Erdélyi Magyar Katolikus Nőszövetségek és Oltáregyletek találkozója lesz Nagyváradon

0
530

Az Erdélyi Magyar Katolikus Nőszövetségek-Oltáregyletek őszi találkozóját Nagyváradon tartják szeptember 1-3 között Hitben szeretetben és jóravaló törekvésben együtt mottóval.

A találkozó szeptember 1-jén délután 6 órakor szentmisével kezdődik a nagyvárad-velencei Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplomban, a szentmisét Kiss Albert kanonok, főesperes, plébános celebrálja. A vendégek, az erdélyi egyházmegyék nőszövetségeinek képviselői és a lelkivezetők este Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművészek verses-zenés estjét tekintik meg, ennek címe Jókai 200 és a reformkor költészete – A haza mindenek fölött.

Szeptember 2-án lesz a találkozó ünnepélyes megnyitója a püspöki palotában, Kaganovskiy Eszter és Artur előadása után Böcskei László ünnepi köszöntője, majd Darvas Kozma József országos lelkivezető és Gegő Magdolna elnök köszöntő beszéde indítja a találkozót. A nap előadásokkal folyratódik, Homa Ildikó szociális testvér Slachta Margit és a női hivatás, Pálos István kanonok Szent László a lovagkirály, Csorba Mihály Várad a magyar Compostella, Szent László emlékezete, Fleisz János történész Nagyváradi főpapok magyar tudomány szolgálatába címen tart előadást. Délután az elnöki beszámolókkal folytatódik a találkozó a várad-velencei kultúrházban, délután 6 órakor Szabó Ervin várad-olaszi plébános celebrál szentmisét a váradi várban, a napot egy Bittenbinder Mária vezetésével tartandó várbeli séta és koszorúzás Szent László lovasszobránál zárja.

Szeptember 3-án folytatódnak a beszámolók, majd a lelki vezetők tanácsai hangzanak el. Az esemény 11 órakor a nagyváradi székesegyházban bemutatott szentmisével zárul, amit Böcskei László püspök celebrál, s amelynek keretében a résztvevők megújítják a fogadalmukat, elkötelezettségüket a szolgálatr.