Ünnepeljük a kezdeteket és előfordul, hogy a búcsúkat is: utóbbinál azt, hogy az adott időintervallumban, térben jó volt nekünk együtt lenni. A KEL végzősnapján 3-5-6 év elmúlását ünnepeltük.
A piaristák Kolozsvárra érkezésekor némiképp új és más élet kezdődött: az akkori egyetemisták, akik mostanra féltucatnyi éve a lelkészség tagjai, hidak tudtak lenni. Immáron a KEL Alumni-tagjai között üdvözöljük őket, és reméljük, ugyanolyan lelkesen emlegetik ezeket az éveket ezután és majd 30 év múlva is, ahogyan a három évvel ezelőtti Alumni-találkozón tették az egybegyűltek.
Ugyanakkor három éve elindult az az elsőéveseket egybehívó, támogató csoport, a #gólya_kör, amelynek tagjai azóta „sasok, nagymadarak“, és akik azóta is rendíthetetlen tagjai a lelkészségnek: közösségvezetők, munkacsoportvezetők, akik esetenként tanulmányaikat tüstént gyakorlatba ültetik; emberek, akik barátaivá váltak és támaszai lettek egymásnak. Őket ünnepeltük, velük ünnepeltünk.
Alább személyes hangvétellel főként ők szólnak, de szervezői visszatekintőt is kapunk:
Az idei végzősnap a KEL egészét megmozgatta, a 28 résztvevő végzős mellett 40 lelkes egyetemista kapcsolódott be a szervezésbe. Szervezőként az volt előttünk a cél, hogy egy igazán közös ünnep tudjon lenni, ami a KEL minden csoportját összehozza, és erősíti az egységet. Az első két program az egyéni és közösségi visszaemlékezést és előretekintést segítette, ebbe a #gólya_kör és a KELesztŐ csoportok kapcsolódtak be főként, a napot pedig a szentségimádás, közös hálaadás koronázta meg, ahol a KEL-zenecsoport és a Mécses vállalt közös zenei szolgálatot. Elsősorban a végzősökért volt, és róluk szólt ez a nap, de hiszem azt, hogy a nekik adott élmények mellett a közösségek, a szolgálatot vállalók is gazdagodtak. Nagyon nagy kegyelem volt megélni, hogy ilyen sokan hozzájárultak a nap létrejöttéhez. Mindenki csak egy keveset rakott hozzá, de ebből a sok kicsiből egy nagyon szép egész lett. Gál Fanni
Valami vége, valami kezdete. A pénteki, június 20-ai végzős nap a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség berkeiben megpihenést, vissza- és előretekintést adott a három, négy, öt, hat éve a kincses várost gazdagító, a lelkészségen tevékenykedő diákságnak. Mintegy harminc végzős adott hálát a lelkészségben elültetett magvakért, amik szárba szökkentek és immáron a gyümölcstermésre készülnek. S nemcsak egyetemi hallgatók sokasága, hanem Molnár Lehel SchP egyetemi lelkész és Lengyelfi Emőke pasztorálasszisztens is három évvel ezelőtt lépték át a KEL küszöbét munkatársakként, tehát ők is valójában a „KEL-alapképzés” végzőseiként ünnepeltek. A nap teret adott egymás bátorítására, tervek megosztására, és felnőttként, de mégis játékos módon, gyermekszívvel néztek rá a fejlődési ívükre a KEL-nél töltött egyetemi évek tükrében. Élményszínház buzdította a részt vevő végzősöket arra, hogy Isten és egymás kezét sose engedjék el. A város jellegzetes pontjait végigjárva pedig megköszönték Kolozsvárnak, a templomoknak, az egyetemeknek és a KEL-nek a kincseket, amiket itt szereztek. A záró szentségimádás feltette a nap koronáját, hisz megünnepelték, akiért ezekben az években oly sokszor összegyűltek, rendezvényeket szerveztek és bizonnyal új embereket vezettek felé. Csiki Eszter
A végzősnap egy utazás volt számomra. Utazás, nosztalgiázás az elmúlt három évemben. Jó volt visszagondolni, honnan indultam és hol tartok jelenleg a kolozsvári életemben.
A jelent furcsán jól esett megélni úgy, hogy vezetve vagyok. Ismét úgy éreztem magam, mint egy gólya, egy „gyermek”, aki nem vezet, nem szervez, nem koordinál, csak hagyja, hogy vezessék azon a programon, amit neki (is) szerveztek. Ezt azokban a végzős társaimban is láttam, akikkel anno együtt voltunk #gólya_körösök. Az elmúlt évekből valamennyire tudtam, hogy mire számíthatok, de voltak olyan pontjai a napnak, amelyek teljesen felülmúlták az elképzeléseimet.
E nap célja talán egy korszak lezárása volt, de én nem így tekintettem erre, még nem. Azt hiszem még folytatódik a kolozsvári utazásom, így ezt nem lezárni akartam, hanem kicsit megállni, nosztalgiázni benne.
Innen is köszönöm a szervezőcsapatnak ezt az élménydús végzősnapot, köszönöm, hogy vezettetek! Csató Hunor
Együtt a hálában – számomra ezt jelentette a KEL csoportjainak közös ünnepe pénteken. Három éve gólyaként tervekkel, félelmekkel, vágyakkal léptem át az emeleti terem küszöbét, (azóta is hányszor…) és most ugyanebben a teremben, már ismerős arcokkal, örömmel, meghatódottsággal és békességgel tekintettem vissza az itt töltött időre. Azt az igazságot, amit naponta tapasztaltam: hogy a közösség megtart, hogy ez a szolgálatkörforgás körbe ér és körbe vesz, teret ad ajándékozni és ajándékot befogadni – akkor mint egy sűrített pillanatot fogadhattam magamba. Ahogy ott ültünk a földön, és körülvett a minket áldók tekintete, arra gondoltam: az élet üzemanyaga mégiscsak az önátadásban rejlik. A többi kegyelem. Nánia Hanna
Összeállította: Lengyelfi Emőke
Fotó: Tóth Krisztina Beatrice
