Vízjelek – Hittantábor a Kászonokban

0
644

Az idén XII. alkalommal szerveztek hittantábort az 1-4 osztályos kászoni gyerekek számára. A szervezők személyes hangú beszámolója és a tábor hangulatába bevezető képek következnek.

Mint minden évben, éreztük azt, hogy Isten a tenyerén hordoz bennünket. Mi odaadtuk az időnket, energiánkat, képességeinket, és Isten megáldotta, megsokszorozta őket. Nemcsak a gyerekek számára épülés és lelki élmény minden egyes tábor, hanem nekünk, a szervezőknek is. Akárcsak az elmúlt években, idén is a KOEN (Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány) által elkészített vakációs bibliahét programját vettük alapul.

Ebben az évben a választott nép útján haladtunk végig Egyiptomtól egészen a Kánaánig. Mózes életének eseményeit vizsgálva megtanultuk, hogy Istennek mindig egy jó terve van az életünkkel. Azt is láthattuk, hogy Isten minden kilátástalan helyzetből ki tud menteni bennünket.

A Kett módszeren alapuló kiscsoportos tevékenységek még közelebb hozták hozzánk a történetek üzenetét. A tábor témáját követve vízjeleket kerestünk a tusnádfürdői wellnessben és a sportjátékokban is, amelyek felejthetetlen élményt nyújtottak.

Nagy hála van szívünkben első sorban Isten iránt, hogy megvalósulhatott idén is ez a tábor. Hálásak vagyunk azoknak a szülőknek, akik gyerekeiket ránk bízták, a gyerekeknek, akik évről évre visszajárnak a táborba, és hálásak vagyunk azokért a fiatalokért is, akik lemondanak a vakációjuk egy részéről, a fesztiválokról, csak azért, hogy segítsék a munkánkat.

Köszönet minden segítségért, amit a közösségtől kaptunk. A mosolyok, az együtt megélt pillanatok, az ölelések, meghitt beszélgetések végig kísérik, és erőt adnak a mindennapjainkban. A magokat mi elszórtuk és továbbra is Istenre bízzuk azt, hogy mit tesz ezekkel a magokkal. Bízunk benne, hogy Istennek jó terve van mindannyiunkkal, és meg is valósítja azt életünkben.

A Mag közösség

MEGOSZTÁS