A Gólyatükör interjúsorozatban olyan kolozsvári egyetemistákat ismerhetünk meg, akik nemrég még a pályaválasztás előtt álltak, ma pedig már új városban, új közegben építik életüket. Ezúttal IMRE JOHANNA mesél arról, milyen érzésekkel és tervekkel kezdte meg elsőévesként az egyetemi éveket Kolozsváron.
Kérlek, röviden mutatkozz be!
Imre Johanna vagyok, Marosvásárhelyről származom. Ott jártam iskolába. Az általános iskolát a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban, a középiskolát a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban és a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban végeztem. Jelenleg pszichológiát tanulok a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Miért a pszichológiát választottad?
Sok minden megfordult a fejemben azzal kapcsolatban, hogy milyen szakon folytassam tanulmányaimat. Azt tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, mert szeretek segíteni rajtuk. Azt is tudtam, hogy nem tudom elképzelni magam napi nyolc órát gép előtt ülni és úgy dolgozni. Mindent megfontoltam, így a pszichológia szak tűnt a legjobb választásnak. Ehhez a döntésemhez hozzájárult az, hogy érdekel az emberek fejlődése. Úgy érzem, hogy innen elég sok lehetőségem van továbbfejlődni.
Hogyan jellemzed az istenkapcsolatodat?
Keresztény családban nőttem fel. A hit jelen volt az életemben már egészen kiskoromban. Jártunk templomba a szüleimmel, most is járunk. A napi imák mindig ott voltak az életünkben. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy ezt továbbadták nekünk. Az elsőáldozásom meghatározó élmény volt számomra. Arra emlékszem, hogy ennek hatására kezdtem el a jó Isten felé fordulni. Ez megtartóerő volt már kiskoromban. Hazafelé menet többször is beszélgettem vele, hálát adtam neki, megköszöntem neki, ami bennem volt. A líceumi évek alatt (azt hiszem, tizedikben) kezdtem járni ifire. Akkor kezdett elmélyülni az istenkapcsolatom. Jóval több mindent halottam Istenről, a Biblia olvasásáról. Azóta úgy érzem, hogy folyamatosan fejlődik ez a kapcsolat.
Amióta itt laksz Kolozsváron, azóta a Ferences Kollégiumnak vagy a bentlakója. Mit adott ez neked?
Nagyon hálás vagyok, hogy felvettek a Ferences Kollégiumba. Mindenképpen bentlakásba akartam jönni, és lehetőleg katolikus bentlakásba, mert fontos, hogy milyen közösség vesz körül, mit kapok nap mint nap, és hogy az emberek milyen lelkületűek. Sok mindent adott a kollégiumi élet. Nagyon családias a légkör, nem vagyunk sokan. Szeretem a reggeli imákat, mert jól elindítják a napot, bár ha nem nyolctól van órám, nehéz rá felkelni. Elég sok programlehetőség van a lelki fejlődésre és kapcsolódásra. Az év elején többször is megfontoltam, hogy milyen programokon vegyek részt, mert a ferenceseknél is vannak nagyszerű, fiatalos programok, és a KEL-nél is, ezen kívül még táncolni is jártam. Nehéz volt az elején mérlegelni, kigondolni, hogyan lehet összeegyeztetni ezeket. Mindenképpen a keresztény lelkület az, ami gyökeresen áthatja a mindennapjaimat.
Meséltél az elsőáldozásodról. Mi történt ott? Mi volt az egészen pontosan, ami elindította benned a hited fejlődését?
Emlékszem, hogy harmadikosként, amikor hittanórára jártunk, mindig próbáltam felfogni, hogy abban a kis ,,valamiben” hogyan lehet Jézus valóságosan jelen. Tudtam, hogy ezt nem igazán lehet ésszel felfogni, ezért megpróbáltam hittel, de kicsit érdekes volt akkori szemmel nézve ez az esemény. Akkori fejjel próbáltam komolyan venni és megélni a pillanatot, és szerintem sikerült is. Az Oltáriszentséggel úgy érzem, hogy az elmúlt két-három évben erősödött leginkább a kapcsolatom. Az egyik CSIT-en tapasztaltam meg az Oltáriszentség erejét az egyik szentségimádáson. Akkor éreztem igazán, hogy Jézus ott van az Eucharisztiában, annyira jól tudtam vele beszélgetni. Olyan volt, mintha ott ült volna mellettem.
A művészetekben hogyan találod meg Istent?
