából a Tihanyi Szent Gergely Alapítvány 2.000.000 Ft támogatásban részesült 2025-ben (projekt száma: FCA-KP-1-2025/4-000236). A támogatásból a tábor 55 résztvevőjének étkezését, belföldi utazását, szállását és belépőjegyeit fedezték.

Nagy Hajnal és Nagy Zoltán