A Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egy bensőséges eseménye zajlott szombat délután a Keskeny út sátorban, ahol Rúzsa Magdi énekesnő és Bardócz Csaba református lelkész beszélgettek Elszámolni a lelkiismerettel címmel. A sátor zsúfolásig megtelt, sokan a rekkenő hőség ellenére is végig kitartottak, hogy részesei lehessenek annak a mély és őszinte beszélgetésnek, amely messze túlmutatott egy szokványos fesztiválprogramon. A jelenlévők nemcsak a közismert énekesnőt láthatták, hanem egy esendő, kereső, gondolkodó embert, aki – saját bevallása szerint – a sérelmeit is el szokta mondani a jó Istennek.
A beszélgetés rögtön a leglényegesebb kérdéseket érintette: bűn, bűntudat, istenkapcsolat, gyerekkori sebek, felelősség és szabadság. Bardócz Csaba nem udvariaskodott, hanem ezek mentén bontotta ki a témákat, Magdi pedig nyíltan és őszintén válaszolt.
Elmondta, hogy gyerekkora óta létezik benne egy belső hang, egyfajta erkölcsi iránytű, amit ő Isten hangjaként érzékel. Ez a hang nem hagyja elnyomni magát, hiába próbálja az ember elhazudni önmaga elől a valóságot, az mindig szembejön vele. Ahogy fogalmazott:
„Az ember nem tud elbújni a saját lelke elől. A lelkiismeret úgyis utolér.”
Hithez való viszonya személyes, nem kötődik egyházi formákhoz, inkább egy folyamatos belső párbeszédnek tekinti. Kiemelte, hogy nem kell közvetítő az Istenhez, mert ő maga beszél vele – olykor indulatosan, néha káromkodva is, de így is hallgat rá. Hitét nem egyfajta tökéletességhez köti, hanem egy hullámzó, őszinte kapcsolathoz, amelyben már nem akar megfelelni semmilyen mintának, csak jelen lenni.
„Nekem nem kell közvetítő az Istenhez. Én szoktam vele beszélgetni. Nem mindig szépen. Néha káromkodva. De ő így is hallgat.”
Magdi megosztotta azt is, hogy a kishegyesi templomban imádkozott azért, hogy szülessenek meg benne a dalok, amelyek számára nem csak művészi munkát, hanem lelki támaszt is jelentenek. Fontosnak tartja, hogy gyermekeinek továbbadja gyökereiket, hogy tudják, honnan jöttek, megismerjék a vajdasági tájat, a családi történeteket és értékeket.
A beszélgetésben szó esett édesanyjáról és nagymamájáról is, akiknek a szeretete és példája máig meghatározó az életében.
Gyermekkoráról nyíltan beszélt: bár sok hiány és fájdalom volt benne, ő nem akart keserűvé válni, inkább a veszteségekből építkezett. A zene mindig menedék volt számára – egy hely, ahol kimondhatta mindazt, amit másként nem tudott volna.
„Az ember vagy beletörik, vagy építkezik belőle. Én építkezem. A hiányokat nem lehet utólag pótolni, de lehet belőlük világot teremteni.”
Az anyaság Magdi életében alapvető változást hozott. Három gyermek édesanyjaként tudja, hogy döntései nem csak rá, hanem rájuk is hatnak. Ez a felelősség nem nyomasztja, inkább kegyelemmel tölti el.
„Amikor anya lettem, megértettem, hogy nem vagyok többé egyedül. És hogy amit én teszek, annak következménye van három másik ember életére. Ez a legnagyobb súly – és a legnagyobb kegyelem.”
A csendről szólva úgy véli, hogy a csend nem csupán béke, hanem gyakran egyben kihívás is, mert ott már nincs elterelő zaj, és a szembenézés nehézségeivel kell farkasszemet nézni.
„A csend néha a legnehezebb. Akkor hallod meg azt is, amit tagadsz. De ha mersz a csenddel együtt lenni, akkor egyszer csak megérted magad.”
A beszélgetés végén, a „lelkiismerettel való elszámolás” jelentéséről kérdezve, Magdi azt mondta: számára ez azt jelenti, hogy a nap végén ne kelljen elfordítania a fejét a tükör elől. Hibázni lehet, de vállalni kell a felelősséget, bocsánatot kérni, és ahol lehet, javítani. Ez az őszinteség nem a tökéletesség, hanem a belső tisztaság záloga.
„Hogy a nap végén ne kelljen elfordítanom a fejem a tükör elől. Ha hibáztam, bocsánatot kérek. Ha nem tettem meg valamit, amit kellett volna, akkor másnap megpróbálom. Ennyi. De ez a legnehezebb.”
A beszélgetés végén sokan mosolyogva, elgondolkodva álltak fel. Örültek, hogy egy ismert előadó ilyen nyitottsággal és mélységgel beszélt a hitét, múltját és anyaságát érintő kérdésekről. Nemcsak Rúzsa Magdi gondolatai maradtak velük, hanem egyfajta vágy is, hogy megéri tudatosan, Istenre figyelve, neki hálát adva élni a hétköznapokban.