A színpadi szereplés, a zene már egészen kis koromban kezdődött. Óvodában is nagyon szerettem szerepelni. Jártam népdalversenyekre, korán elkezdtem érdeklődni a művészetek iránt. Nagynéném színésznő, és sokáig én is színésznő akartam lenni. A művészetiben zongorát és fuvolát tanultam főszakon.
A zene végigkísérte az életemet.
Úgy gondolom, hogy a zene és a természet az a két dolog, ami a legközelebb áll a szívemhez.
Ezekben mindig megtalálom a jó Istent, mert olyan szép, ahogy ő ezt kitalálta. Gondolok arra, hogy meg tudunk szólaltatni egy hangszert, elénekelni egy dalt, valamint képesek vagyunk dalokat alkotni és eljátszani. A táncban is megtalálható Isten. Akárhányszor látok egy táncoló párt, egy táncdarabot, mindig elcsodálkozom rajta, hogy milyen gyönyörű. Ebben ugyanis nagyon könnyen ki lehet fejezni az érzéseket és mindazokat a folyamatokat, amik az emberekben lezajlanak. Nagyon sokat ki lehet fejezni a művészetekkel.
Amikor nyolcadikos voltam, pályázni lehetett az István a király iskolába megy című rockopera szerepeire. Kárpát-medencei szinten rendezték meg. Miután kihirdették a győzteseket, a koronavírus-világjárvány közbeszólt. Így aztán két évre rá, 2022-ben adtunk elő többször is egy koncertváltozatot. Ennek a célközönsége főként a gyermekek és a fiatalok voltak. Nekem hatalmas élmény volt, már önmagában az a tény is, hogy ott lehettem, és megismerhettem számos más tehetséges fiatalt, akikkel együtt alkothattunk, együtt tudtunk létrehozni valamit. Nagyon vagányak voltak a próbafolyamatok. Két hétig voltunk Magyarországon próbatáborban. Az előadások előtt jó volt megtapasztalni az összetartást. Mindig volt bennünk egy kis izgalom, ami a csapatot összekovácsolta. Nagyon vagánynak tartom azt az érzést megtapasztalni, hogy a jó Isten még azokban a percekben is ott van velünk. Az előadások előtt többször imádkoztunk együtt. Ez úgy felemelte az egész hangulatot és lelkületet, mert a siker nemcsak rajtunk áll, hanem Istenen is. Meghívjuk őt a dalainkba. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen környezetben is létre tud jönni, de nagyon jó volt. Amikor a színpadon állok, szeretnék átadni valamit az embereknek az életnek abból a szépségéből, amit nap mint nap megtapasztalhatunk és láthatunk. Szeretek a színpadon keresztül is kapcsolódni az emberekhez.
Amióta Kolozsváron tanulsz, a KEL aktív tagja vagy. Hol találtál rá erre a közösségre? Milyen programokon veszel részt?
Úgy jöttem Kolozsvárra, hogy tudtam, csatlakozni szeretnék a Mécseshez, mert otthon is jártam a Magvető Fiatalok Közösségébe. Nem akartam, hogy az ifi kimaradjon az életemből, tudtam, hogy a találkozókat szerdánként szervezik. Tudatosan terveztem, hogy a Mécses aktív tagja szeretnék lenni. Ezen kívül csatlakoztam a Gólyakörhöz is. Át kellett gondolnom, hogy mi az, ami belefér a programba. Idén a Gólyakörbe és a Mécsesbe jártam. Úgy gondolom, hogy a kettő kiegészíti egymást, kiváltképpen most, az első egyetemi év során. A Gólyakör az elsőéves egyetemistáknak szól. Sokat adott, hogy megismerhettem a velem együtt újonnan Kolozsvárra érkezőket. Ezenkívül azt, hogy ki miként éli meg az elsőéves mindennapjait, beleértve a szessziókat is. Jó volt megélni az örömöket, bánatokat. Tudtunk kapcsolódni egymáshoz, így nagyon jó kapcsolatok, baráti kapcsolatok alakultak ki. Ezért nagyon hálás vagyok, nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyszerűen össze fog jönni, de azt érzem, ezt is Isten alakította ilyen szépen. Emlékszem, első félév elején, amikor elmentem KEL-es programokra, nagyon a magaménak éreztem ezt a közösséget. Minden számomra értékes tevékenységre találtam hozzám hasonló embereket.
A Mécses lelkileg többet adott. Ott szolgálok.
Ott a lelki életem szempontjából sokat kaptam.
Miben változtatta meg az istenkapcsolatodat az egyetemista élet?
