Amikor egy fehér vászon mered ránk, az pontosan olyan ijesztő, mint amikor a szövegszerkesztő programban új dokumentumot nyitunk. Tabula rasa. Üres lap. Tiszta. Érintetlen. Szent. Mégsem tartalmatlan. Makulátlansága éltető esszencia forrása, szunnyadó alkotások sejtetője. Félünk pacát ejteni rajta. Emberi tökéletlenségünk írásjeleivel karcolni. Megrongálni valamit, ami önmagában tökéletes. Mint a csend. Amelynek szentségét, teljességének szépségét megtörjük az első kimondott szóval, amelyet ki sem kellett volna mondani, gondolatként magunkba sem kellett volna fogadni. Ilyesféle szorongást kelt minden alkotási folyamat kezdete.
Katona Margit nyugalmazott óvónő egy olyan tanítványáról mesélt, aki kisgyermekként a festést mindig sírással kezdte, mert nem tudta, hogyan varázsoljon tartalmat az üres vászonra. De amint növekedett, annyira megszerette a megunhatatlan játékot a színekkel, hogy elhivatott és elismert képzőművésszé vált. Hajtóereje van a félelemnek. Megérezzük a mögötte húzódó lehetőségeket. Építkezni tudunk belőle, ha megszelídítjük, ha mögé nézünk. És mindenek ellenére elkezdjük az alkotást. Aztán, ha már megtettük az első ecsetvonást, bepötyögtük az első szavakat, magával ragad bennünket a folyamat. Az elején még gondolkodunk. Szerkesztjük a képet, tagoljuk a szöveget. Alapozunk. Majd nagyolunk. Megengedjük az áradást. És benne maradunk. Kidolgozunk. Elaprózunk. Csiszolunk. Javítunk. Pepecselünk. És elfeledkezünk. Mindenről és mindenkiről. De főként önmagunkról. Saját gondolatainkról. Gondolattalanságunkról.
Ezt az áradásélményt tapasztalta meg többszörösen is egy maroknyi időskorú, akik különböző alkotói műhelyekre jelentkeztek be a Caritas marosvásárhelyi Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatóközpontjába. Ők a nyár folyamán önismereti munkát segítő festészeti tevékenységen vettek részt dr. Kolumbán Rita mentálhigiénés szakember vezetésével. A papírcsíktechnika trükkjeit egyik kedves társuktól – Bubától – lesték el. Horgolni Czekes Ildikótól és Roth Enikőtől tanultak, akik népszerű Kreatív Klubot működtetnek a városban. Végül képzőművészeti perspektívákat nyitó, festészeti alapokat sajátítottak el Katona Margit óvónőtől, aki szabadidejében maga is sokat és szívesen fest. A kézműves foglalkozásokra elsősorban az újdonságok megtapasztalásáért és a jó társaságért jártak az idősek. De mindeközben fejlődött kézügyességük, sőt önismeretük is. Sokan nosztalgikus hangulatban élték át újra a gyerekkorukból vagy valamely más életszakaszukból ismerős színezés és kézimunka visszaköszönő örömét. Voltak, akik szakmájukból adódóan gyakran forgattak ecsetet a kezükben, és olyan is akadt, aki három éven át tanult festészetet csak azért, hogy jobban megérthesse a képzőművészeteket, és egy régen dédelgetett álmának élhessen. Voltak olyan személyek is, akiknek szokatlan volt a festés, horgolás, barkácsolás, de önmagukon meglepődve lelkesedtek az új helyzetekért.
Az alkotói műhelyek, amelyek az elmélyülést, a befele fordulást vagy éppen az önmagukról való megfeledkezést szolgálták, hozzájárultak az idősek lelki és mentális egészségvédelméhez, amely konkrétan megfogalmazott célja volt a nyári foglalkozássorozatnak. De nem csupán a kreatív munka vagy a befele irányuló figyelem járult hozzá az idősek lelki és mentális egészségvédelméhez, hanem Cosma István pszichológus és foglalkozásvezető praktikus fogódzókat nyújtó iránymutatása és a jól összeszokott, remek társaság is.
Orbán Júlia
Forrás: caritas-ab.ro
