A vatikáni média kihelyezett stúdiót nyitott a Szent Péter-téren

0
348

Élő rádióadásban avatták föl a Szent Péter-tér oszlopsorának Nagy Károly-szárnyában július 25-én, pénteken a stúdiót, ami a Vatikáni Rádió, a Vatican News hírportál, a L’Osservatore Romano napilap és a Vatikáni Média soknyelvű információs pontja lesz, különös tekintettel a szentévre.

Kommunikációs műhely a remény szolgálatában – ez a célkitűzése az új stúdiónak, amit a Szent Péter-téren állítottak föl a szentév alkalmából. Pénteken reggel 8.10-kor a Vatikáni Rádió veletek című élő műsorát már onnan sugározták. A kezdeményezés azért született, hogy a jubileumi zarándokokat közelebbről tájékoztassák, többek között Pier Giorgio Frassati és Carlo Acutis szeptemberi szentté avatásáról. A kihelyezett stúdió a Vatikánvárosi Kormányzóság engedélyével és a szentatya barátainak (Friends of the Holy Father) anyagi támogatásával jött létre.

A remény egyesítő ereje

A stúdió a bizonyíték rá, hogy a kis szikrák képesek fellobbantani a remény nagy fáklyáit. „A remény szentévét ünnepelni egy olyan pillanatban, mely tele van csüggedéssel a világban zajló dolgok miatt, már önmagában hathatós üzenetet hordoz: a reményt soha nem szabad elveszíteni” – mondta el Paolo Ruffini, a Kommunikációs Dikasztérium prefektusa a stúdió felavatásakor. „A mi erőnk nem egy tökéletes hálózatban áll, mert mi ügyesek vagyunk vagy erősek önmagunkban. A mi erőnk egy olyan hálózatban rejlik, ami nem szakad el, mert összetart minket. Nemcsak magunk között, hanem azokkal is, akik hallgatnak, olvasnak minket, akikkel minden nap erre a reményre bízzuk magunkat”.

Az egyház jelen van az ember által lakott térben

„Tartalmakat készíteni és föltenni a világhálóra nem pusztán azt jelenti, hogy valami közzé tenni valót gyártunk, hanem azt, hogy belakjunk egy valós teret, ami valamennyiünk életéhez tartozik” – mutatott rá a Kommunikációs Dikasztérium titkára, Lucio Ádrian Ruiz prelátus. „Ezek új helyek, mások, de valóságosak. A hétköznapi életünkhöz tartoznak. Az egyháznak pedig ott kell lennie, egyszerűen azért, mert mindenütt, ahol az ember jelen van, az egyháznak is ott kell lennie”.

Elmesélni a jót a világban

Jó a remény világosságát magasra helyezni, hogy bevilágítsa az egész házat és mindenki lásson, nem pedig a véka alá rejteni. „Fontos elmesélni mindazt a pozitív valóságot, ami csöndben növekszik a világban és megmutatja, hogy létezhet más narráció is, mint az a negatív, amihez gyakran hozzá vagyunk szokva” – magyarázta Massimiliano Menichetti, a vatikáni média főszerkesztő-helyettese, egyben a Vatikáni Rádió és a Vatican News hírportál igazgatója. „Tudjuk jól, hogy a tévéhíradók, az újságok, a weboldalak hajlamosak a rossz elmesélésére. Nekünk, vatikáni médiának az a felelősségünk, hogy hangsúlyozzuk az igazságot: vagyis hogy a világban, minden ellenére a jó kerekedik felül, és ezt igyekszünk tenni minden nap”.

A pápai tanítás szolgálatában

A vatikáni média azzal, hogy a reményt beszéli el Róma püspökének szolgálatába állítja magát, „csodálatos folytonosságban II. János Páltól XVI. Benedeken át Ferenc pápáig elérkezve ma XIV. Leó pápához” – vallja Alessandro Gisotti, a vatikáni média főszerkesztő-helyettese. „II. János Pál fáradhatatlanul ismételte a fiataloknak: „Ti vagytok az én reménységem”. XVI. Benedek a maga részéről rögtön kimutatta ezt: első apostoli útja éppen a kölni Ifjúsági Világtalálkozóra vezetett, szülőhazájába, Németországba, ahol megújította a fiatalokba helyezett bizalmat, akik a jövő főszereplői. Ferenc pápa, jól emlékszünk rá, rögtön a megválasztása utáni első virágvasárnap azt mondta a fiataloknak: „Ne hagyjátok, hogy elrabolják tőletek a reményt!”. Ezt a stafétabotot vette át most XIV. Leó pápa is. „Alig három hónappal pápasága megkezdése után már találkozni fog a világ minden részéről érkező fiatalokkal, ennek a változatlan bizalomnak a szép jeleként. Igen, szükség van ma is a fiatalokra, a hajnal őrszemeire, akik őrzik és óvják a reményt”.

Forrás: Vatican News