A napnyugta meleg árnyalataiba burkolóztak a Székelyudvarhely-közeli dombok, mire Ivóba kanyarogtunk június utolsó előtti hétvégéjén. Régóta vártam a KÉK-tábort, ráadásul tavaly pont azután próbáltam meg rá bejelentkezni, miután lejárt. Nem kell mondanom, hogy nem sok sikerrel. Akkor már elküldték a szervezők az idei időpontot, amit gondosan fel is jegyeztem a naptáramba.
A KÉK, aminek semmi köze a magyarországi Kéktúrához, de még a kék színhez sem, legfeljebb Szent Ignác Mária-tiszteletében kapcsolódhat ez utóbbihoz, hanem a Krisztusi Élet Közösségének a rövidítése. Bár a nevében is benne van, hogy közösség, s valóban kis közösségekből áll össze a nagy közösség, én úgy érzem, hogy ez annál több: sokkal inkább életforma. Talán emiatt lehet az, hogy az ilyen kis KÉK-csoportokba járó emberek olyan gyorsan egymásra tudnak hangolódni, s akár ismeretlenül is be tudják egymást engedni a belső szobájukba.
A Szent Ignác-i lelkiség határozza meg a csoportokat, s a táborban is az ő szemüvegén keresztül szemlélve szerettünk volna közelebb kerülni a jó Istenhez. Jakabos Barnabás SJ, a marosvásárhelyi jezsuita szerzetesközösség elöljárója, KÉK-koordinátor nem lankadó lelkesedéssel segített ebben. A kapcsolatok, kapcsolódások témájához a két kezünket használtuk szimbólumként, egy gyakorlat erejéig összeérintettük, majd távolítottuk a kézfejeinket. Milyennek akarom a két kéz érintését? Milyen a kapcsolat a két tenyerem között? Hogyan érintek dolgokat? Olyan már-már furcsának tűnő mondatok is elhangzottak mint hogy nincs lét, hanem vagyásban vagyunk, nincs szeretet, hanem szeretésben levés van. A szeretet pedig kölcsönös közlés, nem beszélgetés, hanem sokkal inkább kommunikáció (érdekesség, hogy ez a kifejezés pedig a communio szóból ered).
Szent Ignác Lelkigyakorlatok című könyve pedig ráirányította a figyelmünket arra, hogy szemléljük azt a temérdek jót, amit a jó Istentől kapunk. Isten benne lakik a javakban, a teremtményeiben. Isten értünk dolgozik, teremtményeiért, az ő gyönyörű szimfóniájának mi egy-egy hangjegyei vagyunk. Az én hangjegyem nélkül már nem ugyanolyan az a mű. Minden adomány felülről jön.
A felvezetőt követően különböző tematikájú kiscsoportokban folytattuk az imát, együttgondolkodást. A KÉK kiscsoportos alkalmaihoz hasonlóan elcsendesedtünk, mindenki elmondhatta, hogy érzi magát. A vezetett imát szintén megosztás követte, s közös imával zárult az alkalom. Közben az ebéd finom illatai töltötték meg az ivói Kolping-táborhelyet. Bejelentkezéskor ugyanis mindenki kiválaszthatta, miben szeretne segédkezni a hétvége alatt. Volt, aki az ebédet készítette elő, egy remek fakanálforgató társunk pedig meg is főzte, a gyereksereg pocakjai is megteltek. A szombat délutáni túrának is akadt vezetője, aki a szabályokat még indulás előtt lefektette, így a nyavalygást mindenki otthon hagyta, s a nyolc kilométeres távot, az egészen kicsik kivételével, mindenki a saját lábán tette meg.
Esténként exámaneztünk, de nem úgy, mint az egyetemisták szesszióban, hanem a jó Istennel együtt tekintettünk vissza a napunkra. Szombat este pedig látványos tábortüzet raktunk, de a Szent Iván-éji tűzugrás hagyományát nem éltettük. E nélkül is remek programnak bizonyult kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Vasárnap természetesen közös szentmisét ünnepeltünk, ami az együtt töltött hétvége után még inkább közösségi élménnyé vált. A gyerekek háttérjátéka, a természet kézzelfogható jelenléte pedig a jó Istent is még megtapasztalhatóbbá tette. Számomra külön öröm volt, hogy délben nem ért véget a program, hanem a hétvége nyugodt szervezettsége itt is megmaradt. A kiértékelőben sokan a pihenést emelték ki, mások a spontaneitást, a lazaságot, ami mellett mégsem csúszott el a program. A koordinátort is úgy találta meg a feladat, hogy nem jelentett ez terhet, fejtörést a hétvége alatt. Sokunknak értékes volt a gyerekek békés, nyugodt közös játéka. A Szent Ignác-i lelkiséghez hűen, a MAGIS-t (a még többre való törekvés, a bennünk élő vágy, hogy Isten szeretetére a tőlünk telhető legjobb módon feleljünk) keresve, azon gondolkodtunk, hogy miként lehetne jövőre még jobban megszervezni ezt a tábort. Alig egy év múlva kiderül, hogy sikerült-e.
Janicskó-Mihály Noémi Katalin
