Férfiutak

0
330

A három erdélyi katolikus egyetemi lelkészség idén is összefog, hogy kísérője legyen azoknak a fiatal férfiaknak, akik többre vágynak. Olyan 17–25 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik egy évre elköteleződnek amellett, hogy közösségben keressék, hol tudják férfi erejüket még jobban kibontakoztatni Isten és embertársaik szolgálatára. Az eseményre október 1-jéig lehet jelentkezzni.

„Elmúltál 17, nem töltötted be még a 25-öt, katolikus férfi vagy és keresed az utadat? Szeretnél megerősödni a hivatásodban, fogódzókat keresel a döntésedhez, hol és hogyan folytasd tovább? Kíváncsi vagy, hogy mi lehet a jó Isten álma, terve életeddel? Mindezt társakkal, közösségben tennéd?”

A tavalyi debütálás után a három erdélyi katolikus egyetemi lelkészség idén is összefog, hogy kísérője legyen azoknak a fiatal férfiaknak, akik többre vágynak. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik egy évre elköteleződnek amellett, hogy közösségben keressék, hol tudják férfi erejüket még jobban kibontakoztatni Isten és embertársaik szolgálatára. Akik hajlandóak kilépni komfortzónájukból, és olyan tapasztalati tanulásban vesznek részt, melyben megerősödik hivatásuk, küldetéstudatuk.

A Férfiutak célja annak a folyamatnak a kísérése, ahol a jelentkezők együtt növekedhetnek férfi létükben, közösen kereshetik konkrét gyakorlatok révén, hogy miként válhatnak egyre inkább szolgáló vezetővé és boldog emberré.

Jelentkezés és részletek ITT.

Forrás és fotó: Jezsuita udvar