Gyöngyösön tartották a VII. Országos Cigánypasztorációs lelkigyakorlatot, a Boldog Ceferino Intézet szervezésében, Székely János püspök vezetésével.

A találkozó, amelyen az alcsíki cigánypasztoráció is részt vett, igazi lelki és közösségi feltöltődést adott, együtt gondolkodhattak a cigány testvérek szolgálatáról és hivatásáról, ezért imádkozhattak közösen, és tanúságtételre is lehetőség adódott.

Szocska Ábel görögkatolikus püspök elmélkedései a megbocsátás mélységeibe vezettek. Szemlélődésein keresztül rávilágított arra, hogy a kiengesztelődés nem pusztán emberi erőfeszítés, hanem Isten kegyelmének ajándéka: ő az, aki képes begyógyítani a sebeket, újjáépíteni a kapcsolatokat, és reményt gyújtani a szívekben. A lelki gyakorlat egyik legnagyobb ajándéka a kiscsoportos beszélgetések közösségi élménye volt.

Magyarország szinte minden megyéjéből érkeztek papok, oktatók, egyházi munkatársak, roma és nem roma vezetők, valamint önkéntesek, akik együtt keresték Krisztus arcát a szolgálat mindennapi kihívásai között. Az őszinte megosztásokban előkerültek a nehézségek és küzdelmek, ugyanakkor a tapasztalatok és a reményt adó jó példák is. Ezek a beszélgetések nem pusztán gondolatcserék voltak: a Lélek vezetése alatt igazi testvéri találkozássá váltak, ahol megérezték a résztvevők, hogy küldetésükben nincsenek egyedül, mert Krisztus az, aki összeköt, és aki minden szolgálatot az ő szeretetének erejével tesz gyümölcsözővé.





Az alcsíki cigánypasztoráció örömmel osztotta meg pasztorációs tevékenysége tapasztalatait: elmondták, hogyan dolgoznak, mit tesznek, és miként teszik mindezt a közösség szolgálatában. A beszámolót a jelenlevők testvéri érdeklődéssel és nyitottsággal fogadták.

A programnak a helyi katolikus kollégium adott otthont, vasárnap a résztvevők ünnepélyesen bekapcsolódhattak a Szent Bertalan-plébániatemplom búcsús szentmiséjébe, amelyet Ternyák Csaba érsek mutatott be. Felemelő volt együtt ünnepelni a helyi közösséggel, és megtapasztalni az egyház egységét Krisztusban, aki minden nemzetet, kultúrát és közösséget egyetlen családdá formál.
Forrás: alcsíki cigánypasztoráció