A változáshoz az önállósodás nagymértékben hozzájárult. Itt már a saját életemet élem. Eddig az ember elvan a szülőkkel. Itt viszont, ahogy kikerültem egy nagyobb városba, megcsapott a „felnőttélet szaga”. Bár az élet megy a maga útján, mégis feltettem magamnak a kérdéseket: mi az, amire a jó Isten hív? Mit is akarok valójában? Mindig is tudtam, hogy szeretném Istent követni, de nehéz odaadni neki teljesen az irányítást, neki is teret adni, mert mindig mi, emberek próbálunk tervezni. Törekszem arra, hogy a jó Istent is bevonjam életem döntéseibe. Fel szoktam tenni neki a kérdéseket: Ebben te is benne vagy? Ezzel te is egyetértesz? Te hogyan szeretnéd? Próbálok ráhagyatkozni, tőle megkérdezni először. Tudom, hogy amire megteremtettem, az a legjobb. Ezt nem mindig könnyű meghallani, megérteni. Leginkább a vezetettség érzésében, a bizalomban változott az istenkapcsolatom.
Számodra mit jelent nőnek lenni? Mi a véleményed a férfi-női szerepekről?
Szeretem ezt a témát, mert nagyon vagány, hogy a keresztény tanításból útmutatásokat kapunk arra, hogy hogyan legyünk nők és férfiak. Maga a tény, hogy Isten nőnek teremtett, sok kérdésre adott választ. Azt érzem, hogy a családom, főleg apukám segített a nőiességemre rátalálni. De nem csak. Nagyon jól érzem magam a bőrömben, és meg tudom állni a helyemet nőként. Meg tudom élni a nőiességemet. Természetesen ez időbe telt, és még most is sok mindent tanulok. Azt látom, hogy nagyon sok fiatal számára ez nehézséget jelent. Ehhez értelemszerűen a kultúra, a divat is hozzájárul. Ezek nagyon össze tudnak zavarni minket. Szeretek kicsit visszamenni az időben, akár az öltözködés, akár a gondolkodás szintjén. Ezen azt értem, hogy a nők és a férfiak hogyan viszonyulnak egymáshoz. Régebb szebben megvolt ez az egyensúly, bár ez nem minden esetben igaz.
Beszéltél a bizalomról, Isten-terveiről, a ráhagyatkozásról. Te hol látod magad tíz év múlva? Mi jut eszedbe arról, ha azt mondom, hogy hivatás?
Nagyon remélem, hogy már lesz családom. Remélem, hogy már édesanya leszek, mert a szakmai hivatás mellett ez is nagyon fontos számomra. Ebben a két irányban látom magam kiteljesedni. Pszichológiai pályán szeretnék elhelyezkedni, hiszen ezáltal segíthetek az embereknek, szolgálhatok másokat. Ezen belül érdekel a zeneterápia is. Arra, hogy a művészeteket összekapcsoljuk a pszichológiával, nagyon sok érdekes dolog létezik. Ez még alakulni fog. Nem tartok attól, hogy mi lesz az elkövetkezendő években. Hiszem, hogy szépen fognak alakulni a dolgaim. A jó Isten is alakítja az utamat. Szeretnék mindenképpen a zenével is foglalkozni a későbbiekben. A szolgálatra is szeretnék hangsúlyt fektetni. A családom mindenképpen előnyt fog élvezni.
Mit üzennél az egy évvel ezelőtti önmagadnak az egyetemi élettel kapcsolatban? Azoknak, akik most állnak döntés előtt?
Elsősorban azt, hogy nézzék meg, mik az erősségeik, mik azok, amikben jók, mi az, amit szeretnek csinálni, és ezek függvényében válasszanak szakot. Azt is figyelembe kell venni, hogy miként képzelik el az életüket tíz-húsz év múlva, hiszen ehhez is igazodni kell. Mindenképpen jó ötlet elköltözni otthonról, megtapasztalni az önálló életet. Szeretek hazajárni, de jót tesz az önállósodás. Nem tudtam, milyen lesz ez az év. Nem tudtam, mi fog történni, kialakul-e a baráti társaságom, fog-e tetszeni a szakom. Valahogy minden olyan szépen alakult. Azt tanácsolom nekik, hogy legyenek jelen a mindennapokban, kapcsolataiban, tanulmányaikban, és élvezzék.
A szakválasztást illetően pedig: egy szakon belül is sok lehetőség van, nem kell rástresszelni. Keresse mindenki azt, amivel ő tud hozzátenni a társadalomhoz.
Melyik a kedvenc imaformád? Ki volt az, aki megtanított imádkozni?
