Tisztelet a hősöknek! – Közel háromszázan vettek részt az Úz-völgyi megemlékezésen

0
367
Fotó: Magyar Nemzetőrség "Török István" Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége / Facebook

A székely határvédők, valamint az I. és II. világháború hősei előtt tisztelegtek augusztus 26-án az Úz-völgyi megemlékezésen idén is a résztvevők. Az eseményen közel háromszázan gyűltek össze, hogy méltó módon emlékezzenek a hősökre.

Az ünnepi szentmisét ifj. Czikó László, Csíkszentmárton község lelki vezetője celebrálta, majd Bucsi Zsolt Tamás, a sepsiszentgyörgyi református vártemplom lelkésze zárógondolataival fejeződött be a szertartás.

A rendezvény ünnepélyességét emelte a Baka János Egyházi Kórus és a Poszogó fúvószenekar fellépése, hangulatuk méltó keretet adott az emlékezésnek. Az esemény egyik kiemelkedő pillanata a két új kereszt felavatása volt, melyeket Csíkszentmárton plébánosa áldott meg. Az imént említett keresztek egyikét, a tavalyi évhez hasonlóan, Nagy György János, hódmezővásárhelyi kereszt- és kopjafakészítő állíttatta. Míg a másik emlékkereszt a Felvidékről, Gömörről érkezett, melyet Lehotai Aladár készített és hozott magával.

Lehotai Aladár korábban repülőgép-szerelőként szolgált a hadseregnél, vadászrepülő- és helikopterezredeknél, szívügyének tekinti a gömöriek múltjának feltárását, különös figyelmet fordítva az első világháború azon frontszakaszaira, ahol a gömöri katonák szolgáltak. A felszentelt keresztet a 16. honvéd gyalogezred tiszteletére állították, rajta a következő sorokkal: „Erdélyország közepében lesz a sírom, / Édesanyám, arra kérlek, ne sírjon.”

Cseke Rita