Gyékényes káptalan – a ferences hivatás mai megéléséről gondolkodnak Assisiben

0
458
Fotók: Penu Szilárd OFS

Assisiben június 2–8. között rendezi meg a ferences rend a gyékényes káptalant, amelyre a világ minden tájáról érkeznek testvérek, nővérek és ferences világi rendiek/laikusok – összesen mintegy 150 fő. Magyar nyelvterületről három személy vesz részt a káptalanon: Bécser Róbert OFM – Magyarország; Mészáros Ráhel – Szent Ferenc Kisnővérei rend tagja – Magyarország; Penu Tibor Szilárd OFS – Erdély.

A találkozó célja, hogy együtt gondolkodjanak a ferences hivatás megújításáról, a karizma mai megéléséről, és arról, hogyan tudnak hitelesen tanúságot tenni az evangéliumról a mai világban.

A kezdeményezés nem új keletű: alapját a 2021-es nagykáptalan egyik határozata adta, amely azt kérte a rend vezetőitől, hogy segítsék elő a valódi testvéri élet kibontakozását, és különösen figyeljenek a fiatalok hangjára. Ebből indult el egy szélesebb körű, úgynevezett szinodális folyamat, amelybe nemcsak az első rend tagjai, hanem a nővérek és a ferences világi rendiek is bekapcsolódtak.

„Olyan közös találkozót képzelünk el, ahol mindenki – szerzetes, nővér vagy laikus – egyenrangú félként vehet részt a párbeszédben” – mondta Cesare Vaiani OFM, a rend egyik definitor generálisa. „Innen jött az ötlet, hogy visszanyúljunk egy régi ferences hagyományhoz, a gyékényes káptalanhoz, amelynek lényege éppen ez: az egyszerű, testvéri együttlét és a közös megosztás.”

Forrás: az erdélyi ferencesek Facebook-oldala