A szüleim tanítottak meg imádkozni, esténként mindig mondtunk kötött és szabad imákat is. Kedvenc imaformám a szabad ima, valamint az igeolvasás is. Nagyon szeretem a szemlélődő imaformát. Szeretek a természetben lenni, ahol az apró dolgokban is meglátom a jó Istent.
Mi a legszebb élményed az egyetemista életedből?
Idén éreztem azt, hogy sikerült a jó Istenre több időt szánnom. Sokkal jobban érzem a vezetését és azt, hogy mellettem van, érzem a folyamatos kapcsolódást vele, és ez örömöt ad. Nem tudok egy konkrét eseményt említeni. Inkább az apróbb közösségi pillanatokat említem meg. Például amikor kimentünk az erdőbe és csak együtt voltunk, énekeltünk, virágokat szedtünk, egyszerűen csak jól éreztük magunkat. A közös esti összejövetelek is felejthetetlenek számomra, amikor énekeltünk, zenéltünk, beszélgettünk, táncoltunk. Ezek mindig nagyon feltöltenek. Voltunk kirándulásokon is a KELkeretein belül, ez is nagyon jól telt.
Mi az, ami kihívást jelent számodra a mindennapok során?
Szeretek sok mindent csinálni. Rengeteg mindent beszervezni, különböző programokra elmenni. Ennélfogva nehéz az időmet beosztanom. Ilyenkor mindig emlékeztetnem kell magam, hogy elsősorban az egyetemi tanulmányok miatt jöttem Kolozsvárra. Próbálok figyelni arra, hogy egyensúlyban tartsam a tanulást, a szolgálatot, a szórakozást és a kapcsolataim fenntartását. Mérlegelni kellett, hogy mi az, ami fontosabb számomra. Egy szóval az összeegyeztetés.
A Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban (jelenleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceum keretein belül működik – szerk. megj.) érettségiztél. Hogyan élted meg, hogy egy katolikus intézmény diákja voltál?
Csak egy évet jártam a Rákócziba, ott fejeztem be az iskolát. Nagyon szerettem azt az egy évet, felejthetetlen élményekkel maradtam. A légkör nagyon családias volt, mert nem voltunk sokan. Ez a családias légkör nagyon tetszett. Az ünnepnapokon közösen elmentünk szentmisére. Ezeknek összetartó erejük volt, éreztük a kapcsolódást a jó Istennel. Nagyon jó osztályom volt, az osztályfőnököm is kiemelkedő volt. Ez az egy év nagyszerű volt zárásként.
Többször, több minőségben is részt vettél az Ő az út nevű fesztiválon. Milyen élményeket hozol onnan?
Az Ő az úton valóban többször részt vettem. Voltam önkéntes is, nagyon vagány volt. Voltam résztvevő is. Tavaly meghívottak voltunk, zenéltünk az akkortájt összeállt közös kis zenekarral. Szép, hogy megszervezik otthon, Marosvásárhelyen évről évre. Szépen összehívja a fiatalságot, és nem csak, mert minden korosztálynak szól. Evangelizációs üzenete is van. Általában Vásárhely főterén szervezik meg nagyon sok vagány programmal és koncerttel. Azt szeretem benne, hogy ilyenkor mindig összegyűlünk mi, vásárhelyiek, de más városokból is jönnek résztvevők.
Nagyon jó érzés találkozni egy-egy tábortárssal, CSIT-es társsal, cserkésztárssal. Itt lehetőségünk van a jó Istennel közösen jól érezni magunkat.
Kiemelkedő meghívottak szoktak lenni, tavaly közelebbről is betekinthettem az előadások megszervezésébe, ugyanis segítettem a kapcsolattartásban a meghívottakkal. Ezáltal megismerhettem olyan előadókat, akikre felnézek, akiktől tudtam tanulni, példaként állnak előttem, mint keresztény emberek. Itt kiemelem azokat a nőket, akik bátran képviselik a keresztény nőiességet. Sok vagány élményt adott ez a rendezvény.
Tulajdonképpen miről szól az Ő az út fesztivál?
Alapvetően arról, hogy összegyűljünk mi, akik már ismerjük a jó Istent. De ugyanakkor az egész fesztiválnak van egy evangelizációs célja is azok számára, akik még nem ismerik Istent, nekik próbáljuk valamelyest közelebb hozni.
Említetted, hogy apukád segített a nőiességed kibontakozásában. Mit jelent számodra az ideális keresztény nő, keresztény férfi? Számodra mi jelenti az ideális keresztény párkapcsolatot, házasságot?
