„Kegyelmed őrködjön fölöttünk” – hittanosok látogatása a püspöki palotában

0
415

Böcskei László megyéspüspök 2025. július 15-én, kedden, a nagyváradi püspöki palotában fogadta azt a mintegy harmincfős, gyermekekből és fiatalokból álló csoportot, amely a héten a nagyszalontai plébánia és Straub Judit hitoktató szervezésében megvalósuló hittantábor programjain vesz részt.

A találkozásra való ráhangolódásban Szerafina nővér segített: közösen tanultak meg egy vallásos gyermekdalt, és a kedves nővér elmesélte Labouré Szent Katalin különleges életét.

Ezt követően a vallásturisztikai munkatársak jóvoltából alkalom nyílt a tábor résztvevőinek megismerniük Szent László király életét, valamint megtekinthették a lovagkirály hermáját is. A nagyobbak nagy érdeklődéssel fedezték fel az első emeleten található állandó barokk kiállítást, mely kicsit visszarepítette őket a múlt hangulatába, értékeibe. A kisebbek kézműves-foglalkozáson vettek részt a palota hittantermében, ahol Szent László királyt ábrázoló kifestőket színezhettek ki.

A találkozást egy interaktív kincskeresés követte a palota bibliai kertjében, ahol a gyerekek nagy lelkesedéssel, csapatokban oldották meg a feladatokat.

Búcsúzóul minden résztvevő kapott egy kis katicabogarat, amely a reményt jelképezi, hiszen a tábor mottója:
„Kegyelmed őrködjön fölöttünk, Uram, ahogy tebenned remélünk.” (Zsolt 33,22)

Fotók és szöveg forrása: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

MEGOSZTÁS