A Gyimesfelsőloki Ifjúsági Csoport, röviden GYIFICS, a számos rövidebb gyermekprogramot követően háromnapos rendezvényre várta az elemi iskola első hét osztályába járókat július elején a helyi Sáj-szigeten . A rendezvényről a csoport vezetőjének, Bálint Johannának a beszámolóját olvashatják.
Volt egyszer egy álom. Egy kép, ami még csak néhány ember szívében létezett: egy hely, ahol gyerekek nemcsak játszanak, hanem találkoznak Istennel, egymással… és talán egy kicsit önmagukkal is. Egy olyan tábor víziója, ahol a hit több, mint szó, a remény több, mint vágy, és a szeretet nemcsak érzés, hanem cselekvés.
Nem volt még helyszín. Nem volt program. De volt egy csapat, akiknek a lelkesedése világított a januári hidegben. Vass Nimród-István plébános így emlékezik vissza a kezdetekre: „A Teljes szívvel képzés eredményeként van egy lelkes ifi csoportvezetőnk a plébánián, Bálint Johanna, akiért hálás vagyok. Ennek a csapatnak volt az ötlete – több közös adventi, farsangi, gyereknapi program után –, hogy tábort is szervezzenek. Nagyon örültem, de azért tartottam is tőle, hogyan sikerül. A plébánia mellettük állt, amiben kellett, támogattam, bátorítottam őket. Sokszor lenyűgözve figyeltem azt a részletességet, kitartást, ami többüket jellemezte.”
És valóban: ahogy teltek a hónapok, az álom gyökeret vert. Júliusra már nemcsak beszéltünk róla – ott állt előttünk, élő és lélegző valóságként: a GYIFICS Tábor. Egy tábor, amely a három isteni erény – hit, remény, szeretet – köré épült, és amelyet a harmadik napon szabadtéri szentmisével zártunk. Ahogy plébánosunk fogalmazott: „Fárasztó, de egyben felemelő, közösségépítő is volt a tábor. Jó volt a nyüzsgés közepében a gyerekek között lenni. Hálás vagyok a fiataljainkért, a részt vevő gyerekekért.”
Gerczuj-Ambrus Emese-Mária hitoktató így fogalmazott: „Szívemben hálával tértem haza a GYIFICS által szervezett táborról. Legfőképpen azért, mert megtapasztaltam egy olyan közösség erejét, ami a fiatalokban van, akiké a jövő. Láttam bennük az elszántságot, a hivatást, a gondoskodó, odaadó szeretet és a tenni akarás erejét, hogy nekünk ez sikerülni fog, és képesek vagyunk arra, hogy egy 160 fős gyerekcsapatot koordináljunk, akik szívvel-lélekkel vannak ott. A tábor tevékenységei szerteágazóak és színesek voltak, ahol mindenki kedvére válogathatott és sok területen kipróbálhatta magát. A visszajelzések és megélt tapasztalatok alapján büszkén jelenthetik az ifjak, hogy a jó harcot megharcolták és a pályát végigfutották. A pálya azonban még nem ért véget, hiszen a lelkes gyermekcsapat a tábort folytatást várja, aminek mi sem jobb bizonyítéka, mint egy lelkes résztvevő kérése, hogy jövő héten is legyen tábor.”
Nem egy szokványos tábor volt ez. 160 gyerek, 0-6. osztályig érkezett kíváncsisággal, izgalommal, talán egy kis bátortalansággal is. Mi várt rájuk? Három nap. Három szó. Egy közösség.
Első nap: a hit szárnyain
A reggeli napfény és a regisztrációs asztalnál gyülekező gyerekek mosolya már előrevetítette: valami jó kezdődik. A nyitójáték felszabadított minden feszültséget, a délelőtti tanítás pedig elindította őket egy belső utazásra. Kis csoportokban ültek le beszélgetni, ahol mély, őszinte pillanatok születtek. Délután a mozgásé lett a főszerep: játék, nevetés, majd táncház. Az estét egy szívből jövő ima zárta, ami csendet hozott a szívekbe.
