A Gólyatükör interjúsorozatban olyan kolozsvári egyetemisták történetei elevenednek meg, akik nem is olyan régen még a továbbtanulás kérdéseivel szembesültek. Ma már új városban, új közösségben keresik a helyüket és formálják életútjukat. Megosztják velünk, hogyan élték meg a középiskolából az egyetemi létbe való átmenetet, milyen döntések vezették őket Kolozsvárra, és miként alakul hitük, istenkapcsolatuk ebben az új életszakaszban. A sorozatban külön figyelmet szentelünk a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának hallgatóira is, akik arról mesélnek, miért választották a teológiai pályát, és hogyan tapasztalják meg a kétszakos képzés kihívásait és örömeit az egyetemi élet sodrásában. A mostani, harmadik részben FARKAS FERENCZ ÖRS osztja meg velünk gondolatait és élményeit arról, milyen érzésekkel és elképzelésekkel érkezett elsőévesként Kolozsvárra.
Kérlek, röviden mutatkozz be! Honnan származol? Hova jártál iskolába? Hol tanulsz most? Milyen út vezetett idáig?
Farkas Ferencz Örs vagyok, Székelyudvarhelyről származom, ott is jártam iskolába. Elemi iskolai tanulmányaimat a Tompa László Általános Iskolában végeztem, a felső tagozatot a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban, majd a középiskolai tanulmányaimat a Tamási Áron Gimnáziumban folytattam matematika–informatika szakon.
Jelenleg a Kolozsvári Műszaki Egyetemen tanulok mechatronikát. A KEL-hez (Katolikus Egyetemi Lelkészség – szerk.) vezető utamon sokat segített az, hogy már gyermekkoromban vallásos neveltetést kaptam. A lelki nevelésemben édesanyám játszott nagy szerepet, valamint az, hogy nyolcadik osztályban csatlakoztam egy ificsoporthoz, amit Pitypangnak hívnak. Ott hallottam először a KEL-ről, és már ott reklámozták, hogyha Kolozsvárra kerülök, akkor mindenképpen jöjjek ide. Számos helyen biztattak, hogy vegyek részt a lelkészség programjaiban, így kerültem ide.
Említetted, hogy vallásos neveltetést kaptál. Hogyan jellemeznéd az istenkapcsolatodat? Hogyan éled meg a hitedet a mindennapokban?
Azzal, hogy elkerültem az otthon biztonságából, mondhatom, hogy nagyon sokat változott és még sok változáson fog átmenni a hitem. Azt tapasztalom, hogy amint kikerültem a családi környezetemből, Isten olyan embereket adott körém, akik bár nem nyújtanak akkora biztonságot, mint a családom, viszont úgy érzem, hogy számíthatok rájuk. A hitemet olyannak érzem mostanában, hogy túlgondolom magam, rosszul osztom be az időmet, és akkor mindig kapok egy új esélyt. Így aztán egyre összeszedettebbnek és önállóbbnak érzem magam.
Amióta Kolozsvárra költöztél, a Szent Mihály-plébánia kollégiumának vagy a bentlakója. Hogyan éled meg azt, hogy egy katolikus bentlakásban töltöd a mindennapjaidat?
Nagyon élvezem, négyen vagyunk a szobában, ami nekem nem diszkomfortos, mivel sok testvérem van, ezért megszoktam, hogy osztozom a szobán. Azzal, hogy egyházi kollégiumban lakom, úgy érzem, hogy nem „nyomják le a torkunkon” a katolikus hitet. Ezalatt azt értem, hogy nincs egy csomó kötelező program, amin részt kellene vennünk, és amivel eltávolítanánk tőlünk a vallásos létet. Amennyi program van, az mind jó. Hozzám hasonló emberekkel vagyok körülvéve, remélem, hogy ők is egy megbízható személyt ismertek meg bennem. Én is megbízom bennük, ezáltal van egy megtartóerő a kollégiumban.
Említetted, hogy a KEL tagja vagy. Egészen pontosan milyen programokon veszel részt? Mi volt az, ami vonzott benne?
A Gólyakörön és a Mécsesen veszek részt. Ez két délutáni program. A Gólyakörről az egyik barátomtól hallottam, aki most másodéves. Nagyon sokat dicsérte ezt a közösségi programot, ezért úgy éreztem, hogy muszáj adnom ennek egy esélyt. Eljöttem és megfogott.
A Mécses közösségbe többen járnak, így aztán nincs éppen olyan családias hangulat, mint itt a Gólyakörön. Ott inkább a lelki fejlődésre fektetik a hangsúlyt. Úgy érzem, hogy ezáltal tudok fejlődni. Nem minden alkalommal, viszont van, amikor megragad egy gondolat vagy egy gesztus, ez az, ami továbbvisz.
Melyik lenne az a legszebb élmény eddigi egyetemista életedből, amit átéltél és amit megosztanál?
Egy alkalommal borzasztóan túlvállaltam magam, és végül egy banális megoldása lett a dolognak. Nekem nem szokott fájni a fejem, akkor viszont lüktetett, annyira ideges voltam. Amit még kiemelek, az a Szent Mihály-templom tornyának meglátogatása, itt egyszer voltam eddig. Megragadó élmény volt rálátni arra a városra, amelyben négy évig fogok lakni. Megdobbantotta a szívemet, beleszerettem a városba.
Mondtad, hogy többször nem tudtad beosztani az idődet, mint ahogy sokan mások. Ebből kiindulva megkérdezem, mi az, ami számodra kihívást jelent a mindennapok során?
Az időbeosztás. Ezen kívül az is, hogy étkezzem naponta legalább háromszor, bár eléggé jól bírom az éhséget. Például ha reggelire eszem egy nagyon keveset, és egy nagyot ebédelek, akkor hajlamos vagyok ezzel kihúzni a napot. Tudom, hogy tudatosan kellene ennem reggelire, ebédre és vacsorára, de azt lehetőleg ne éjfélkor.
Mi az, ami feltölt a mindennapok során? Gondolok itt hobbira, helyre, társaságra. Mi az, ami erről eszedbe jut?
Több dolog is van, hála Istennek. Például a Gólyakör és a Mécses – ezekről a helyekről szinte mindig úgy jövök el, hogy kapok egyfajta lendületet. Nagyon élvezem a mechanikai vívmányokat, s ugyebár Kolozsvár mellett található a város reptere, így aztán mindig feltölt a felszálló és landoló repülőgépek látványa. De az is feltölt, amikor látok egy bogarat, egy kicsi virágot, egy madarat vagy egy állatot.
Mit mondanál az egy évvel ezelőtti önmagadnak vagy azoknak, akik most döntés előtt állnak?
Az egy évvel ezelőtti önmagam még nem tudta, milyen egyetemre fog menni. Azt ajánlanám neki, hogy döntsön úgy, ahogy helyesnek érzi. Abból a választásból valamilyen úton-módon ki tudja hozni a legjobbat. Azt mondanám neki: Mindegy, milyen egyetemre mész. Az pont jó lesz.
Azoknak, akik most állnak döntés előtt, azt ajánlom, hogy ha Kolozsvárra jönnek, mindenképpen járjanak a Gólyakörre, mert nagyon jó. Itt megismerik a velük egykorúakat, és egy olyan közösséget kapnak, ami segít nekik beilleszkedni. Így lesz, akivel elmenni moziba vagy akárhova.
Mit mondanál Jézusnak, ha találkoznátok?
Köszönöm!
Kérdezett: Major Barna Péter
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/25. számában
