„Újrakezdeni annyit jelent, mint minduntalan Krisztus arcát szemlélni” – hangsúlyozta Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója az elsőszombati Mária-köszöntőn. Angyalos Boldogasszony ünnepén Assisi Szent Ferenc életpéldáját állította a többszáz zarándok elé.












Már a kora délutáni órákban zarándokok sokasága érkezett Csíksomlyóra augusztus első szombatján. Az imaórák ezúttal is négy órakor kezdődtek. Az elsőt a gyimesvölgyiek vezették, majd a csíkszentkirályi egyházközség hívei mondták az áhítatot. Közben a kolostor gyóntatóhelyiségeiben sokan igyekeztek szentgyónáshoz járulni.










A hat órától kezdődő szentmisét Timár Sándor Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mutatta be. Prédikációjában a Porciunkula-búcsú napján, azaz Angyalos Boldogasszony ünnepén Assisi Szent Ferenc alakját idézte meg, aki éppen ezen az ünnepen hallotta meg Jézus hívását: „Nem kell mást tenned, mint az egyházat fölépíteni, pontosabban újjáépíteni.” Assisi Szent Ferenc a szó szoros értelmében kezdett a felújításhoz, elkezdte a Porciunkula-kápolna renoválását, de Jézus nem csak erre gondolt.






A megújulás nem külső reform, hanem belső újjászületés: újuljatok meg lélekben és érzéseitekben, ahogyan Szent Pál írja. Az egyháznak és nekünk magunknak is folytonosan meg kell újulnunk, nemcsak a csalódások vagy változások után. Ennél többről van szó: arról, hogy újra és újra szemléljük Krisztus arcát – hangsúlyozta a kegytemplom igazgatója. Megjegyezte: Krisztus arcának szemlélése vezet el az evangélium mélyebb megértéséhez. A prédikáció zárásában a toronyórát említette, mint szimbólumot: A torony stabil, mégis benne van az idő múlása. Ez az egyház: egyszerre állandó és folyamatosan megújuló. Végül arra emlékeztetett: „Az ünnep híd menny és föld között, amikor egyetlen pillanatra összeérintkezik az örökkévalóval az idő, és ebben a pillanatban láthatjuk meg Krisztus ragyogó arcát, fényességét.”

















A szentmise után ugyancsak a csíkszentkirályi egyházközség híveinek vezetésével a dicsőséges olvasót imádkozták a zarándokok. A gyertyás körmenetben népviseletbe öltözött férfiak vitték a Szűzanya kegyszobrának másolatát.

A következő Mária-köszöntő szeptember 6-án lesz.
Bíró István ferences sajtóreferens
Fotók: Erdélyi Ferencesek