Második nap: a remény ösvényein
A reggelt torna indította, de nemcsak a test ébredt: a lélek is. A tanítások arról szóltak, mit jelent bízni Istenben, egymásban, önmagunkban. A kiscsoportos beszélgetések mélyebb rétegeket érintettek. Délután műhelyfoglalkozások színesítették a napot: volt, aki arcot festett, más gyöngyöt fűzött, volt, aki vízilufi csatázott vagy éppen focizott. A nap végén a tábortűz melegénél dalok és imák fonódtak össze egy közös élménnyé.
Harmadik nap: a szeretet ünnepe
Ez már nemcsak egy búcsúnap volt, ünnep lett belőle. A himnusztánc, a gyerekek előadásai, és végül a szabadtéri szentmise a szülők részvételével mind-mind a szeretet erejéről szóltak. A közösség, ami három nap alatt született, valóságosabb volt, mint bármilyen papírra írt terv.
A GYIFICS Tábor nemcsak egy program lett. Ez egy élmény, ami hitből indult, reményben született, és szeretetben teljesedett ki. Közösséget teremtett, és valamit elindított bennünk, amit nem lehet könnyen szavakba önteni, de bízunk benne hogy mindenki továbbviszi.
Ahogy Bálint Bíborka, az egyik önkéntes fogalmazott: „Nem lehet lefotózni azt a pillanatot, amikor egy gyerek először mondja ki, hogy »szeretem Istent«. Nem lehet megörökíteni a reggeli tornán a kócos, kissé álmos, de mosolygós arcokat, vagy azt a nevetést, mikor együtt énekeltük a hívogatót: »Nem leszünk a pecás zsákmánya!«
Ez a tábor nemcsak a borzasztó melegről szólt (ami tényleg próbára tett minket), hanem arról, hogy mit jelent igazán hinni, remélni és szeretni. Megtanultuk, hogy Isten mindig vigyáz ránk még akkor is, ha néha nem látjuk őt, hogy bátran merjünk nagyot álmodni/remélni és, hogy a szeretet ott van a családjainkban és az életünk minden apró csodájában. Kiscsoportvezetőként vágtam bele ebbe a kalandba, és őszintén szólva, teljesen feltöltött és boldoggá tett. Egy szuper csapat vezetője voltam, tele lelkes, kíváncsi gyerekekkel, akikkel rengeteget nevettünk és játszottunk. De nemcsak móka volt: voltak igazán mély beszélgetéseink is, persze mindig könnyed, jó hangulatban. Nagyon jó érzés volt látni, hogy a gyerekek milyen nyitottak, és hogy a kacagás és a komoly dolgok simán megférnek egymás mellett. Ez a kiscsoport többet adott nekem, mint vártam, feltöltött energiával, és még boldogsággal, jó érzéssel is.
Viszont egyéb területeken is megcsillogtathattam tudásom, mint a reggeli torna fő tábornoka, ahol a kissé álmos gyerek sereget kellett felpörgetni, de a kincskeresésben is aktívan részt vettem, és figyeltem, ahogy a gyerekek nevetve, egymást segítve próbálják megtalálni a GYIFICS tábor elveszett kincsét.
Ez a tábor nemcsak a programokról szólt, hanem arról a különleges zenéről, amit a hit, a remény és a szeretet együtt játszanak. A hit volt a stabil dobütés, ami megtartott minket a forróságban, a remény a vidám gitár, ami mindig új dallamokat ígért, a szeretet pedig az édes, lágy zongora, ami minden hangot összekötött és megadta a dal igazi lelkét. Így együtt, mint egy jól hangolt zenekar, végigjátszottuk a tábor legszebb dallamát, még a legnagyobb hőségben is.”
Bálint Johanna, a GYIFICS vezetője
Fotó: Tankó Andrea