Fontos, hogy mit hozunk a családból, és befolyásol, de nem feltétlenül kell teljesen meghatározza ez a mi életünket. Az én szüleim nem élnek együtt, apukám elköltözött, mikor kilenc éves voltam, de ez számomra nem azt jelenti, hogy rám is ilyen házasság vár. Azt érzem, hogy sok mindent kaptam, ebből próbálok építkezni. Szerencsére vannak jó példák a keresztény házasságokra, arra, hogy miként lehet szépen megélni Istennel a házasságot, annak nehézségeivel és örömeivel. Úgy érzem, ezek eléggé jó alapot adtak nekem. A családból fontos, hogy az édesapa megerősítse a lányának a nőiességét, azt, hogy értékes, fontos, és odafigyeljen rá – annak mindenképpen pozitív hatásai lesznek a jövőben. Ezenkívül mindenképpen fontos az is, hogy mit lát az édesanyától. Az ideális nő és férfi képe rendkívül tág téma. Keresztény körökben sokszor elhangzik, hogy először Istennel kell jó kapcsolatot kialakítani, majd akkor jöhet a párkapcsolat. Így még teljesebben tudunk belépni a párkapcsolatba. Értettem a lényegét ennek a kijelentésnek, de amikor először hallottam, kevésbé volt megfogható számomra. Aztán megértettem, ha a jó Istennel van stabil kapcsolatunk, közeli kapcsolatunk, ami által önmagunkat is megismerjük, akkor tudatosabban és teljesebben tudunk belépni a párkapcsolatba. Ha mindkét személy részéről megvan ez, akkor az egész teljesebb tud lenni. Ha nem csak ketten, hanem hárman vannak jelen a párkapcsolatban a jó Istennel. Mindenképpen fontos, hogy egyedül is jól tudjuk érezni magunkat, és tudjuk követni azt az utat, amelyet Isten szánt nekünk. Sok fiatalban látom azt, hogy például a szeretethiány miatt szeretnének párkapcsolatba lépni. De vagány megtapasztalni azt, hogy Jézussal rá lehet találni a boldogságra. Fontosnak tartom azt is, hogy megtartsuk a szerepünket. Nőként legyünk nők, és engedjük, hogy udvaroljanak nekünk. A férfiak pedig legyenek férfiak, és merjenek kezdeményezni. Fontos, hogy ne veszítsük el a férfi-női szerepeket (nem csak a párkapcsolatok terén). Az udvariasság szerintem kissé ,,hiánycikk”.
A kolozsvári Szentháromság-templom búcsúünnepén énekeltél a zenei szolgálatot ellátó scholában. Milyen élmény volt ez számodra? Ez volt az első szolgálata a scholának?
Szentmiséken bár szoktunk zenélni, de akkor inkább keresztény ifjúsági számokat adunk elő. Élveztem, jó volt kipróbálni ezt a fajta éneklést is. Szépen összeállt a csapat, bár nem volt rá annyi időnk próbálni. Jó volt megismerkedni a latin szövegekkel és a különleges dallamokkal. Amíg kiénekeltünk egy szótagot, addig volt, hogy akár öt hangot is el kellett énekelnünk. A gregorián énekek, úgy gondolom, hogy Istennek a hatalmasságát emelik ki.
A hivatással kapcsolatban mondtad, hogy reméled, tíz év múlva édesanya leszel. Mit jelent számodra?
Azt érzem, hogy erre is hív Isten. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. A család közel áll hozzám. Szeretnék majd nagycsaládot. A család az első közösség, ami ott van az életünkben. Fontosak számomra a családon belüli kapcsolatok, bár sokszor még tanulom, hogyan kellene kezelni ezeket. Annyira szép, amikor látok egy családot, ahol együtt vannak a szülők és sok gyermek van. Szerintem talpraesettebbek azok a gyerekek, akiknek sok testvérük van. Keresztényként a család még fontosabb, ugyanis lényeges szerepe van a szeretet fejlődésében. Isten arra teremtett minket, hogy sokasodjunk és közösségekben éljünk. Nagyon vagány az, hogy meghívott arra, hogy vele együtt alkossunk.
Ha találkoznál Jézussal, mit mondanál neki?
Hálát adnék egy csomó mindenért. Nem biztos, hogy mondanék valamit, mert már mondtam és mondok neki így is eleget. Azt hiszem, csak vele lennék. Meghallgatnám, ha mondana valamit.
Kérdezett: Major Barna Péter
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/29. és 2025/30. számaiban
