Maradnak a keresztények Gázában – A jeruzsálemi görög ortodox és latin patriarkátus közleménye

0
273
Fotók: Jeruzsálemi Latin Patriarkátus

Közös állásfoglalást adtak ki a jeruzsálemi ortodox és katolikus főpásztorok augusztus 26-án.

Az igazság útja életet ad, de tágas az út, mely a halálba vezet. (Péld 12,28)

Néhány héttel ezelőtt az izraeli kormány bejelentette, úgy döntöttek, hogy teljes ellenőrzésre tartanak igényt Gázavárosban. Pár napja több médium is arról adott hírt, hogy nagyszabású katonai mozgósítás zajlik, és a közeljövőben offenzívára készülhet Izrael. Ugyanezek a híradások azt is közölték, hogy Gázaváros lakosságát – ahol több százezer civil él, és ahol keresztény közösségünk is található – evakuálják, és a Gázai övezet déli részére telepítik át. Közleményünk kibocsátása idején már érvényben vannak evakuálási parancsok egyes gázavárosi körzetekre. Továbbra is érkeznek jelentések súlyos bombázásokról. Még több pusztítás és halál várható, egy olyan helyzetben, amely az újabb hadműveletet megelőzően is tragikus volt. Úgy tűnik, az izraeli kormány bejelentése, mely szerint „a pokol kapui nyílnak meg”, valóban tragikus formában alakot ölt. Az eddigi gázai hadműveletek, az izraeli kormány nem titkolt szándékai a jelenlegi műveletet illetően, valamint a helyszínről érkező mostani jelentések mind arra mutatnak, hogy a hadművelettel nem csak fenyegetnek, hanem már megvalósulóban van.

A háború kezdete óta a Szent Porfíriosz görög ortodox egyházközség és a Szent Család-plébánia egyaránt több száz civilnek nyújtott menedéket. Köztük vannak idősek, nők és gyermekek. A latin plébánia épülettömbjében évek óta gondoznak a Szeretet Misszionáriusai Nővérek fogyatékkal élő személyeket is. Gázaváros más lakosaihoz hasonlóan a nálunk élő menekültek maguk dönthetnek arról, lelkiismeretük szerint, hogy mit fognak tenni. Azok között, akik a mi épületeinkben kerestek menedéket, sokan legyengültek, alultápláltak az elmúlt hónapok nehézségei következtében. Az, hogy elhagyják Gázavárost, és délre meneküljenek, számukra felér egy halálos ítélettel. Ezért a papság és a szerzetesnővérek úgy döntöttek, hogy maradnak, és továbbra is gondot viselnek azokra, akik az épületeikben élnek.

Nincsenek pontos információink arról, mi fog történni a helyszínen, nem csak a mi közösségünkkel, de az egész lakossággal. Csak azt ismételhetjük el, amit már mondtunk: a jövő nem alapulhat fogságon, sem a palesztinok áttelepítésén, sem pedig bosszún. Azt szeretnénk elismételni, amit XIV. Leó pápa mondott pár nappal ezelőtt:

Valamennyi nép, a legkisebbek és leggyengébbek identitását és jogait is tiszteletben kell hogy tartsák a hatalmasok, különösen is azt a jogukat, hogy saját földjükön élhessenek; senki sem kényszerítheti őket száműzetésbe.” (Beszéd chagosi menekültek egy csoportjához, 2025. augusztus 23.)

Ez nem a helyes út. Semmi nem indokolhatja a polgári lakosság szándékos, erőszakos, tömeges áttelepítését. Itt az ideje, hogy véget vessünk az erőszak spiráljának, a háborúnak, és az emberek javát helyezzük előtérbe. Elég volt a pusztításból – a háborús helyszíneken és az emberek életében is. Semmivel nem lehet megindokolni a polgári lakosság fogságban és túszként tartását, szörnyű körülmények között. Itt az ideje, hogy mindkét oldalon gyógyulhassanak a régóta szenvedő családok.

Hasonlóan sürgetőnek érezzük, hogy a nemzetközi közösséghez forduljunk, és felszólítsuk őket: lépjenek fel az értelmetlen és pusztító háború lezárása érdekében, az eltűnt emberek és az izraeli túszok hazatérése érdekében. „Az igazság útja életet ad, de tágas az út, mely a halálba vezet.” (Péld 12,28)  Imádkozzunk, hogy valamennyien megtérjünk, hogy az igazság és az élet útján tudjunk járni, Gáza és az egész Szentföld érdekében.

Gáza, más néven Gázaváros a Palesztin Autonóm Területek Gázai övezetének legnagyobb települése és székhelye. Kikötőváros, Tel-Avivtól mintegy 65 kilométerre délre fekszik. A várost a háború kezdete óta sújtják izraeli támadások: a Szent Porfíriosz görög ortodox templomot 2023 októberében érte támadás, mintegy húsz ember vesztette életét; a sebesülteket a Szent Család katolikus plébánia fogadta be. A Gázai övezet egyetlen katolikus temploma már 2023 decemberében is célkeresztbe került, amikor egy mesterlövész rálőtt a templom udvarán álló tömegre. Akkor két nő, Nahida Khalil Anton és Samar Kamal Anton, anya és lánya haltak meg. A Szent Család-plébániát 2025 júliusában érte bombatalálat, Gabriel Romanelli plébános maga is megsebesült. A támadás másnapján odalátogatott Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka és III. Teofil jeruzsálemi görög ortodox pátriárka.

Forrás: Verestói Nárcisz/Magyar Kurír