Irun – San Sebastian
25,49 km
Vannak napok, amelyek előre el vannak rendelve, hogy tökéletesek legyenek. Nos a mai nap ilyen volt Camino–szempontból. Akinek ez volt az első nap, kicsi ízelítőt kapott abból, mi vár rá az elkövetkező napokban, és nem biztos, hogy osztja a véleményemet a tökéletességről. Mert volt minden. Volt fel és volt le. Volt erdő, kicsi aszfalt (autósimogatás nélkül), felmentünk pár száz métert, hirtelen, meredeken, aztán ismét leereszkedtünk a tengerszintre, hirtelen, nagyon meredeken (kétszer is, mint ahogy Chuck Norris el tud számolni végtelenig). De ilyen a Camino.
Kezdem az elején:
- Reggel tökéletes idő volt, kicsit borús, nem sütött a nap, ideális a gyalogláshoz.
- Az első 5 kilométert meredeken felfelé kellett megtenni a guadalupei Szűzanya szentélyéhez. Azt mondják, hogy már a XVI. századtól itt áll ez a kis templom. Pecsét is volt (kis lánccal megkötötték, csak hogy ne essen le. Milyen figyelmesek). Imádkoztam az összes zarándoktársért, akik a fotelben ülve, pattogatott kukoricát esznek és velem együtt izzadnak a nagy melegben.
- Az útikönyv figyelmeztetett, hogy a szentélynél van az utolsó forrás, utána több mint 10 kilométeren át nem lesz víz. Ez mind igaz volt. Megvolt a forrás, és utána 10 kilométeren át nem volt semmi. Csak éppen az volt a forrás mellett kiírva, hogy nem iható. Tanulva az elmúlt napok, útikönyvek tanácsaiból, és ugye egy okos embert is be lehet csapni, de nem kétszer, én hoztam magammal vizet.
- A szentély után 300 méterrel volt egy elágazás. Jobbra meredek, balra hosszabb, de kényelmesebb. Gyengébbek kedvéért egy képpel is illusztrálták a választási lehetőséget. Mindenki balra ment.
- Fentről visszatekintve a magasból elbúcsúztunk Iruntól.
- Több alkalommal találkoztunk kutyát sétáltató emberekkel. Nagyon forgalmas volt az útvonal, nem csak zarándokok járnak arra.
- Egy kígyót is láttunk. Hosszú volt, nem vártam meg a végét.
Nagyon sok zarándokkal találkoztam ma. Sok a spanyol, német, olasz, és egy chilei lánnyal is szóba álltam. De a pálmát nálam egy olasz gyerek viszi el. Talált magának egy kicsi, testhezálló sétabotot. Inkább husángnak nevezném. Több kilométeren át cipelte, és persze félpercenként tette át a másik kezébe. Akkor is a kezében volt, amikor átkeltünk a folyón. Én mint aki jólnevelt és nem lepődik meg semmin, többször megdicsértem, és mondtam neki: Erős gyerek vagy! - Kemény ereszkedés következett, mégpedig lépcsőn. Két biciklis is lépegetett lefelé, valószínűleg nem vették észre a táblát, ahol nekik jobbra kellett volna menni. De így is leértek, csak nehezebben. Pasajes de San Juan (Szent János átjáró) egy kicsi település, innen kell csónakkal átmenni Pasajes de San Pedroba. Ez ugyanazt jelenti, mint az előbbi, csak az én keresztnevemet kell használni. A járatok 5 vagy 10 percenként közlekednek, a menetidő két perc, az ár pedig 1,95 euró utasonként (visszakaptam 5 centet a 2 euróból).
- Most következne a legizgalmasabb rész, de látom, már nem sokan értek ide az olvasással. Aki mégis kitartott, azoknak lerövidített formában megpróbálom összefoglalni a továbbiakat, nehogy ők is elmenjenek.
- Szóval átmentünk a csónakkal, utána rengeteg lépcső vitt minket a magasba. Mondhatnám nehéz volt, de inkább azt mondom, kegyetlen nehéz. Felértünk, azért, hogy utána leereszkedjünk San Sebastian városába. Ez sem volt piskóta. Nagyon meredeken kellett ereszkedni. San Sebastian (Donostia baszkul) egy gyönyörű város, több strandja van, a képeken meg lehet majd tekinteni.
- Még egy dolgok szeretnék elmondani. Nem mi vagyunk az elsők, akik elcsodálkozunk e vidék szépségen. Több híres írótársam itt élt és alkotott. Többek között Victor Hugo és Hemingway. Hemingway az „1920-as években beleszeretett Baszkföldbe, és ezt a szeretetet egész életében megőrizte”.
A mai nap tanulsága:
Az Úr mutatja az utat – de nem mindig sík terepen.
A mai nap emelkedői és ereszkedései nemcsak a testet, hanem a lelket is formálták.
