Via Gregoriana – Nemzetközi mesterkurzus gregorián énekből

0
457

A Via Gregoriana egy vándor jellegű, nemzetközi mesterkurzus, amely a gregorián ének alapjaiba nyújt bevezetést. 2025. augusztus 30. és szeptember 7. között az érdeklődők kilencnapos képzésen vehetnek részt francia zenészek társaságában, akik a Rencontres Grégoriennes nevű egyesületi konzorcium tagjai. A program szakmai vezetője Guillaume Antoine, a normandiai La Lucerne apátságának rektora.

A Via Gregoriana célja a gregorián énekre épülő oktatás és képzés, liturgikus ünneplések gregorián énekkel, valamint minden városban egy-egy koncert bemutatása. E kezdeményezés alapját a II. vatikáni zsinat tanítása képezi: „Az egyház a gregorián éneket a római liturgia sajátjának ismeri el; ezért a liturgikus cselekményekben, egyenlő feltételek esetén, elsőbbséget kell élveznie.” (Sacrosanctum Concilium, 116. §)

A mesterkurzus elsősorban olyan fiatal egyházi zenészeket szólít meg, akik a plébániákon tevékenykednek, és szeretnék elmélyíteni tudásukat és zenei gyakorlatukat.

A program menete

Augusztus 30., szombat – A Via Gregoriana Kolozsváron veszi kezdetét. A résztvevők elszállásolása a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia kollégiumában történik (lehetőség van már péntek estétől érkezni). Innen könnyen megközelíthető a Szent Mihály-templom és más történelmi templomok. Az első napok a zenei képzésnek és a liturgikus ünnepléseknek (szentmise és zsolozsma) lesznek szentelve több kolozsvári templomban. Az első koncertre szeptember 1-jén, hétfőn kerül sor a Szent Mihály-templomban, a résztvevők és a Franciaországból érkező gregorián schola előadásában.

Szeptember 2., kedd – A képzés Gyulafehérváron folytatódik, azonos struktúrával: zenei oktatás és liturgikus szertartások a székesegyházban. Este koncert a Szent Mihály-székesegyházban. A szállás a várban található szemináriumban lesz.

Szeptember 3., szerda – Oktatási nap Nagyszebenben, liturgia a Szentháromság Római Katolikus Templomban, este koncert az evangélikus székesegyházban. A szállás a felsőszombatfalvi (Sâmbăta de Sus) ortodox kolostorban lesz, félúton Nagyszeben és Brassó között.

Szeptember 4., csütörtök – Képzés Brassóban, liturgiák a Szent Péter és Pál kómai katolikus templomban, este koncert a Fekete-templomban Karol Mossakowski (Párizs) orgonaművész közreműködésével. Szállás Predeálon, a katolikus plébánia vendégházában.

Szeptember 5., péntek – Látogatás a Peleș-kastélyhoz, majd megérkezés Bukarestbe, a Szent Család-kolostorba (szállás a további napokra).

Szeptember 6., szombat – Oktatási nap és liturgiák Bukarestben.

Szeptember 7., vasárnap – Ünnepi gregorián szentmise a bukaresti Szent József-székesegyházban, próba és zárókoncert Karol Mossakowski közreműködésével. A koncertet a 2025-ös George Enescu Fesztivál keretében rendezik.

Szeptember 8–9., hétfő és kedd – Zarándoklat Boldog Vladimir Ghika nyomában (görögkatolikus székesegyház, francia templom, Dacia sugárúti lakhelye, a Jilava börtön – a vértanúság helye), valamint egy városnéző nap Bukarestben.

Fontos információ

A szervezők lehetőséget biztosítanak részleges vagy teljes ösztöndíjra azok számára, akik nem tudják fedezni a részvételi költségeket. Ehhez kérik, hogy az érintettek küldjenek egy rövid (150–200 szavas) motivációs levelet, amelyben bemutatkoznak az alábbi e-mail-címre: tomaverly@gmail.com

A jelentkezési határidő: augusztus 1.

Fordította: Cziple Hanna
Forrás: catholica.ro