A Remény zarándokai hittanos tábor élményei

0
349

A székesegyházi plébánia hittanosai 2025. augusztus 25–28. között a Remény zarándokai mottó jegyében töltöttek el négy napot, amely során megtapasztalhatták, mit jelent hittel és reménnyel úton lenni, megállni az igazi Forrásnál, meríteni belőle, majd továbbadni másoknak. A gyerekek ez idő alatt Szent István, Szent László és Páduai Szent Antal példáján keresztül ismerkedtek meg az életszentség üzenetével.

A lelki és közösségi utat Pék Sándor plébános, Zalder Éva-Mária tanárnő és Benedek Ramóna hitoktató kísérte.

Az első napon a nagyváradi várban Szent László egykori sírjánál hajtottak fejet, majd a vársánc tavirózsái között, a nyári napfényben a lovagkirály nagysága tárult fel a résztvevők előtt.

A második napon Palotán Kötting Ilona hitoktató fogadta a csoportot, és bemutatta Páduai Szent Antal életét, külön hangsúlyozva, hogy az elveszett dolgok megtalálásában hozzá fordulhatunk imádsággal.

A harmadik napon Szalontára utaztak a hittanosok, ahol Fügedy Antal plébános és Straub Judit hitoktató látta vendégül őket. A templom védőszentjének, Szent Istvánnak a példáját ismerhették meg közelebbről.

Az utolsó nap a hálaadás és a jótékonykodás jegyében telt: a gyerekek ellátogattak a Szent Erzsébet Idősek Otthonába, ahol adományokat vittek, közös szentmisén vettek részt, majd a püspöki palotában, Szent László hermája előtt imával zárták a tábort.

A gyerekek élményeiből

  • „Számomra a Remény zarándokai tábor kiemelkedő élmény volt. Ez alatt a négy nap alatt igazi, erős remény és hit épült bennem… Egy életre szóló emlék marad nekem örökre!” (Fanni)
  • „Nekem nagyon tetszett a tábor, mert sok jó pillanatot éltünk át együtt, új barátokat ismerhettem meg… A kedvenc napom az volt, amikor Palotára mentünk Páduai Szent Antalhoz.” (Rachele)
  • „Nekem az tetszett nagyon, amikor Szalontára utaztunk, megnéztük a templomot, fagyiztunk, és az idősek otthonában örömet tudtunk szerezni.” (Denisa)
  • „Hálás vagyok ezért a táborért, mert mindig jó hangulat volt és minden nap új dolgokat tanultam… a legérzékenyebb pillanatot az idősek otthonában éltem át.” (Patricia)
  • „Elsősorban azért vagyok hálás, hogy részt vehettem egy élményekben gazdag, karitatív és hitépítő táborban. Minden nap lelkileg feltöltődve jöttem haza.” (Antónia)
  • „Hálás vagyok a barátságokért, amik ott kötődtek, és azért, hogy örömöt vittünk az idősek otthonába.” (Klára)
  • „Nekem az tetszett a legjobban, amikor ellátogattunk az idősek otthonába, ahol nagyon meghitt hangulat fogadott minket.” (Imola)
  • „Nagyon hálás vagyok, hogy új élményekkel és barátokkal gazdagodhattam.” (Bathya)
  • „A táborban lehetőségem volt újra átélni, milyen jó érzés az időseket megajándékozni az időnkkel, figyelmünkkel. Hála és öröm van bennem az új barátokért is, akikkel közösen sok értékes pillanatot élhettünk át. Nagyon jó hangulatban telt minden nap, s a közös kirándulások még jobban összekovácsolták a csapatot.” (Petra)

A négy nap során a hittanos tábor résztvevői nemcsak szentek példájából merítettek erőt, hanem megtapasztalták a közösség összetartó erejét, a jótékonyság örömét és a hitből fakadó remény mindennapokat átformáló erejét. A gyerekek szavaiból is kitűnik: a „Remény zarándokai” tábor valóban maradandó élményt adott számukra.

Forrás: Nagyvárad Székesegyházi Plébánia