Szent Lőrinc vértanú a levéltárosok egyik védőszentje. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár munkatársai immár nyolcadik alkalommal találkoztak augusztus 22-én, pénteken a levéltárosok védőszentjének ünnepéhez (augusztus 10.) közel eső napon.
A találkozónak idén a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár központja adott otthont. A találkozó szentmisével kezdődött, amelyet Küsmődi Attila örmény katolikus vikárius és plébános mutatott be az érseki palota kápolnájában. A találkozó szakmai részét Bernád Rita, a Főegyházmegyei Levéltár igazgatója nyitotta meg, a levéltárosok beszámoltak az utóbbi év változásairól, eredményeiről, helyzetükről. Jelen voltak: az Érseki Levéltár, a Marosvásárhelyi, Gyergyószentmiklósi, Sepsiszentgyörgyi, Székelyudvarhelyi, Csíkszeredai és Szamosújvári Gyűjtőlevéltárak, valamint a Csíkszeredai Restaurátor Műhely munkatársai. A jelenlevők a szakmai beszámolók alapján betekintést nyerhettek egymás munkáiba, feladataiba.
A levéltárosok két új munkatársat is köszönthettek soraikban, Kuna-Lupták Annamáriát, a Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár és Könyvtár, valamint Boros Emesét, a Kolozsvári Gyűjtőlevéltár alkalmazottját. Beszámolóikból megtudhatták a résztvevők, hogyan kerültek kapcsolatba a levéltárakkal, valamint, hogy rövid időn belül milyen feladatokban vettek részt.




Továbbá bemutató hangzott el Róth András nyugalmazott könyvtáros, a Székelyudvarhelyi Gyűjtőlevéltár munkáját segítő szakembertől a régi könyvekben fellelhető színes előzékpapírok típusairól, elkészítésük és felhasználásuk módjairól. A sort Pál Péter, a Csíkszeredai Gyűjtőlevéltár és Restaurátor Műhely levéltáros-restaurátora folytatta. Bemutatójából megismerhették az elmúlt év munkáinak egy kis válogatását. Tóth Krisztián, a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár alkalmazottja az elmúlt év statisztikai adatait tárta a jelenlévők elé. Egy rövid ebédszünet után folytatódott a beszámolók sora. Pénzes Lóránd, a Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltár önkéntes levéltárosa tanári főállása mellett levéltárosi munkáiról, eredményeiről számolt be. Barabás Kisanna, a Marosvásárhelyi Gyűjtőlevéltár munkatársa ismertette a jelenlévőkkel a levéltár látogatottságára és az adatszolgáltatásra, valamint a levéltári anyagok digitalizálására vonatkozó adatokat. Beszámolójában kitért a könyvtárban hátralévő rendezési feladatokra, ugyanakkor a levéltári és múzeumpedagógiai foglalkozások tartása is szóba került. Küsmődi Attila örmény katolikus vikárius-plébános a Szamosújvári Örmény Katolikus Gyűjtőlevéltár állapotáról nyújtott betekintést a jelenlevőknek. A tanácskozást Bernád Rita, a Főegyházmegyei Levéltár igazgatója zárta. Egyebek mellett az utóbbi egy év megvalósításairól számolt be, plébániai levéltárak és könyvtárak begyűjtéséről, levéltárpedagógiai tevékenységekről, kiállításokról, tudományos publikációkról.





A szakmai beszámolók után a délutáni órákban a kis csapat meglátogatta az érseki palotában található egyháztörténeti kiállítást, amely bemutatja a főegyházmegye gazdag egyháztörténeti és egyházművészeti értékeit. Ezt követően a levéltárosok a nemrég megnyitott fejedelmi palota felé vették útjukat, ahol Gyulafehérvár múltjába és a fejedelmi udvar életébe nyerhettek betekintést.
A csapat megelégedéssel zárta a napot, hálás volt a szervezésért és a találkozás öröméért. Szent Lőrinc, könyörögj érettünk!
Pál Péter










